Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. november 30., szerda

Gyors Kentucky csirke amerikai káposztasalátával



Egyre kisebb körítéssel állok neki a nemzetközi kedvenceknek, ha a család leadja rájuk a rendelést. Aki szereti a KFC-t, és persze konyhatündérkedni is szeret, az igyekszik otthon is legyártani valami hasonlót.
Nekem is volt már néhány próbálkozásom, mind igazán jól sikerültek, volt, amelyik egészen hozta a KFC feelinget. Hiába, a friss rántott csirke akár otthon, akár étteremben, akár gyorsétteremben esszük, ha jól van elkészítve, akkor tarol. A KFC féle ízesítés és bunda – ha nem is tudom mennyi íz és állagfokozó, színezék lehet benne, már, ha van benne – szerintem is elég jó ebben a kategóriában.
Valahogyan, amikor hirtelen kell összedobnom valamit, akkor ráhibázok jó megoldásokra. Ez nem azt jelenti, hogy amikor rákészülök, akkor kudarcot vallok. Éppen ellenkezőleg, de a hirtelen jött ételeknél valahogyan jobban elengedem magam, hagyom magam sodródni a helyzettel, gyors, prompt megoldásokra van szükségem és lehetőségem, így nem aggódom túl.
Összedobtam egy fűszerkeveréket a csirkéhez, ami egészen jól sikerült. Korábban tejben is előáztattam a csirkét egy éjszakára, de nem mondanám, hogy jobb, vagy finomabb lett a végeredmény, úgyhogy nem elengedhetetlen.
A corn flakes bundánál az a tapasztalatom, hogy legalább 1:1 arányban érdemes házi morzsával vegyíteni, így a különböző nagyságú corn flakes szilánkok ropognak, de nem keményítik túl a bundát, mint amikor 100%-ban corn flakest használok.
Úgyhogy ezeknek a korábbi tapasztalatoknak fényében álltam neki a gyors rántott csirke ebédhez.
A csirkemellet közepes csíkokra, darabokra vágtam, a csirkeszárnyról levágtam a hegyét (ezt nem használtam fel) és további két részre daraboltam.

Rántott/sült csirke fűszerkeverék:

1 teáskanál őrölt koriander
½ teáskanál őrölt kömény
1 teáskanál durvára őrölt színes bors
1-1 teáskanál édes és csípős fűszerpaprika (lehet finomra őrölt chili is)
2 teáskanál durvára őrölt chili paprika
1 teáskanál kurkuma
1 teáskanál őrölt gyömbér
2 teáskanál fokhagyma granulátum
1-1 teáskanál rozmaring, kakukkfű, tárkony, majoránna
½ teáskanál cayennebors


Körülbelül 2 kg húshoz elegendő a fenti mennyiség, én 80 dkg csirkemellet és 24 csirkeszárny részt pácoltam benne.
A húsdarabokat befűszereztem és hagytam összeérni az ízeket. Csak úgy 1-2 órán át. Végül megsóztam a húst és paníroztam.
A szilánkosra tört corn flakest összekevertem a házi morzsával. Klasszikusan paníroztam: liszt, sóval ízesített felvert tojás, kukorica pehellyel dúsított morzsa sorrendben.
Úgy fél órán át hagytam pihenni a bundában a hús darabokat, majd bő, forró olajban kisütöttem.







Amerikai káposztasaláta:

Lényegesen olcsóbb, ha veszünk egy fej káposztát és egy-két répát és magunk gyaluljuk, reszeljük le. Amikor kevés idő áll rendelkezésre, akkor nem ördögtől való konyhakész zöldséget megvásárolni, az idő pénz, bizonyos esetekben egyik kompenzálja a másikat.
Nem jártam rosszul a félkilós kiszerelésben vásárolt gyalult fehérkáposztával és répával, hiszen a répa maradékából még elkészítettem a hamis ráksalátát. Ráadásul a hamis ráksalátát még felhasználtam egy további ételhez is.
Csak a hagymát kellett előkészítenem, és a saláta alapot. Az megspórolt idő igencsak jól jött, hiszen legjobb egy éjszakán át összeérlelni az amerikai káposztasalátát, de legalább 3-4 órán át. Kellemes ízek vannak ebben a salátában, nem árt nekik, ha összeérnek.

2 evőkanál tárkonyecet
2 evőkanál olaj (napraforgó vagy mogyoróolaj, nem olíva)
4 evőkanál nádcukor
2 kisebb fej vagy 1 nagy fej lilahagyma
50 dkg gyalult káposzta
20 dkg finomra reszelt répa

Az olajat a tárkonyecetete és a cukrot elkevertem és hozzáadtam a lilahagymát. Elkevertem a majonézzel majd hozzáadtam a répát és a káposztát. Alaposan összekevertem és behűtöttem.






Sajnos, most elmaradt a sült kukorica, úgyhogy sült krumplival kínáltam a Kentucky menüt.
Tökéletes burgonyachips és sült hasábburgonya receptjeim innen tölthetőek le.
A végeredményről kevés képet készítettem, azok sem túl jók, hiába, már nagyon várta a család a rántott csirke ebédet, ilyenkor nem borzolom tovább a kedélyeket. Kattintottam párat, ilyenek sikerültek.
Egy biztos, az eddigi egyik legjobban sikerült Kentucky csirke ebédünk volt. A fűszerkeverék úgy érzem, marad a Kentucky csirkéhez nálunk.



6 megjegyzés:

  1. Vinnék belőle vacsira!Tudom, tudom késő van!:-)De mégis!

    VálaszTörlés
  2. Na, én ma is vinném, ha még lenne belőle!!! :D

    VálaszTörlés
  3. drága édes anyám tegnap csinálta meg, és egyszerűen zseniális kaja, köszi!

    VálaszTörlés
  4. pcdevil: :))

    Szívesen! Máskor is! :))

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails