Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. november 2., kedd

Sokáig pácolt ázsiai édes-csípős csirkeszárnyak








A házi fűszerkeverékkel pácolt csirkeszárnyak bejegyzésemnél említettem, hogy kétféle csirkeszárnyat is pácoltam. Eredetileg a fűszeres csirkeszárnyak a kisfiamnak, az édes-csípős csirkeszárnyak nekem pácolódtak.
Amikor bepácoltam az ázsiai verziót, akkor rájöttem, hogy ez a pác akkor lesz tökéletes, ha legalább három napig pácolódnak benne a szárnyak. Így hát minden nap megkevergettem a szárnyakat a pácban, és csak a negyedik napon sütöttem őket ki.

A pác igen egyszerű: 2 evőkanál világos szójaszósz, és rizsbor, 1 evőkanál akácméz, és szezámolaj, egy evőkanál frissen reszelt gyömbér, 1 nagy, piros chili kimagozva, és apróra vágva, 4 gerezd áttört fokhagyma, 5 db szecsuáni, és feketebors őrölve. Mindez 10-12 csirkeszárnyhoz elégséges.
Ebben a pácban érlelődtek a háromfelé darabolt csirkeszárnyak több mint 3 napig.







A sütőt előmelegítettem 200 fokra, a tepsit alaposan kikentem mogyoróolajjal, szépen sorba raktam a szárnyakat rajta, és pirulásig sütöttem, úgy 30 percig.
Nem érdemes túlsütni, hiszen ezek a szárnyak nem lesznek ropogósak, amikor a pác karamellizálódik, akkor már éppen készen vannak.





Csodálatos volt a csirkeszárny ízvilága, szaftos volt, puha, és csontig ízletes.
A kisfiam, amikor megérezte az illatát, azt mondta, hogy szeretne megkóstolni egyet.
Végül a nagy részét ő falta fel, csak cuppogott, és elégedetten sóhajtozott, hogy anya, ez nagyon finom! Kérdeztem, hogy nem csíp-e neki nagyon, azt mondta, hogy pont jó!



Akárhogyan is gondolkodtam rajta, hogy milyen köret illenék hozzá, nem jutottam végeredményre. Amikor teljesen magában elrágcsáltuk a finomságot, akkkor világosodtunk meg, hogy ehhez a csirkeszárnyhoz tulajdonképpen nem is hiányzik semmi!

Legközelebb kacsaszárnytőt pácolok hasonló páccal, már az alapanyag feszíti a mélyhűtőm falát, mert készülök már rá egy ideje. Alig várom, hogy megszálljon az ihlet a páccal, és a technológiával kapcsolatban.
Természetesen a végeredményről pedig majd beszámolok!

71 megjegyzés:

  1. Megint egy igazi ínyencség :)
    Más fűszerezéssel ugyan, de én is szoktam pácolni húsokat. Tarját is például, szeretjük azt a sertéshúst. Persze csirkeszárny és a csirkecomb a topon van nálunk is :)

    Tegnap rakott kelt készítettem, sok kelkáposztával és karfiollal. Sok darált hússal és sok rizzsel, sok tejföllel :D
    Hiába no, ezt megelőző napon leendő nászék teletömtek egy csomó hússal, jól esett egy kis zőcség :)

    VálaszTörlés
  2. Beus: ...rakott kel...egy srófra jár a konyhánk:-)...a napokban van betervezve!

    Hasonló ízekkel dolgozom az "ázsiai" témában, sikerült megtalálnom az összetevőket, és az egyensúlyt, és most kísérletezem minél több étellel a tárgykörben..:-)

    VálaszTörlés
  3. Nevamesz, örülök :)
    Na, egy nagyon rövid szösszenetet csak felraktam, ha esetleg benézel Csn-hez... :)

    VálaszTörlés
  4. ....feltettem a nem létező ókulárét, és máris megyek...:-)))

    VálaszTörlés
  5. Nevamesz(a), köszi a látogatást!!!

    Visszatérve az ázsiai étkekhez. Kérlek írd meg, mik azok a legfontosabb "alkatrészek", amik nélkülözhetetlenek ey jó ázsiai étel elkészítéséhez, illetve, ha nem is kimondottan echte ázsiait szeretnénk, hanem csak megbolondítani és ázsiai jelleget kölcsönözni mondjuk egy laskára vágott pipimellnek vagy sertéshúsnak.
    Teljesen fellelkesítesz, a végén szeretni fogok főzni :) Legalábbis már érdekel a tevékenység :D
    Köszi előre is!!!

    VálaszTörlés
  6. Beus: Te pedig boldoggá teszel....természetesen megírom....nézz vissza az előző poszthoz, van ott Neked egy meglepi...:-)))

    VálaszTörlés
  7. Beus: őrült jó az új posztod, ajánlom mindenki figyelmébe!!!!!!!!!!!!!!!

    http://csajszinene.blogspot.com/2010/11/60-tortenes-csajszi-neni-pozitivan.html

    VálaszTörlés
  8. Nevamesza: ... nem tudom, hol szabad -bátortalanul- reklamálnom: itt, vagy az előző, töltöttkáposztás posztodnál?...
    ...én még az első tányér, elém feladott töltött káposztás porciómat sem tudtam békességesen elkölteni és máris felkínáltad a csirkeszárnyakat!... Űzött vad vagyok, nyugalmat nem lelek én már a konyhaasztalnál sem... :))

    VálaszTörlés
  9. Spájzcetli:...a virágnak megtiltani nem lehet...

    VálaszTörlés
  10. Spájzcetli: igazad van...Beus a tő'tött káposztánál Téged keres...boldogan...utána, ha van kedvetek, akor ide térjünk vissza:-)

    VálaszTörlés
  11. Nevamesz(a), ne haragudj, de én ettől a bejegyzéstől most kidőlök és elmegyek fuldokolva (nem, nem nevetni) röhögni... :DDD

    VálaszTörlés
  12. Nevamesza: ...a kedves fiatalemberen jól látszik: anyja fia! Jó étvágyú, szép gyerek! :)

    VálaszTörlés
  13. Spájzcetli: :-)))
    ..nem szívesen teszek fel privát fotókat, de annyira édes volt, ahogyan majszolta az ÉN csirkeszárnyaimat....most kivételt tettem.
    Klassz srác!

    VálaszTörlés
  14. Úgy olvastam Spájzcetli bejegyzését, hogy "Jó étvágyú, szép kerek!" Hehe :)

    Amúgy meg őrületbe kerget a bejegyzések felrakása, Nevamesza. Olyan rossz, hogy ennyi áttéten keresztül juttathatom el magvas gondolataimat :)
    Persze Csn-nél sem jobb, csak ott ritkábban beszélgetünk :(

    VálaszTörlés
  15. Beus: Skandit még megértem...Ő már elkényelmesedett:-)...de, ha Te is reklamálni mersz...akkor...is tehetetlen vagyok, ez a blogspot.com:-(((

    A küzdelem nem ártalmas dolog, próbára tesz minket, hogy akarjuk-e azt a valamit, vagy nem.
    Küzdelem, az egész élet....:-)

    VálaszTörlés
  16. Beus, Spájzcetli: ...soha nem adom fel, úgyhogy én most itt várok Rátok, nem alapítok társkereső céget, és nem térek vissza az előző posztomhoz sem!
    :-)

    Szeretném, ha összetalálkoznátok végre....:-)

    VálaszTörlés
  17. Itt vagyok :)

    Nem reklamálok, megállapítok :)

    VálaszTörlés
  18. Beus: ...ma sok volt kicsit a megpróbáltatásokból.... én már csak azt szeretném, ha Te és Spájzcetli összetalálkoznátok...és nem is tudom.
    Csak próbáltalak összehozni Titeket....

    VálaszTörlés
  19. ... jééé!, én is itt vagyok.:)) ...közben benéztem "saját levében"-hez is, tudom ajánlani, nem bánjátok meg... :)

    Bea: ...csajszi nénit olvasom ám rendszeresen! Olyan kerek és jóhangulatú minden történet, hogy az én esetleges megjegyzésem csak ügyetlen botladozás volna. :( ...Talán, ha lenne benne valami főzőcske, konyhai kaland, piaci mustra, pékség, mészárszék, mézeskalácsgyár látogatás... :))

    VálaszTörlés
  20. Spájzcetli: ....gondos oktatómunkám eredményeképpen már haladUNK az úton...
    Beus: a következő CSN posztot a "görög olvasó angyalbakanccsal"-ról - együtt -írjuk....:-)

    VálaszTörlés
  21. ...hmmmm! Ha már sehol senki, akkor szép álmokat mindenkinek! :)

    Nevamesza! A sok munka ellenére szép napom volt. Köszönöm!...

    VálaszTörlés
  22. Spájzcetli: ..tökre nem tudom, hogy erre most mit mondjak...:-)
    Szép álmokat, szeretek így elköszönni!

    VálaszTörlés
  23. Bocsi, van egy kis dolgom itt-ott.
    Örülök, hogy Spájzcetlivel szinte beszélő viszonyba keveredtünk :)
    Köszönöm az olvasást is, mindig meghatódom, ha nemcsak én olvasom el, amit írtam :) A szmájli ellenére ez tényleg így van - megszokhatatlan nekem :) Szerintem szólj Csn-hez bátran, látod írok ide, egy gasztroblogra, pedig hozzátok képest nem is tudok főzni :)
    Saját levébent is nézegetem, illetve a posztját.
    Rendben, Nevamesz(a), ha felvilágosítasz a görög izéről, akkor belekomponálom a következő részbe :)

    VálaszTörlés
  24. Beus: ha hallgatnál Spájzcetlire, és bevonnál pár gasztroelemet a posztjaidba, akkor regisztrálhatnál a Gasztro-n, és akkor nagyságrendekkel többen olvasnának..."saját levében"-hez hasonlóan, ugyanis az ő posztja is nagyon hasonló a tiédhez, és elég sokan olvassák a Gasztro-ról. Kicsit kevesebb pikantéria, és több zöldség....gondold át:-)

    VálaszTörlés
  25. ...amúgy nincs most túl jó kedvem....mesélsz valami örömre fakasztót nekem, már ha még itt vagy....:-)

    VálaszTörlés
  26. Itt vagyok.
    Mindjárt mesélek, csak gyorsan jelzem, hogy Veled vagyok, akár privátban is.

    VálaszTörlés
  27. Beus: inkább itt, mostmár csak ketten vagyunk...az olyan lenne, mintha titkolni valónk lenne:-)

    VálaszTörlés
  28. Az a helyzet, hogy Csn nem tud kevésbé pikáns lenni, mert Csn ilyen. Pont azért, mert én igazából nem vagyok ilyen. Viszont lehet, hogy mégis, mert különben nem tudnék ilyeneket írni :)
    A tanácsot köszönöm, majd meglátom, mikor mi adódik, nem tudom a gasztronómiát teljesen bevonni, mert hát Csn se egy főzőzseni, max. Bözsink :)
    Majd írok egy szakácskönyvet, valami olyan címmel, hogy Minden, amit tudni akartál a főzésről, de sosem merted megkérdezni, esetleg Csn tudja, milyen a jó húsleves vagy legalábbis meg meri kérdezni. Ha egyik sem, akkor Csajszi néni köténykében - ez már elég jól hangzik, nem?

    A Fruzsi múltkor legalább egy órát sztendáppolt a meg nem értett vásárlóról, akinek a legfeltűnőbb ismertetőjele, hogy sokat kérdez és keveset fog fel :)
    Aki az akció után fél évvel érkezik és a felajánlott segítséget nem fogadja el, aki harmincszor megkérdezi, hogy a hajbalzsam biztosan a hajra való-e és a Roma parfümöt nem a romáknak kísérletezték ki, csak külföldiül van írva. Aki a sejhaján keletkezett kelést a parfümériában akarja kezeltetni, de erre az ott dolgozók közül senki sem vevő :)
    Aki kártyával akar fizetni és számlát is kér, mindezt utólag; aztán kiderül, hogy a kártyájával csak gyógyszertárban lehet fizetni és a pénztárgépi stornózás és a számla kiállítása után közli, hogy akkor számlát mégsem kér, csak nyugtát...

    Na, most Te jössz :)

    VálaszTörlés
  29. Beus: nem jutok szóhoz, maradok a fakanálnál...:-DDD

    VálaszTörlés
  30. Nevamesz(a), hát nehéz a vásárló élete.... De az eladóé sem könnyű :)
    Amúgy meg, persze, hogy van titklnivalónk, képzeld, ha mindenről tudna mindenki!?
    De rendben, ma este maradjunk itt, úgyis olyan jól bevackoltam magam.
    Ha már fakanál. Én a májat kizárólag fából készült bármivel szoktam keverni, merni stb., mert szerintem a fém megváltoztatja a máj ízét, nem épp a jó irányba. Te tapasztaltad már vagy ez megint olyan evidencia, ami csak nekem újdonság????????????

    VálaszTörlés
  31. Csak el kellene gondolkodni rajta, hogy írnál rövid történéseket "ide" is....csak ugyebár én naponta teszek fel átlagosan 1,5 bejegyzést...:-)
    Napi 1-2 ezer látogató...biztosan van másnál több is, de ez már nem kevés...:-)

    VálaszTörlés
  32. Nevamesz(a) ez gyönyörű látogatottság szerintem!!!
    Írnék ide szívesen Csn-ként, de ez más történet, itt lehet középpontban a gasztronómia, ez akkor új dolog és ez lehet a vezérfonal: Csajszi néni konyhatündérkedik... :)

    Megbeszélhetjük :)

    A májhoz mit szólsz?

    VálaszTörlés
  33. Beus: imádom a májat, már, ha az jó máj....csülök nem lehetne, adjunk az élvezetnek, az erotikának...:-))))

    VálaszTörlés
  34. Már a máj és a fa/fém tárgykörre gondoltam, de látom, nagyon fáradtak vagyunk már.
    Búcsúzom, jó éjt!

    VálaszTörlés
  35. Jó éjt! Szép álmokat:-) holnap találkozunk....:-)

    VálaszTörlés
  36. Jó reggelt!
    Itt a tej!
    Keljetek most fel!

    VálaszTörlés
  37. Jó reggelt Beus!
    Köszönöm a fincsi langymeleg tejecskét!
    :-))

    De jó, hogy még benéztem...éppen indulunk a gyerekekkel vásárolni, csak délután 4 körül érünk vissza.

    Szépen süt a nap, csak úgy melenget, kívül, belül.....:-)

    Nagyon szép napot, írj sokat, gondolj kicsit rám is, ha visszaértem bejelentkezem!

    Puszillak:-)

    VálaszTörlés
  38. Beus: ...jól eltelt az idő, még focira is el kellett vinni a bajnokomat!
    :-)))

    Mi újság Veled? Mi jót csináltál ma? Remélem, nem maradtam le semmiről...de ma nem teszek fel új posztot!...
    :-DDD

    Remélem Spájzcetli ma is benéz hozzánk...:-)))

    VálaszTörlés
  39. Beus: kérted, hogy állítsam össze, hogy az ázsiai fűszerezésű ételekhez mit szerezz be. Ezeket az "alkatrészeket" valószínüleg csak nagyvárosban tudod beszerezni, elég drágák, de sokáig elég, mert nem kell belőlük sok.
    Világos szójaszósz (kínai), kínai rizsbor shao xing, halszósz (ez jó, ha van, de el is hagyhatod), szezámolaj, friss gyömbér, fokhagyma:-), szezámmag, friss chili paprika vagy chili pehely, méz (én mindig frisset használok). A szecsuáni bors sem hátrány, de a feketebors kiválthatja.
    Van ötfűszer keverékem is, azt ritkábban használom.
    Újhagymát, fehérhagymát, piros húsú paprikát minden zöldséges ételhez használok, ez adja meg az alapot. A legjobban a kínai tojásos tésztát szeretem, de a rizsmetélt is nagyon finom. Nemsokára felteszek egy teryaki csirkés receptet, erről többet nem árulok el, mert talán holnap már elérhető lesz. A teryaki egy japán pác, nagyon finom, a fenti alapanyagokból összeállítható.
    Most ennyi jutott az eszembe, egyébként vannak fent képek az alapanyagokról és a szeletelési technikáról, amit érdemes követni, ezeket meg tudod nézni.
    No, és kérdezz, mert én szívesen felelek.
    Elég jó lehet az ázsiai csirkém, mert még Tokyóból is hosszasan mustrálták....az egyik legnépszerűbb bejegyzésem, amit külföldről is nagyon sokan megnéznek...:-)

    VálaszTörlés
  40. De jó, hogy megjöttél, Nevamesz(a)!

    Köszönöm a tájékoztatást! Karácsonyra "rendes" wokot kértem ajándékba. Fokvárosban voltunk kínai étteremben és olyan, de olyan finomakat ettünk, hogy muszáj egy kis kínait, vietnámit, japánt belecsempészni az étrendünkbe... :)
    Hal nélkül leginkább, mert Neoex nem tud halat (meg gombát stb.) enni a fehérje-intoleranciája miatt. Ha más nem, legalább az íze hasonlítson kicsit...

    A Facebook-kal szórakoztam ma, feltettem a Csajszi nénit is, de nem tudom, hogyan kell feedet kiciskarni, hogy mejelenjenek a szösszenetek. Skanditól kértem segítséget, hátha ő tud valami varázsszert, de a citromail-em egy idő óta azt írja, hogy helytelen felhasználó név vagy jelszó az, amit beírok, úgyhogy most ennél bosszúsabb nehezen lehetnék.
    Még jó, hogy van másik postafiókom, igaz, azt ritkán használom.

    Szóval, ha esetleg itt jár olyan valaki, aki tudna nekem segíteni, azt nagyon megköszönném!

    A tokiói látogató(k)hoz gratula!

    Látom, a Te napod mozgalmasan telt.
    Tőlem most ment el egy interjúalany, nagyon érdekes beszélgetést folytattunk. visszajáró vendég lesz, mert dolgozott Malayziában és Szingapúrban (ez utóbbi helyen egy nagyon közeli faluban élőbe botlott véletlenül - kicsi a világ alapon), erről is mesél majd + fényképek, hogy a Palettába is legyen minél több érdekes anyag :)
    Aztán még előtte írtam új Csn-t.
    Meg egyebeket, de azok már rendes újságba mennek.

    VálaszTörlés
  41. Beus: olvastam CSN-t, Mormogival még diskuráltunk is....:-)))
    Közben megírtam egy fontos levelet, mert úgy lefárasztottak a gyerekek, hogy nem mertem későbbre hagyni!

    :-)

    A facebookon én is elgondolkodom, hátha tudok segíteni, most kicsit kiléptem a földi életből - míg írtam -, mindjárt visszarázom magam...:-))

    VálaszTörlés
  42. Nevamezsa: „...de ma nem teszek fel új posztot!...”
    ... pphhúúúú! Ezt a megkönnyebbülést!... Végre nem kell tele hassal ágyba vonszolni magunkat és az előző bejegyzéseidben felkínáltak között is tudunk még valamelyest kedvünkre csemegézni, csipegetni, ahogy pillanatnyi úri gusztusunk éppen megkívánja!... :))
    Imádunk, Nevamesza!... (hmmm, de főleg én…, mert „próba” diétába kezdtem…) :))

    VálaszTörlés
  43. Spájzcetli,
    ha kibír a diéta, rajta maradsz? :)
    És igen, végre poszttalan a mai nap, lehet csemegézni, ahogy írod!

    VálaszTörlés
  44. Spájzcetli: ...csipegess csak kedvedre, ahogyan gusztusod kívánja....biztos, hogy diétázni szeretnél?...

    VálaszTörlés
  45. Nevamesza: ...hhmmmm!, így, ahogy kérdezed...(?), kicsit elbizonytalanodtam... :))
    Pihentető, habkönnyű álmokat kívánok...

    VálaszTörlés
  46. Spájzcetli: én most csipegettem ám....nem diétázom...aludj jól, álmodj csodaszépeket!
    Holnap találkozunk....:-)

    VálaszTörlés
  47. Újabb szép estét!

    Kedves Spájzcetli, ha erre jársz....miből gondoltad, hogy félreértem Cserna-Szabó András cikkét? Korábban sok kommentet írtam a BSZ-ra, a sűrítésről, panírozásról, és még más témákról egészen kiterjedt "beszélgetéseket" "provokáltam", na nem, indítványoztam.
    Szeretném azt hinni, hogy én nagyjából azt közvetítem, amit CSSZA fejteget, feszeget...a hagyományos magyar konyhát, a modern konyhámban, friss, de nem elrugaszkodó felfogásban komolyan veszem, űzöm, szeretem, a hétköznapjaim része. Ugyanakkor nyitott vagyok a nemzetközi konyha hagyományainak hasonló feldolgozására, és szeretem a különleges alapanyagokat, technológiákat, melyeket mindig lefordítom az egyszerű, házikonyhai nyelvre....természetesen ezek az én törekvéseim, de nem jön le teljes egészében?
    Ha valaha gasztroeffektálnék, akkor szépen kérlek, hogy csapj az asztalra, és gátolj meg ebben, mert semmiképpen nem erre az irányra törekszem!
    Ez most nem "számonkérés", hanem megriadtam, hogy nem jó az ív, amit követek.... Te vagy a hiteles, és szigorú kontrollom!....:-)))

    VálaszTörlés
  48. Kedves Nevamesza! ...gondolni nem gondoltam, csupán éltem a gyanúperrel :)) (a közelmúltban egy "kétszemélyes privát blogon" nagyon félreértettél, féltem -túlzott érzékenységed folytán- talán a Cserna-Szabó írás kapcsán is ez történhet... Szerencsére, nem...) :))
    ...Biztosíthatlak, nagyon jó úton jársz! Nagyanyáim, keresztanyáim, apám, anyám, öcsém..., és Cserna-Szabó útján. Na, meg a Te szeretet "konyhász" felmenőid útján!... Nem véletlenül olvaslak naponta...

    VálaszTörlés
  49. ...köszönöm, de tényleg, ha milliméter is távolodnék attól, amit magadban helyesnek ítélsz, kérlek bírálj, figyelmeztess, mert nem szeretnék erről az útról letérni...én sebezhetőbb vagyok a kísértés által, lásd fast food, multi....de erről már beszéltünk...bárcsak olyan sziklaszilárd lehetnék mint Te, de rá vagyok hangolódva....

    VálaszTörlés
  50. ...sorozatban bakizunk? millimétert...

    VálaszTörlés
  51. Beus: Te imádsz enni...és ahogyan leírod...fényes jövő áll előttünk:-)....szép lassan kiudvarolom belőled a gasztronómia iránti érdeklődést (alázatot):-)))

    Spájzcetli: ...még egyszer köszönöm az írásokat, a töltött káposztát még most emésztem...:-)...bár úgy tűnik, hogy csak a testi táplálékra "gyúrok", a szellemi és lelki táplálék még fontosabb számomra...:-)

    VálaszTörlés
  52. Nem tudok levelet írni a postafiókommal, megint rosszalkodik. Pedig lenne még mondanivalóm, igaz, csak kevés. Folyamatosan próbálkozom, remélem sikerül valamikor.

    És igen, jó irányban haladsz. A hagyományőrzés és a régi korok főztjeinek átmentése mellett nekem az is tetszik, hogy nem csinálsz úgy, mintha ördögtől való lenne a fast food, ha megróvást érdemelne az, aki nem halszósszal locsolgatja az étkeit és minimum kaviárt kéne enni uzsira is. Szeretem nézni azt a törekvésedet, hogy próbálod finoman terelgetni az olvasóidat afelé, hogy minél több figyelmet (ami nem biztos, hogy több időt is jelent) fordítson az ételkészítésre, hogy kevesebb készételt dolgozzanak fel stb. stb. és, hogy leljék örömüket a sütésben-főzésben. Hogy szeressék azt, amit csinálnak. Régi mondás, hogy aki szeret, az etet és aki etet, az szeret.
    Ez így igaz. Aki ezt nem tudta, az Tőled ezt frankón megtanulhatja.
    Már elnézést, hogy ennyire dicsérlek, de nem tehetek róla, nekem az oldaladról ez így jön le.
    Biztos vagyok benne, hogy ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül :)

    VálaszTörlés
  53. Pont keresztezték egymást a beírásaink... :)

    VálaszTörlés
  54. Beus: ...köszönöm, én csak igyekszem közvetíteni, amit érzek, gondolok, tapasztalok... vannak visszajelzések, azok mindig bíztatnak, de nem tesznek elbizakodottá!

    ...még vagyok, csak elmerengek egyen, s máson...ha álomra szendelültök, akkor el kezdek dolgozni a holnapi posztomon!
    Szeretem az éjszakát...magányosnak tűnik, mégis sokatmondó, sok minden a sötétben válik világossá...:-)
    Jól érzem magam, boldog vagyok....mit kívánhatnék még?

    VálaszTörlés
  55. Nevamesza: ...örülök a boldogságodnak. Megnyugtat...
    Na maradj fel sokáig... Szép álmokat, hosszút...

    VálaszTörlés
  56. Spájzceti: ... menj aludni, aki olyan korán kel...én még elvagyok egy kicsit, ugyanazt kívánom Neked, mint Te nekem, szó szerint...:-)

    VálaszTörlés
  57. Nevamesz(a), sikerült levelet küldenem, lájf... :)
    Még nem szendeLültem álomba, de nyugodtan dolgozz, csak néha nézz körbe, hátha kérdezek Tőled valamit :)

    Ha elbizakodott leszel, szólok.

    VálaszTörlés
  58. Beus: jól van no, ha elalszom, akkor már mindegy, hogy szendelülök, vagy szenderülök...de még nem alszom, csak az ágy húz...de még ellenállok, mert vonzalmam tárgya már úgyis alszik...., így inkább elmélkedem még egy kicsit...:-)

    Ma már biztosan nem írok szendvics posztot, inkább fürdöm kicsit még a semmittevésben, amit Spájzcetlivel rám osztottatok...Ő haszonélvezője ennek, de Te nem biztos...ígérem holnap összerakom a közös posztot!

    Most átadom magam a legédesebb semmitttevésnek, de holnap újult erővel nyomulok!

    Jó éjt, szép álmokat!...
    ...reggel langymeleg tejecskével ébreszti a koránkelő a másikat:-)

    VálaszTörlés
  59. A szendelül az nagyon bájos, jó volt olvasni :)
    Köszi ezt a néhány napot, hogy hagytad, hadd élvezzük még egyszer a többi posztodat, igazán jól esett.
    Amúgy meg, a Te saját tempódat kövesd, mi megpróbálunk igazodni Hozzád.
    Várni meg nagyon tudok. Van, amire negyven évet vártam. Nagy öröm, hogy megkaptam, amire ennyi időn keresztül vágyakoztam. Úgyhogy miattam semmit se siess el :)

    Elmélkedésed csússzon át pihentető alvásba!
    Jó éjt!

    VálaszTörlés
  60. "holnap újult erővel nyomulok"

    Ez a beszéd!

    :-)

    VálaszTörlés
  61. Spájzcetlinek írod:

    "Ha valaha gasztroeffektálnék, akkor szépen kérlek, hogy csapj az asztalra, és gátolj meg ebben, mert semmiképpen nem erre az irányra törekszem!"

    A gasztroaffektálás nem rossz irány. Megvan a szerepe, mint ahogy a divatbemutatóknak is. A vájtnyelvűeknek szól, nem a széles tömegeknek. Bizonyos jólétet és érdeklődést követel, ami nem adatott meg az élet minden szakaszában mindenkinek.

    A napokban tudtam meg, hogy a kedvenc pub-om, azaz kocsmám sznob hely. Évente két-háromszor térek be egy pohár sörre. Igaz, hogy itt a legdrágább a sör, DE mindig van szabad hely, az esti roham alkalmával sem ülnek az öledbe. Családias a hangulat, ünnepekkor, így Karácsony estéjén is nyitva van - húsz évvel ezelőtt így fedeztük fel.

    VálaszTörlés
  62. Skandi: ...egy olyan cikkről diskuráltunk, amiben pontosan azt feszegeti az író, hogy a gasztroeffektálás meddig hasznos, és előremutató, és mikor csap át haszontalan műmájerkedésbe....az én felfogásom szerint a besamellel való sűrítés, a créme fraiche használata, a liszt használatának visszafogása, a zöldségek gőzben párolása, és nem vízben főzése:-)))és még sorolhatnám....előre mutató, míg a pacalpörkölt vagy bármely pörkölt szaftját selymes emulzióra átírni, vagy Uram bocsáss, azzá tenni haszontalan és bűnös cselekedet is!
    A hagyomány és evolúció egészséges és sikeres összhangját nem könnyű megtalálni, de vannak kiváló példák, amit követni lehet....
    Emlékszel, amikor azt írtad nekem, hogy eszembe ne jusson a svéd sárgaborsó leves technológiáját, fűszerezését megváltoztatni?...megértettem, és aláírom, ahogyan a csirkepaprikásba nem teszünk bazsalikomot, mert akkor már az szaftos csirke fűszerpaprikával és bazsalikommal....

    ...minél többet, és többen, filózunk erről, pozitív hozzáállással, és nem mert vitázni szeretnénk, hanem mert a magyar konyha a Te kincsed is, és az én kincsem is, nekem a legdrágább, és a legfényesebb.....annál közelebb jutunk ahhoz, hogy a "gasztroeffektálás" addig terjedjen, amíg a ruhák nem csak szépek a divatbemutatón, hanem hordhatóak is, és magukon hordozzák a nemzeti motívumokat is, modern, elegáns felfogásban, mégis ahagyományokból táplálkozva....

    ...ettől még, ha minden igaz ma Subway szendvicseket kínálok fel, nem is akár milyeneket....mert ez is az életem, és táplálkozásom részre.....kedvelem, vállalom, és be is mutatom!

    VálaszTörlés
  63. Skandi: most nevetek, mert a Subway szendviccsel jól be affektáltam...:-DDD

    Javíthatok? ...nagyon vonzza az ízelelőbimbóimat a serranoba tekert friss füge manchego fricoban ...már napok óta....lehet, hogy most nekiugrok!
    :-)

    VálaszTörlés
  64. Most azon gondolkodom, hogy valami hasonlót írjak az írásról. De nem tudok... :)

    VálaszTörlés
  65. Beus: :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))

    ....én pedig nem találom a helyemet a konyhában.......alkotói válság?

    Túladok:-) a gyerekeken rövid időre, és ihletbe burkolózom:-)

    VálaszTörlés
  66. Ihletbe burkolóztam én is. Kevésbé fennkölten: rámolom a szekrényeket, mosok, vasalok, Neoexet etetek - szóval kicsit izgulok a vasárnapi munkakezdés miatt...

    Holnap pipiket, tyúkokat, kakasokat és ujjbegyeket vágunk.

    VálaszTörlés
  67. Beus: hamarosan küldöm az első részt, kíváncsi vagyok, hogy tetszik:-))))...még egy kis elmélkedéssel indítok...., de ma össze akarom állítani az első három receptes részt is.
    Kicsit sokáig ábrándoztam ma...:-)a gyerekek pedig a szokásosnál is "élénkebbek" voltak, elmélkedni pedig még a receptírásnál is több koncentrációt követel, aminek most nehezebb volt átadnom magamat:-)))
    ..mindjárt repül az anyag:-)

    VálaszTörlés
  68. Jó, próbálok elhajolni... :)

    VálaszTörlés
  69. Beus...már az új posztnál vagyok...

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails