Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. október 21., péntek

Baked potato (héjában sült, töltött krumpli), most „rakott krumpli ízben”





Gyorsan, valami finomat! Tény, szeretem megadni az ételek módját, így éppen annyi időigényes étel kerül nálunk az ebéd vagy vacsoraasztalra, mint hirtelen ötlettől vezérelt gyors finomság. De ez így is van jól.

Azt azért nem mondtam, hogy 10 perc leforgása alatt készítettem el és szolgáltam fel ezt a színes, tápláló és ínycsiklandó ételt, mindössze nekem volt kevés gondom vele.

A szépséges őszi kalácskoszorú készítése közben jött az ötlet, hogy újra héjában sült, töltött krumplit készítek vacsorára. A sütőt úgyis fel kell melegítenem, és olyan tölteléket választok, hogy ne kelljen sokat pepecselnem vele. Nos, ez sült ki belőle.

Első körben benéztem a hűtőbe, hogy egyáltalán milyen hozzávalók állnak rendelkezésemre. Persze az ötletet az adta, hogy a legutóbbi krumpli beszerzésnél félre tettem 4 db jókora krumplit, éppen erre a célra, hogy amikor alkalom adódik, akkor megtölthessem. Nem tartok itthon sokféle friss árut, hiszen, ha két napnál tovább tárolom, akkor az már nem is friss. Szalonnát és kolbászt persze mindig, de ezek köztudottan tovább tárolhatóak büntetlenül.

Parasztkolbász, többféle olvadós sajt, és friss tojás kapott most meg a hűtőben. Volt kétféle kész maradékom is, de ezek egyszerűen kiválthatóak, jelöltem a receptben. Készítettem néhány nappal azelőtt egy vajas-tejszínes cheddar mártást egy ételhez, ebből maradt olyan 4 bő evőkanálnyi. A második adag fasírtburgerhez (még nem tettem közzé a receptet) fél liter lilahagymás raitat készítettem, ebből is éppen annyi megmaradt, mint a cheddar sajtmártásból. Imádom, amikor a maradékokat ötletesen felhasználhatom egy új ételhez.

Hozzávalók 4 adaghoz:

4 db minél nagyobb sütni való krumpli (Agria, rózsa stb.)

12 dkg jóféle füstölt vagy lángolt kolbász apró darabokra vágva

1 közepes fej lilahagyma finomra vágva

2 keményre főzött tojás

2 dkg eidami, ementáli, gouda vagy más olvadós sajt durvára lereszelve

2 dkg füstölt sajt durvára lereszelve

4 evőkanál tejföl sóval, borssal ízesítve (én lilahagymás raitat használtam)

5 dkg vörös cheddar sajt (én a tejszínes-vajas cheddar mártást használtam fel)

kb. 5 dkg vaj

4 vékony szelet kolozsvári szalonna vastagabb csíkokra vágva

só, frissen őrölt bors

Még nem tudtam, hogy pontosan mi lesz a töltelék, amikor lesikálva, fóliába csomagolva betettem a 4 óriás krumplit a sütőbe. 180 C fokos sütőben sütöttem majdnem egy órán át.

Közben, a fenti logikával kiválasztottam a töltelékhez az alapanyagokat és előkészítettem. Túl sok dolgom nem volt.

A vaj felén, közepes tűzön addig sütöttem a kolbászt, hogy el kezdje kiengedni a zsírját. Hozzáadtam a lilahagymát és együtt dinszteltem, de nem sütöttem zsírjára.

Kivettem a krumplit a sütőből, kicsomagoltam, megskalpoltam. Karalábévájóval kikanalaztam a belét, hogy egy-egy krumplihajót kapjak. A belét keverőtálba raktam. Hozzáadtam a kolbászos ragut, majd a főtt tojásokat és a kétféle sajtot belereszeltem és óvatosan, sóval, borssal ízesítettem, óvatosan, de alaposan összekevertem.








Félig megtöltöttem a sózott, borsozott krumplihajókat, melyekbe egy-egy kis darabka vajat is raktam. Egy-egy evőkanál tejföl (raita) következett, majd annyi tölteléket halmoztam a tetejére, amennyit csak bírtam. Egy-egy evőkanál cheddar szósz következett, értelemszerűen durvára reszelt cheddar sajttal kiváltható ez. Elrendeztem a szalonna darabokat a csordultig töltött krumplihajókon és betettem a 180 C fokos sütőbe 30 percre.










Frissen, forrón tálaltam. Újabb színes, ízletes, ötletes vacsora került az asztalra. És a kalács is szép lett! :)

Vajas-tejszínes cheddar mártás:

2 dl tejszínt összeforralok 5 dkg vajjal, csökkentem a hőt, majd hozzáadok 10 dkg durvára reszelt vörös cheddar sajtot. Mérsékelt tűzön 1-2 perc alatt mártást főzök belőle. Azonnal tálalom. Hűtőben, 2-3 napig tárolható, újramelegíthető.

4 megjegyzés:

  1. Ezek a krumplihajók és finomak lehettek.A sajtmártás különösen tetszik Nekem!:-)

    VálaszTörlés
  2. Mennyei manna !

    Ez ám a (krumpli)hajósoknak való étek !

    A rakott krumplit is szeretem, a héjában sült krumplit is kedvelem... mit mondhatnék még? :-)))
    (Csak ne sasban süsd:-P )

    VálaszTörlés
  3. Nos, kisebb módosításokkal ugyan, de már sül a sparherdben.:-)))
    Köszönet az újabb remek ötletért, a legjobbkor jött.

    (És már készül a bejegyzés a kemencés gyökérkenyérről is, ami isteni jó lett, csak a gyermekem aktív nagyon mostanság...)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails