Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. december 4., szombat

Majdnem Kijevi jércemell: zöldfűszeres vajjal töltött csirkemell rántva, burgonya krémpürével, hideg barackkal






A göngyölt csirkemell variációk közül a fűszervajas változatot semmiképpen nem hagytam volna ki. Szeretem a Kijevi jércemellet, de ritkán eszem igazán jót. Vagy sajttal kombinálják, vagy túlzottan megfűszerezik szerecsendióval, pedig egy jól elkészített kijevi jércemell, különösen, ha a szárnnyal együtt hagyják a mellrészt, különleges csemege. A Kijevi fűszervaj töltelékből indultam ki, de a magam ízlése szerint változtattam rajta egy hangyányit.
A vajat hagytam szobahőmérsékleten puhulni, 15 dkg vajhoz egy átnyomott fokhagyma gerezdet, egy púpozott teáskanál mustárt, egy teáskanál tárkonyt, két teáskanál aprított petrezselymet, egy késhegynyi szerecsendiót, egy leheletnyi frissen őrölt borsot, és pár csepp citromlevet adtam. Kellemesen ízesre sóztam, és alufóliába csavarva hengert formáltam belőle. Betettem a fagyasztóba. Az a lényeg szerintem a fűszerek arányánál, hogy sem a tárkony, sem a szerecsendió ne hivalkodjon, inkább a mustárral, és a citromlével harmonizáljon.





Az előkészített csirkemellet megtöltöttem egy darab fűszervajjal, és diszkréten paníroztam, a fokhagymás-spenótos mascarponéval göngyölt csirkemell receptem szerint. A jelen esetben burgonya krémpürének nevezett francia krumplipürét is e bejegyzésben leírtak szerint készítettem, kiegészítve egy fél mokkáskanálnyi szerecsendióval.
A burgonya krémpürét zacskóba töltöttem, egyik sarkát kivágtam, és kis kosárkát készítettem, melyre apróra darabolt őszibarackot ültettem.



A 170 fokra előmelegített mogyoróolajban kisütött, fűszervajjal töltött csirkemellet átlósan kettévágtam, de már csak a tányéron, hiszen az olvadt fűszervaj azonnal körülöleli a köretet, birtokba veszi a csirkemell környékét.
Ennek a fűszervajnak mennyei íze, és illata van, az én ízlelőbimbóimnak ez az összeállítás kedvez leginkább.
A krémes burgonya, és a hideg barack pedig izgalmassá, mégis harmonikussá teszik az íz élményt.


Nagyon finom volt, szívből ajánlom mindenkinek. Több fűszervajat is készítettem, ha már nekiálltam, úgyhogy hamarosan még egy adagra visszatérünk egy vacsora alkalmával ehhez az ételhez.

17 megjegyzés:

  1. Nevamesz, az előző és a mostani étek is nagyon kedvemre való :)
    Ma kakasleves volt és egybesült pipi.
    Jól besóztam kívül-belül a saját nevelésű, kb. 1,20-1,30 kg-os csirkét. A hasát megtöltöttem nyolc darabba vágott almával, szeletekre vágott fél naranccsal és két szelet citrommal. A mázas cseréptál alját kikentem zsírral és erre ültettem a jószágot, miután összekötöztem a lábait. Egy kis sört löttyintettem hozzá és betoltam a sütőbe, 160 fokra, légkeverésre állítva. Egy óra múlva már gyönyörűen kiengedte a saját zsírját és kezdett színt kapni. Neoex megfordította, hogy a háta is lesüljön. Közben egy evőkanál mézet kanalaztam egy tálkába, ebbe belefacsartam a narancs maradék felét és egy kis sört is öntöttem hozzá, majd a méz olvadásáig kevergettem. ezzel a mixtúrával kenegettem a pipit, aki, komolyan mondom, mintha kéjesen nyújtózkodott volna és még egy kis sóhaj is elhagyta a nem tudom mijét, mert fej nem volt rajta :)
    Innentől persze gondos felügyelet alatt tartottam, mert nem szerettem volna, hogy UV-szűrő híján hamar leégjen szegényke. Gyakran locsolgattam, forgattam, hogy a legjobb pozícióba kerüljön, mindenhol érje lég.
    A leves sem volt semmi és a benne főtt kakaska sem, ám ez a sült csirke vitte a pálmát. Krémes krumplipürét készítettem hozzá, amit most nem fűszereztem, hagytam a csirkének a főszerepet. Neoex savanyúságot evett hozzá, én a pocijában található gyümölcsökkel masszíroztam az ízlelőbimbóimat.
    Hogy egy kicsit hízásra is hajlamosítson, ebéd után ledőltünk egy röpke órára és csak utána kávéztunk egyet.
    Jó, hogy holnap is ez lesz az ebéd :)

    VálaszTörlés
  2. Egy kis zene:
    http://www.youtube.com/watch?v=40H9mpkkaz0&translated=1
    Érdemes kinagyítva nézni és hangosan hallgatni (fülhallgatóval). Jó a kép és a hang minősége.

    VálaszTörlés
  3. Leskelődöm, élvezem a színeket, Bea leírását...

    VálaszTörlés
  4. Mormogi, Nemmester volt a mesterem :)

    VálaszTörlés
  5. Most pölö a zsíroskenyér leírását írtam le fejben. De ellenállok :)

    VálaszTörlés
  6. Egy kis indián vonal:
    http://www.youtube.com/watch?v=M9dK6cgKE-A&NR=1

    VálaszTörlés
  7. Beus: nekem azt írtad, hogy ma nincs kedved sírós történetekhez....
    Nos, kisírtam magam a végén, pont, úgy mint máskor...már a Hírek szerelmesei végén...
    Szeretem ezt a filmet, nagyon rendben van. Viszont ezzel a filmmel a tv-t mára ki is lehet kapcsolni....és egy hét múlva visszakapcsolni...

    Viszont csak most feküdt le a kisfiam, így csak most tudtam én is bejelentkezni...

    Pedig én akartam először megdícsérni Beus menüsorát! Bejelentkeznék Hozzád bármikor ebéd vagy vacsoravendégnek!

    Irigylem is azt a sok kakast Tőled...no, de nem leszek már sajt!
    :-DDD

    Nem sokára írok Beus...de az én zaklatott életem....

    VálaszTörlés
  8. Visszafelé nyitottam meg a videokat...gyönyörű ez a dal...köszönöm Beus!(mindenki nevében:-)

    Jó estét Kedves Mormogi, és jó leskelődést...:-P

    VálaszTörlés
  9. Nevamesz, nekem nincs, de neked igen. Kihozza a náthát a bőgicsélés. Meg egyebeket is, ugye.
    Köszönöm a dicséretet :) Bármikor szívesen látlak!!!
    Jó a sok kakas, de most már azért kezdek más után is vágyódni :)
    Egy kis nyuszi meg halacska jöhetne és várom már a kocsonyafőzést is :)
    Meg a leveledet, persze.
    Már írtam egy párszor, a család, a gyerekek - ők a legfontosabbak, úgyhogy nyugi!

    VálaszTörlés
  10. Egy kis bolondos Mikulás-váró dal egyik kedvenc előadómtól:
    http://www.youtube.com/watch?v=DINRR5H0VKc&feature=related

    VálaszTörlés
  11. Na, jó most már teljesen kész vagyok! Hihetetlenek ezek a csirkés receptek!!! Valahonnan csirkemellet kell szereznem!!!

    VálaszTörlés
  12. Megcsináltam, eszméletlen finom lett. A göngyöléssel viszont nem kicsi problémáim voltak:) Személy szerint nagyon tudnék örülni, ha egyszer meg tudnád mutatni fázisfotókkal hogyan csinálod.:)

    VálaszTörlés
  13. haliho! nagyon gusztak a kepek es iszonyu finom lehet! az lenne a kerdesem, hogy gongyolni hogyan kell? amikor sutoben sutok hasonlot, akkor hustuvel ossze szoktam tuzni, de az olajban sutesnel is igy kell eljarni?
    nagyon koszonom elore is, es gratulalok a finom etkekhez! :)

    Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nyitott szeleteket enyhén ki kell klopfolni, hogy ki ne lukadjon, a közepére tenni a fagyott fűszervajat, majd össze kell göngyölni,mint a bejglit, összelapogatni, így a hús összetapad, nem kell semmivel tűzögetni. A panírozásnál mindig az összetekerés irányába kell forgatni (liszt-tojás-zsemlemorzsa, tojás zsemlemorzsa), nem szembe, így nem nyílik ki, lassan sütni, mert vastag.
      Ha egy kevés reszelt dióbelet teszünk a morzsába,még finomabb lesz a bundája.

      Törlés
  14. Szia!Ez a fűszervaj mennyi husiba elég?Mert én igazából csak 2 csirkemellet veszek,amiből kb 4 darab göngyölt husi lesz reményeim szerint :) köszönöm

    Melinda

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails