Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. november 30., kedd

Miért irigy? Mert sajt!



Lassan már kóros tulajdonsággá fejlődik ki bennem, hogy az alapanyagokat emberi tulajdonságokkal ruházom föl. Így is bánok velük. Szeretgetem, ízlelgetem, babusgatom, őket, vagy kerülöm, szidom, olykor zabolázom tulajdonságaikat. Ennek függvényében is gondolkodom felőlük, egyeseket királynőként kezelek, másokat rabszolga sorba taszítok.

Amikor a sajtról az irigység jutott az eszembe, nem azért történt, mert történetesen valóban sárgás, hűvös, ruganyos tejszármazékot tartottam a kezemben, hanem mert egy kicsit megsajnáltam. Vannak átkozottul előnyös tulajdonságai, illata akár még vonzó is lehet, íze időnként megosztó, de jó emberek kóstolgatják a legérettebbeket, legnemesebbeket közülük. Külcsínében is vannak bájosak, formásak, már csaknem szépek, de szinte mind gusztusosak. Mégsem az övék soha a főszerep. Vagy előznek, vagy követnek, vagy kiegészítenek. Mindig irányul rájuk figyelem, hiszen hivalkodóak, de az igazán nagy szerepeket, a legjobb felvonásokat nem rájuk írják. Talán lényükből is fakad, hiszen már állagukkal, bukéjukkal tolakodnak, olykor erőszakosan, így a gyakorlott szakács pusztán előnyeiket aknázza ki, de nem engedi tolakodásukat egészen felszínre törni. Mindenki észreveszi őket, de ez nekik nem elég. Lehet, hogy pont azzal rontják el, hogy erőszakoskodnak, hogy még jobban értékeljék, még inkább megszeressék őket. Megszeretni, értékelni igazán azt lehet, ami láthatatlan, szerény, nem hivalkodik, hogy amikor véletlenül találkozunk vele kezdjük el megismerni, ízlelgessük, lényegét megérezzük, és akkor döbbenjünk rá, hogy mennyire csodálatos vele.
Nos, valljuk be, hogy a sajt nem ilyen. Már amikor ránézünk, érezzük túlzó illatát, fenntartásaink vannak, hogy vajon jó lesz-e az élmény vele. És még ha fantasztikus is, akkor is legközelebb újra vannak kétségeink, fenntartásaink, így van ez vele minden alkalommal.
Ha jól belegondolunk valahol jogos a sajt irigysége a főszereplőkkel szemben, hiszen a sajt már rendelkezik önmagában azzal az illatanyaggal, zamattal, tartalommal, amivel önállóan is készen áll a hódításra. Mégis egy se íze se bűze értett bélszín vagy libamáj előbb vagy utóbb kiüti őt a nyeregből. Nem érti meg, hogy a bélszín, bár valóban csak egy rostos húskupacnak, vagy a libamáj kéttenyérnyi zsírpacninak tűnik, de bennük ott van maga a lehetőség varázsa. Hiszen ők csak gondosság, hozzáértés, alázat, és szeretet által kelnek életre, készítőik képesek csak kihozni belőlük legjobb tulajdonságaikat, megalkotni belőlük a tökéleteset, táncra perdíteni őket, megszelídíteni, megfűszerezni, elrontani, vagy felemelni. De ehhez alaposan meg kell őket ismerni. Tisztelni, szeretni, és látni bennük a lehetőséget, mellyel, ha jól sáfárkodnak, akkor a mennyei élmény, a siker nem marad el, az így kialakult harmonikus kapcsolat, vagy szerelem akár egy életre is szólhat.

Így fejtegettem magamban a sajt irigységének általam megsejtett okait, és végül valahol nagyon is együtt éreztem vele. Még egy utolsó gondolat viszont átsuhant az agyamon.
Egy esetben nem tudnék a sajt irigysége fölött szemet hunyni. Abban az esetben, ha hamis értékekkel akarna másokban maga iránt irigységet kelteni. Ugyanis ez esetben - tagadhatatlanul túltengő önbizalma ellenére – még annak csíráját sem érezné magában, hogy saját értékeiért irigyeljék…

20 megjegyzés:

  1. Nevamesz, nekem rólad ez a szó jut mindig az eszembe: túláradó.
    Néha szeretnélek begyömöszölni egy szép díszdobozba (mert másikba nem illenék), hogy ne légy már annyira parttalan, olykor meg nagyon is jól esik a hömpölygésed, érzelmi túlfűtöttséged.
    Jó együtt örülni az életnek veled :)
    Ahogy Bodzazsuzsa írta, ez az írásod elbűvölő, vagyis most kifejezetten felemelő érzés szabadjára engedni téged :D
    Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Az érzékek költészete!

    Nem ismerek a magam és a sajtok viszonyáról írni :-)

    Adalék: sajnos, nem tudom elérhetőbbé tenni, de itt:
    http://www.eurofilm.hu/mainhun.html
    kattints rá a Reklámfilmek - azon belül meg a "Président" szóra. Lehetőleg hanggal - de ne túl hangosan :-)))
    (Figyelem: korhatáros :-)))

    VálaszTörlés
  3. Mormogi Papa:
    :-DDD

    Úgy látom a kis esszémből kiérezted a lényeget!
    :-)

    Azon gondolkodtam, amikor megírtam ezt a kis eszmefuttatást, hogy milyen jó lenne tudni, hogy vajon kiben, milyen gondolatokat ébreszt...

    No, de már kezedek is dolgozgatni az új bejegyzésen....
    Tegnap a szokásosnál csendesebb esténk volt, úgy látszik, hogy mind egyszerre csendesültünk el...

    Bodzazsuzsa, Beus: Nagyon köszönöm...csak "úgy" kibuggyant belőlem ez a kis történet...annak örülök a legjobban, hogy átéreztétek, tetszett Neketk!

    VálaszTörlés
  4. "Ételköltemények" - vagy, ha ezt túlzásnak tartod:

    Költői szakácskönyv - elkölthető tartalommal :-)

    Szerencse, hogy a sok melléütés nem volt értelemzavaró - legalábbis Neked :-)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Mormogi!

    "költői szakácskönyv-elkölthető tartalommal...ez nagyon kedves!

    A délutáni kilépőm kicsit hosszúra sikeredett, de egy rövid ideig itt vagyok...irtózatosan fáradt vagyok, de jó társaság kedvéért bírom még egy kicsit....

    Merre jártok?

    VálaszTörlés
  6. Mire hazaértem a férjem adventi hangulatot "varázsolt" a házba...a gyerekekkel megvettük az adventi naptárakat...közeledünk a legcsodálatosabb ünnephez, a Karácsonyhoz....nem tudom, Ti hogy vagytok vele, nekem ez a legszebb Ünnep....a szereteté!

    VálaszTörlés
  7. Igen, csodálatos ünnep. Bármi néven :-)
    Vasárnap este két unokával és leányunkkal gyújtottunk adventi koszorút. Szép volt, és még a lakás is ép :-)
    http://www.youtube.com/watch?v=5Dsk7TePYHk
    Arról kattant be (eltekintve tőle, hogy karácsonykor mindig elővesszük) az a sor, hogy:
    "Lassan ünneplőbe öltözik a hal" :-)
    http://www.youtube.com/watch?v=8plPDiDLzTU&feature=related
    http://www.youtube.com/watch?v=WBpP_HHrRj0&feature=related
    Na, itt öltözik a hal:
    http://www.youtube.com/watch?v=0x-pVwbeks8&feature=related
    És az eredeti bakelitlemez A oldalának kedvenc száma - a "Túr a sufniba'":
    http://www.youtube.com/watch?v=8MdvQpCrOkI&feature=related
    De az egész lemezt jó hallgatni - bár a CD-n más a sorrend.

    VálaszTörlés
  8. Érdekes ez a Bojtorján Karácsony...én még nem hallottam.
    Szerencsére belőlünk már kikopott az ajándékok utáni hajsza, így a legfajsúlyosabb kérdés már csak a Karácsonyi menü....abba pedig nem szól bele senki, mindenkinek megfelel, amit elhatározok, és megfőzök.
    Egy kívánságom van csupán...essen a hó...a többi legyen meglepetés...
    :-)

    VálaszTörlés
  9. A szerény kívánságok meghallgattatnak... időnként :-)

    Sokfelé a karácsonyi menü szent és sérthetetlen. Ezzel házasemberként találkoztam: azóta ez az év egyetlen napja, amikor nálunk halászlé kerül az asztalra. Nem voltam túl lelkes - de megszoktam :-) Leginkább a vérveres szamócalé... illetve paprikás lé taszít...

    Perzse most majd kapok a fejemre :-)
    De, mint tudjuk: kinek a... :-P

    VálaszTörlés
  10. Drága Mormogi! Halászlé nélkül nincs Karácsony!...vérveres szamócalé?!...a halászlé a mindenem, és jól is főzöm!...:-)))
    Mivel több vallású család vagyunk:-)...halászlé, pulykaleves...egyben sült tejfölös-vajas hal krumpliágyon, rakott pulykasteak...borleves mindig kerül az asztalra, ez (is) családi hagyomány...beigli, és az idén sütök egy flódnit, amit eddig nem ismertem...mondjuk Jukkát elő kell kerítenem hozzá, mert ígért nekem egy szuper receptet...

    ...nekem a lelkész!...:-)))

    VálaszTörlés
  11. Borleves rendben :-)
    A beigli régen mindig ott volt, de itthon nem készül már.
    Egy dolgot viszont nem értek: mint a Wiki is írja, a pulyka hálaadásnapi (és karácsonyi) étek, minek oka, hogy a "zarándok atyák" első zsákmánya épp egy vadpulyka volt (wild turkey) és ez hozzájárult az első tél túléléséhez. Ezt megköszönték az Úrnak - ez volt a Hálaadás, amiből ugye hagyomány lett.
    Na de azt mondja meg valaki, hogyha Európába a XVII. század elején került az állat - mit ettek például a franciák azelőtt karácsonykor :-P
    Tudom, a válasz az, hogy a Karácsony jelenlegi formájában nem is olyan régi találmány.
    Mindazonáltal a francia karácsonyi asztalon hagyományosan van gesztenyével töltött pulyka és fatörzs torta. Hogy ez hasonlít-e a magyarra ízre is (külsőre igen), azt nem tudom: még sohasem voltam vacsoravendég karácsony este Galliában :-(

    VálaszTörlés
  12. Helyes! A nagymamám borlevesét képtelenség rekonstruálni...csakis próbálkozom...keveset készítek, mert háromféle leves is az asztalra kerül...a pulyka a férjem családjából közelítetett szárnycsapkodva a Karácsonyi menühöz, de én nem állhatom a gesztenyés pulykát...(nekem is lehetnek hiányosságaim:-)...így számomra tetsző pulyka ételekkel pótoltam...
    A nagymamám Karácsonyi menüje, Az Igazi nekem, az borleves, rántott ponty patkó...csak a nagyim hiányzik hozzá...így már nem mindegy miben változtatok?....
    Érdekes, hogy Karácsony előtt hogy megkönnyeztet minket a szeretteink hiánya...30 éve nincs testben velem...de mindig velem Van!
    :-)))
    És minden Karácsonykor...

    VálaszTörlés
  13. Magyarország, mint a különböző kultúrák keresztezési- és gócpontja, mindennek a t... közepe :-)

    Étkek és menüsorok tekintetében is.

    Amíg emlékezünk, velünk vannak, igen. Az emlékezet sokakat megőriz - jó esetben elég sokáig.

    De jöjjön, aminek jönnie kell - az étkezések logikus, ám nem mindig problémamentes következménye is az újítás terepe lőn :-D
    http://tinkmara.freeblog.hu/archives/2010/12/01/Bucsuzik_a_tolaettpapir_guriga_-_egy_uj_szabadalom_az_USA-bol/
    (Ajánlóban találtam ma.)

    VálaszTörlés
  14. Értem a lényeget: Sajtban az igazság! (Igaz, hogy az emmentáliból kilopták.)

    Tetszik a filozofikus méltatásod :-)

    VálaszTörlés
  15. Skandi…

    http://www.youtube.com/watch?v=9LMtx9NNmFA

    Mormoginé azt mondta, hogy a sajtban a lyukakat szereti a legjobban :-)

    VálaszTörlés
  16. Mormogi Papa...
    :-)))
    :-)))

    Megkóstolod a húslevesemet?

    Ez nem vérvörös szamócalé...(már nem nézem vissza pontosan mit írtál, de valami ilyesmit:-)

    VálaszTörlés
  17. Igen, azt. Nem akartalak megsérteni vele :-(
    Egyebekben ez egy idézet Romhányitól, a farkas védekezik így a bíróság előtt, hogy nem is bántotta a bárányt…

    "És mivel - mint köztudott - én állandóan vicsorgok,
    A vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott…"

    Ne mintha számítana…

    A húslevest megkóstol(nám). Meg a sült szárnyast is. A krumplira pedig nagyon-nagyon kíváncsi lennék :-)))

    Egyebekben a jelenlévők (virtuális is számít!) mindig kivétetnek :-P
    Csak sajna túl sok rossz tapaszt nyaltam már bizonyos "Echte Ungarische Madjarosch" étkezdékben - így a vörös lé taszít. Mondjuk veres posztó a szememben. (R nélkül.)

    VálaszTörlés
  18. Mormogi Papa!
    Örömmel summázom, hogy jó kedved van, és elemedben vagy!
    Isten tartsa meg jó szokásodat!
    :-)
    Köszönöm szépen a "kiigazítást", javítottam. Sohasem fogd vissza magadat, mert nekem segítség, hasznos, és inkább kedves, mint "kioktató".
    Még egyszer köszönöm Neked!

    A krumplit, ha Mormoginéval elkészítteted, akkor magvas dijonival is próbáljátok ki...ha éppen lett volna itthon magvas dijoni, akkor azzal készült volna!
    Nagyszerű az íz hatás, valamint ez most azt hiszem Kleopátra krumpli volt, nem sárgaburgonya. Nagyon rendben volt a zamata is, és az állaga is.
    Jó szemed, jó ízlésed van, hogy a krumplit is észre vetted....:-)))

    VálaszTörlés
  19. Nagyon tetszik az írásod!:-)
    Talán csak a rántott sajt, grillezett sajt és a sajt fondű a kivétel.Ott tényleg övék a főszerep.:-)
    Sajton nem tudom meddig el tudnék lenni.

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails