Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. november 14., hétfő

Szalonnás-lilahagymás káposztaágyon ropogósra sült pácolt sertésoldalas



A lucskos káposztához, a tárkonyos-selymes malacragu leveshez és ehhez az ételhez egyszerre vásároltam be. Az egész malaclapockából egy jó félkilós színhús darab ment a ragulevesbe, a bőrös részek (persze bőven színhús is) a lucskos káposztába. Két nagy fej káposztát vettem, egy édeset és egy savanyút. Az édes káposzta egy az egyben ment a lucskos káposztába a savanyú káposztából pedig csak egy kevés, úgy 30 dkg. Körülbelül egy kilónyi savanyú káposztám maradt, olyan 50 mm-1 cm széles csíkokra vágtam. Ritkán veszek gyalult káposztát, sokkal inkább kedvelem fejben megvásárolni és én vágom fel olyanra, amilyenre szeretném.
Jól előkészíthető, aránylag kevés törődést igénylő, olcsó étel ez, és szerintem rettentően finom.
Előző nap már befűszereztem a szép, 1,5 kg-os darab oldalast. Bedörzsöltem durva szemű fokhagyma granulátummal (lehet természetesen friss fokhagyma is átnyomva, de én szeretem a granulátumot, mert nem ég meg, amikor a húst felpirítom) frissen őrölt szárított gyömbérrel és durvára őrölt színes borssal.
Másnap készítettem egy egyszerű pácot, 1 evőkanál mézből, két evőkanál olvasztott libazsírból, egy evőkanál finom tengeri sóból, amibe két apró, szárított macskapöcse paprikát morzsoltam el a magjai nélkül. Ezzel a páccal csak fél órával sütés előtt kentem be a húst.


10 dkg kisujjnyi csíkokra vágott kolozsvári szalonnát és két fej lilahagymát libazsíron közepesen megsütöttem, és hozzáadtam az 1 kg szélesebb csíkokra vágott, kicsit kiáztatott savanyú káposztát. Borssal fűszereztem. Néhány percig együtt sütöttem, majd cseréptálba tettem.




Az oldalast 200 C fokra előmelegített sütőben mindkét oldalán 15-20 percig felpirítottam, majd a káposzta ágyra fektettem és lefedve, 160 C fokon körülbelül 1,5 órán át pároltam, amíg a káposzta és az oldalas is megfelelően megpuhult.
Ezt követően már csak a felszínén pirítottam meg az oldalas, újra 200 C fokra emelve a hőt a sütőben.
Kivettem a cseréptálat a sütőből és lefedve pihentettem, amíg a másik köretet is elkészítettem.









Míg párolódott a cserépben az étel, addig hámozott krumplit 4-6 felé vágva, fóliába csomagolva megsütöttem a sütő aljában, úgy 40-50 perc alatt. Kicsomagoltam, sóztam, borsoztam, megszórtam morzsolt kakukkfűvel, egyenként baconba csomagoltam és 180 C fokon megpirítottam.




Az oldalast, a hagymás-szalonnás káposztát és a baconos krumplit együtt tálaltam.
Aki szereti a hasonló ételeket, azt szerintem nem kell győzködni arról, hogy mennyire finom ez az étel. Igazi őszi-téli, különlegesnek mondható fogás.



11 megjegyzés:

  1. Húúúú, de jól néz ki!! Szinte érzem a sülthús illatát...

    VálaszTörlés
  2. Tündi: ... nem tagadom, voltak illatok! :) Jól kikenekedtünk belőle, annyi szent! ... :))

    Próbáld ki ezt a receptet, mert nincs vele túl sok macera, és királyi a lakoma!

    VálaszTörlés
  3. Na én kérek ebből! Fantasztikus!

    VálaszTörlés
  4. Előbb-utóbb el fogom készíteni, mint még pár dolgot az oldaladról!
    Tetszik nagyon a blogod ;)

    VálaszTörlés
  5. "sokkal inkább kedvelem fejben megvásárolni" :))
    ...hmmmmmm!, ez semmmmmi!... én gyakorta fejben főzök is! - és a végeredményt tekintve, még sohasem ért csalódás!... :DDD

    VálaszTörlés
  6. Tündi: Örülök, hogy tetszik! Isten hozott nálam! :))

    Spájzcetli: :D

    ... először azt sem tudtam, hogy hol írhattam ezt ... helyesen fejesen? Csiszolatlan stílusom az is marad, ritkán adódik lehetőségem, egynél többször visszaolvasni egy posztot, mielőtt élesítem.
    Így legalább jól szórakozunk! :))

    VálaszTörlés
  7. Ez egy igazán nekem való kaja!
    Ráadásul nekem is van egy 16 éves Rebekám és Hajdú-Biharban élünk!!!

    VálaszTörlés
  8. Zsazsi!
    Akkor nem véletlen, hogy egymásra találtunk! A családom a tésztaételeket preferálja jobban, én pedig ezekért az ételekért adok hálát annak, hogy megtanultam főzni! :))

    Főzd csak meg, mert nem fogsz csalódni benne! :)

    VálaszTörlés
  9. alig várom, hogy friss hús érkezzen a henteshez, és azonnal el is készítem ezt az ételt! fantasztikus lehet! nagyon jó a blogod, köszönet érte! Ma este a tojássalátát próbálom ki, amit az általad leírt házi majonézzől készítek! annyira örülök, hogy megtaláltam ezt a blogot ezen a hatalmas világhálón! :)
    köszönöm! Andi

    VálaszTörlés
  10. :D Látom, mások is tudják értékelni a vizuális élményt!!!!! Recept elmentve! Köszi!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails