Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2012. május 22., kedd

Vasárnapi töltött grillcsirke (lisztmentes) – zöldspárgával, csiperkével, almával, csirkemájjal sütve




Van néhány igazán nagyszerű, ötletes recept az oldalon, melyet hirtelen felindulásból követtem el.

Ezek általában ilyen mindent bele, cserépben vagy tepsiben sült ételek, melyek akkor állnak kézre, amikor gyorsan, valami különlegeset és finomat szeretnék összedobni.
Most ezt különösen sikerült megvalósítanom, hiszen több pontjában is újszerű fogásokhoz folyamodtam. Mondhatom, hogy a dicséret nem maradt el, azaz, a rendhagyó elemek bevezetését siker koronázta.
Mindenképpen tölteni akartam a csirkét - szép, 1,5 kg-os tanyasi csirkém volt készleten. Most nem volt időm a piacon kucsmagombát, vagy más tavaszi, erdei gombafélét beszerezni, így maradtam a barna csiperkénél. Azért itt megjegyzem, hogy kucsmagombával még fejedelmibb lett volna az eledel.
Talán a téli időszak után kicsit vashiányos lennék? Nem is tudom, de az biztos, hogy annyira kívántam a csirkemájat, hogy a töltelék gerincét mindenképpen erre írva képzeltem el. Olyan szép világos csirkemájat kaptam, hogy végül még a töltött csirke mellé is jutott belőle bőven.

Nem ez az első ételem zöldspárgával a szezonban, csak vagy még nem szerkesztettem meg, vagy be sem fotóztam, mert nem adta ki, így a beszámoló is elmarad róla. Minden esetre igyekszem kihasználni a spárga szezont és megemlékezni a vele készült ételeimről.

Meséltem már, hogy gyermekkoromban hektár számra termeltünk exportra zöld spárgát, úgyhogy nálam nem megy kuriózumszámba a zöldségszezonban. Mindenféle ételt ettem és főzök zöldspárgával, semmiképpen nem merül ki a repertoárom a párolt zöldspárga hollandi mártással fogásban.

Az első újszerű fogás a részemről az volt, hogy úgy döntöttem, hogy megkísérlem kiterített mivoltában megtölteni a csirkét, hogy sütés közben ne ázzon el az a bőrrész, mely a tepsivel érintkezik.
Elkészítettem a tölteléket.

Hozzávalók egy 1,5 kg-os csirke töltéséhez:

15 dkg barna csiperke vagy friss erdei gomba apróra vágva
15 dkg csirkemáj elkaparva
1 új főzőhagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma reszelve vagy zúzva
1 ág rozmaring levelei apróra vágva
1 teáskanál morzsolt majoránna
1 csokor petrezselyemzöld
só, frissen őrölt öt bors keverék
4 dkg vaj
2 keményre főzött tojás
1 nyers tojás szétválasztva


A vajon megdinszteltem a hagymát a fűszerekkel, hozzáadtam a fokhagymát majd a gombát. Még nem sóztam, megvártam, amíg levet ereszt majd elfőztem a levét. Sóztam, borsoztam, hozzáadtam a májat és éppen csak addig sütöttem, míg a nyersségét elveszítette.
Hagytam hűlni, keverőtálba tettem.
Hozzáadtam a finomra reszelt kemény tojásokat és a nyers tojássárgáját, végül a felvert tojásfehérjét is óvatosan belekevertem.
Fontos, hogy a töltelék elég ízes és fűszeres legyen, ez a lelke a töltött csirkének. 









A csirkét a gerinccsontja mellet kettévágtam és kiterítettem, ahogy a grillcsirkéhez szoktam:


Grillcsirke – ahogyan Édesanyám készítette


Kardra hányt grillcsirke héjában sült krumplival, füstölt sajtos-zöldhagymás öntettel


A belsejét sóztam, borsoztam, majd átfordítottam és megtöltöttem a mell és a comb tájékon a bőre alatt.
Már, amikor tisztítottam csirkét, akkor „átfújtam” vízzel, majd kézzel, finoman kiterjesztettem a réseket a tölteléknek.
Ezután sóztam, borsoztam a csirke bőrét és kivajazott tepsiben 180 C fokra előmelegített sütőbe toltam.
20 perc után meglocsoltam a vajas szafttal és 2 dl fehérbort öntöttem alá. 20 perc múlva ismét meglocsoltam és újabb 20 percig sütöttem a töltött grillcsirkét.







Közben előkészítettem a gombát, a zöldspárgát (kiáztattam, visszavágtam, daraboltam) és az új főzőhagymát, amit cikkekre vágtam. Az almát megfosztottam a magházától és azt is cikkekre vágtam héjastól. A szép, világos májrózsákat megtisztítottam.


Hozzávalók a körethez:

50 dkg zöldspárga (tisztítva körülbelül 30 dkg)
30 dkg barna csiperke
2 új főzőhagyma
1 alma
35 dkg csirkemáj 




Amikor már egy órája sült a grillcsirke akkor mellédobtam a zöldségeket és az almát és átkevertem a vajas szafttal őket. A májakat enyhén sóztam, majd elrendeztem a tepsiben a zöldségágyon, a csirke mellett.

10 perc sütés után átforgattam a májas köretet, és még 5 percig sütöttem, majd azonnal tálaltam.



A zöldségek roppanósak maradtak, de kellően megpárolódtak, a máj pedig valami felségesen krémes maradt, holott kellőképpen átsült, és minden nagyszerű ízt átvett, mely a tepsiben találkozott.


Szeretném még egy erényét kiemelni ennek a komplex fogásnak, ugyanis más köretet nem készítettem mellé, így maximálisan kimerítette a szelektív étkezés szempontjait.

Szerintem látszik a képeken, hogy nagyszerűen sikerült a töltött grillcsirke, melyet igazán kellemes látvány is kísért.
Szívből ajánlom, igazi vasárnapi csirkeétel! Természetesen tanyasi csirkéből a legfinomabb.

A hab a tortán, hogy maradt egy kevés párolt zöldség kellő mennyiségű szaftjával, amiből másnapra krémlevest készítettem. Legközelebb erről számolok be:


Zöldspárga-barna csiperke krémleves pirított mandulával - zöldségköret maradékából





3 megjegyzés:

  1. Dacára a "béka-póznak" finom lehet :-)

    VálaszTörlés
  2. Nahát, nahát! A poszt kibővült :-)

    Iskolában a tanító néni felszólítja Mórickát.
    - Móric, mondj egy egyszerű mondatot!
    - Tanító néni kérem, a nadrágom szűk.
    - Jól van, most mondj egy bővített mondatot!
    - A bővített nadrágom is szűk!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails