Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. november 28., hétfő

Hamis ráksaláta





Zsuzsi barátnőmnél hallottam róla és ettem először ilyen salátát. Kellemes, friss, vegetáriánus előétel, nagyszerű uzsonna és vacsora is egyben. Olyan régen készültem már rá, hogy elkészítem, úgy látszik szükséges volt hozzá, hogy legyen 20 dkg reszelt répa maradékom amerikai káposztasalátából, amit előző nap készítettem.

Be kell vallanom, hogy az igazi ráksalátához nem sok köze van, valószínűleg a rózsaszínes színe miatt ragadhatott rá az, hogy hamis ráksaláta. Megnéztem az interneten is, hasonló recepttel fut ott is, mint, amit én kaptam. Az alaprecept répa és füstölt sajt reszelékre, tejfölre és fokhagymára szólt, én egy kicsit fokoztam rajta. Igaz nem egészen szándékosan, mindössze abból gazdálkodtam, amit itthon találtam.

Nagy örömömre egyre több minőségi, kézműves és hagyományos eljárással készült alapanyagot kapok a debreceni piacon. Rátaláltam egy sajtmesterre, aki érlelt sajtokat árul. Kóstolás céljából vettem egy darabka füstölt és egy darabka, csípős paprikás érlelt tehénsajtot. Nem a ráksalátába szántam, de nem volt más sajt most itthon.



Illetve éppen volt még egy kis házi aiolim készen, így ezzel váltottam ki a sima tejfölt és a reszelt fokhagymát.


Hozzávalók 4 adag – 50 dkg salátához


20 dkg reszelt sárgarépa

10 dkg chilis érlelt sajt finomra reszelve

10 dkg füstölt érlelt sajt finomra reszelve

2 dl aioli vagy 2 dl tejföl, 1-2 gerezd reszelt fokhagymával elkeverve

A hozzávalókat egyszerűen elkevertem és tálalás előtt hűtőben pihentettem, hogy összeérjenek az ízek, a répa pedig egy kicsit összeessen, ezáltal kenhetőbbé váljon.





Békebeli kovászos fehérkenyeremmel tálaltam, ami alig egy órával korábban sült ki.

Ehhez a vacsorához készült a hagymás-zsályás kacsamájpástétom is, és sok más finomság is. Ezekről is beszámolok. A lányom másnap uzsonnára is vitt belőle, nagyon ízlett neki.

A hamis ráksaláta maradékát egy másik ételhez is felhasználtam, demonstrálandó, hogy semmi sem vész el, csak átalakul. Ezt az ételt is hamarosan bemutatom.

3 megjegyzés:

  1. Ez nagyon finom lehet. Egyszer készítettem ilyesmit, csak sonkát is tettem bele, szintén a meglévő alapanyagok hasznosítása céljából.:)

    VálaszTörlés
  2. Hú, ezekkel a finom sajtokkal biztos nagyon jó íze lett!

    VálaszTörlés
  3. Citromlével és kaporral szoktam feltúrbózni..... Úgy tényleg emlékeztet a rákpástétomra. Nagyon szeretjük. Első alkalommal, amikor készítettem, mindenkit sikerült "becsapnom".... Miután jól belaktak belőle, akkor árultam csak el, mit is ettek igazából.... 😂😉😂

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails