Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. október 16., szombat

Frissen sült sajtos bagett és szezámmagos csavart zsemle borjú bécsivel











Ma mindenképpen sütöttem volna kenyeret, vagy péksüteményt, hiszen ma van a kenyér világnapja.
Kellemest a hasznossal, az, az öröm ért minket, hogy az edzője beválogatta a kisfiamat a jelenleg folyó gyermek focibajnokság holnapi mérkőzésére a csapatba, így útravalóval mindenképpen készültem volna neki.

Egy korábbi bejegyzésemben, pontosan egy másik bajnokság kapcsán már bemutattam útravaló, rántott húsos szendvicset, most is „odatettem” magam, a holnapi siker érdekében, újabb péksüteményekkel, és a kisfiam kedvencével, a borjú bécsivel.
A férjem is vele lesz, illetve korán reggeltől, estig odalesznek, így egy nagyobb adag szendvicset készítettem.
Eredetileg csak kerek zsömléket akartam készíteni, de a legutóbbi borjú szállítmányból sikerült a lapos hátszín részt elővennem, melyek szinte csík alakúak, így főleg csinos, kisebb bagetteket sütöttem, de néhányat megfontam, és csavart alakú zsömléket is készítettem.
A sajtos péksüteményeket nagyon szereti a kisfiam, így kialakult a végleges tervezet, a bagettek sajtosak, a zsömlék szezámmagosak lesznek.

10 db péksüteményt terveztem, ehhez az alábbi kelt tésztát állítottam össze:

60 dkg BL 80-as (kenyérliszt)
2 dkg élesztő
2 dl tej
2 dl víz
5 dkg vaj
1 teáskanál porcukor
2 teáskanál só

A langyos tejben a cukorral megfuttattam az élesztőt, kelesztő tálban összegyúrtam a sóval elkevert átszitált liszttel, a vízzel, és a puha vajjal.




Letakarva pihentettem 10 percig, majd könnyed mozdulatokkal olajos munkalapon dagasztottam. Olajos felületen 10, 20, majd 30 perc múlva újra könnyedén dagasztottam a tésztát.
Ezt követően 30 percet pihentettem, majd 10 részre osztottam a tésztát, és kis cipókat formáztam belőle. 10 perc múlva, enyhén lisztezett felületen 6 részből bagettet formáztam, 4 részből pedig csavart zsömlét.





Felvert tojással megkentem a péksüteményeket, a bagetteket durvára reszelt gouda sajttal, a zsömléket szezámmaggal szórtam meg.



200 fokra előmelegített sütőben az első adagot 20, a második adagot 190 fokon, 18 perc alatt arany barnára sütöttem.








Közben elkészítettem a bécsi szeleteket.

Nagyon enyhén, fólia alatt megpaskoltam a húsokat, előkészítettem a panírozáshoz a hozzávalókat.
Most két zsömléből őröltem frissen morzsát, amit két evőkanál szezámmaggal dúsítottam.
Két egész tojást felvertem, sóztam és egy evőkanál kacsazsírral elkevertem.

A borjú karaj szeleteket frissen őrölt borssal és sóval fűszereztem mindkét oldalán, majd azonnal, liszt, tojás, morzsa sorrendben bepaníroztam.






Hagytam körülbelül 20 percet szilárdulni a bundát, majd 170 fokos olajban néhány perc alatt arany barnára sütöttem.






Hagytam hűlni a péksüteményeket, és a bundázott hússzeleteket is.

Tartármártást tegnap készítettem frissen egy másik ételhez (3 dl friss majonézt készítettem, egy dl tejföllel, egy teáskanál dijoni mustárral, 2 teáskanál porcukorral, egy evőkanál friss citromlével, egy csipet sóval, és cayenne borssal elkevertem) ebből 1 dl-t nyomózsákba kanalaztam.






Összeállítottam a szendvicseket: a férjem szendvicsébe tartárt, friss salátát, sörretket és rántott szeletet tettem.











A kisfiam szendvicseibe csak salátát és rántott szeletet.




A lányomnak is készítettem egy szendvicset zsömléből, „vigasz ágon”, nem akartam, hogy mert mi itthon maradunk, kimaradjon a jóból:-)



Szépen becsomagoltam a szendvicseket nekik, mert holnap nagyon korán lesz az indulás, és gyorsan leültem megírni a bejegyzést, hogy a finom péksüteményeim ki ne maradjanak a mai nevezetes napon a bemutatásból.

Mit mondjak? Ebédet is főztem, és bevásárolni is voltam ma, nem csoda, hogy ma egy kicsit, tényleg elfáradtam.

Csodásak lettek a szendvicsek, nem csoda, hiszen egy bajnokot „támogatok” vele, és szívem, lelkem, és még annál is sokkal többet adtam bele.

6 megjegyzés:

  1. Nevamesz, ez nagyon szép! A sütésnél légkeverést használtál vagy alsó-felső módot?
    A kis bajnok biztosan hozta a formáját, ha az anyukája ilyen szeretettel gondoskodott róla :)
    Olyan jó ilyenekről olvasni!

    VálaszTörlés
  2. Beus: mindig elfelejtem kiemelni, odaírni, hogy légkevést használok mindig, amikor véletlenül nem, akkor szoktam odaírni, hogy grillt, stb.

    Két meccset megnyertek, egy döntetlen lett, úgyhogy biztosan hozzájárult a turbókaja is a győzelmekhez:-)))

    Most mennem kell pókerezni vele, de jövök még vissza ma:-))

    VálaszTörlés
  3. Árujjj el valamit: majd minden finomsághoz/ba hagymát teszel. Miééért sajnálod a férfiaktól!?
    :-)
    Egy félvastag lilahagymaszelet, ügyesen elbújtatva, magasabb dimenzióba emeli a legtökéletesebb szendvicset is!
    :-)

    VálaszTörlés
  4. Ó, gratulálok a fiatalembernek!

    Skandi, ha parfümben lenne olyan, hagyma vagy fokhagyma illatút választanék :)

    VálaszTörlés
  5. Skandi: van igazad abban, amit felvetettél, mert a kisfiam mostanában "barátkozott meg" a lilahagymával friss formájában, a sok nyári szalonnasütések alkalmával.
    Elkövettem azt a hibát, hogy megkérdeztem, hogy mit tehetek bele......:-)

    A férjem már más tészta, hisztérikusan reagál a friss hagymára és fokhagymára.
    "Lopva" ügyeskedek azokban az esetekben, amikor például csőben sült zöldségeket készítek kolozsvári szalonnával, mint húsmentes étel:-)

    Ugyanakkor állandóan fennáll az a veszély, hogy, amikor ügyeskedek, csalafintálkodok, akkor rám pirít, hogy: nem érted meg, hogy én ezt így nem szeretem?!

    Ilyenkor viszont, valahol meg kell értenem, és újabb stratégián gondolkodom, hogy miként tudnék közelíteni a családom ízlésvilágának tekintetében.
    De soha nem adom fel:-)))

    VálaszTörlés
  6. Bea: köszönjük szépen!

    A parfümmel kapcsolatban viszont meg kell állípítanom, hogy súlyosabb eset vagy még nálam is!
    :-D

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails