Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. október 6., szerda

Almás-fokhagymás egészben sült kacsa - kacsalakoma kacsaaprólékos paellával, egészben sült májával











Már egy ideje készülök erre a kacsalakomára. Amikor Julikánál megrendeltem ezt a kacsát, nem volt rá lehetőségem, hogy elkészítsem, így a fagyasztóban landolt.
Nagyon szép, éppen csak tömött kacsát kértem, illetve kaptam. Ez zsírosabb, mint a pecsenyekacsa, így szaftosabbra, porhanyósabbra süthető, de nem kövér, a mája pedig már szép, érett, és világos.
Készíthettem volna az egyben sült kacsát mondjuk piros gyümölccsel és krumplipürével, de egyfolytában a rucás kásán járt az eszem.
Használhattam volna rozmaringot, vagy mézes pácot, az mostanában nagyon trendi, de én a majoránna mellett döntöttem, pontosan azért, mert manapság, méltatlanul mellőzött fűszernek érzem.
Gyermekkoromban a kacsát, vagy a ludaskását mindig majoránnával ízesítette nagymamám, ez a gondolat annyira megigézett, hogy egyértelmű volt a döntésem.

Egy egész fej, áttört fokhagymából, 30 szem zöld, frissen tört borsból, egy evőkanál majoránnával és kevés sóval, krémes fűszerpácot készítettem.
Kívül, belül alaposan bedörzsöltem a kacsát, majd letakarva a hűtőbe tettem pihenni. Az aprólékot kisebb darabokra vágtam, a kacsa lábait és fejét is megtartottam. A májat félretettem.
A kacsa háját és a nyakbőrt apró darabokban kisütöttem, a zsírját leszűrtem. A maroknyi kacsatepertőt azonnal, magában el is ropogtattam. A friss, leszűrt kacsazsírt félretettem.
A kacsaaprólékos paellához egyszerre készítettem elő az aprólékot és az alaplevet. 1 kisebb fej, kockára vágott vöröshagymát, és 2 gerezd átnyomott fokhagymát, három evőkanál kacsazsíron megdinszteltem, majd az aprólékot, a fejét és a lábát a hagymás zsírban megpörköltem. Sóztam, borsoztam, és 3 dl vízzel felöntöttem, és puhára pároltam.








Míg az aprólék puhult, addig elővettem a bepácolt kacsát, durva szemű tengeri sóval alaposan bedörzsöltem kívül, belül, a hasüregébe belegyömöszöltem 2 kisebb vöröshagymát és két közepes almát, majd betettem egy mélyebb, kacsazsírral kikent tepsiben a 170 fokra előmelegített sütőbe.






1 nagyobb sárga és fehérrépát megtisztítva kis kockára vágtam. Hozzáadtam a megpuhult aprólékhoz, felöntöttem újra 3 dl vízzel, utána ízesítettem és tovább pároltam körülbelül 10 percig.
Ezután leszűrtem, a hagymás, zöldséges aprólékot a fej és a lábak nélkül félretettem. 4 dl arborio rizst szántam a paellához, így a leszűrt alaplevet kiegészítettem 9 dl-re, és utána ízesítettem.

Közben, 1 óra elteltével a kacsát a mellére fordítottam, és így sütöttem tovább. Kezdettől fogva szorgosan locsolgattam a saját zsírjával.










A paellához egy kisebb fej fehérhagymát és egy paradicsomot kockára vágtam, egy piroshúsú kápia paprikát felcsíkoztam, és két gerezd fokhagymát átnyomtam. Előkészítettem 20 dkg zöldborsót.
Három evőkanál kacsazsíron megdinszteltem a hagymát, hozzá adtam a fokhagymát és a paprikát, és néhány percig együtt sütöttem. Ezután adtam hozzá a paradicsomot, majd rá pár percre a rizst, és alaposan átforgattam.








Felöntöttem a kacsa alaplével, utána ízesítettem, hozzá adtam három csipet sáfrányos szeklicét és a hagymás kacsaaprólékot. Nem a spórolás vezérelt, hogy sáfrányos szeklicét használjak, egyszerűen csak most, e mellett döntöttem.
Addig pároltam kis lángon a paellát, amíg majdnem az összes levet felszívta, de még tocsogós volt.
Közben a kacsát körülbelül háromnegyed órája sütöttem a mellén, újra visszafordítottam a hátára. Így, körülbelül még félórát sütöttem, majd kivettem, és tálra fektettem, alufóliával nem túl szorosan letakartam, hogy pihenjen.






A kacsát körülbelül 20 percet pihentettem, közben a máj és a paella is elkészült. Már csak tálalnom kellett.
A paellát egy mélyebb aljú, karimás tálba szedtem, melyet előre átmelegítettem.
A kacsát darabjaira szedtem, és a paellára rendeztem. A frissen sült, egész kacsamájjal pedig a tálat szó szerint megkoronáztam.








A kacsa egészben sült máját az asztalnál szeleteltem fel.





A fúziós, rucás kása/paella, a kis túlzással franciásan sütött kacsamáj és a mondhatni hagyományosan sütött kacsa, fantasztikusan jól harmonizált egymással, mind ízben, mind küllemben, mind állagban. A kacsa gyomrában sült almákat pedig nyolc részre vágtam, a magházától megfosztottam és az étel mellé feltálaltam.

Nem pusztán az ízek és színek harmóniája volt nagyszerű számomra, hanem az, hogy amit fejben összeraktam, képzeletemben megálmodtam, az a valóságban várakozáson felül teljesített. Álszerénységet mellőzve, a kacsalakoma igazi, teljes siker volt, méltó a vasárnapi családi ebédhez.

8 megjegyzés:

  1. Ez igen Nevamesz! A számban érzem az ízét. Nagyon finom lehet.
    Kacsát nem sűrűn készítek, akkor is inkább a combját és nagyon odafigyelek, nehogy kiszáradjon.
    Kacsahájat már gyakrabban veszek, szeretem a zsírját főzéshez-sütéshez felhasználni. Lehet, hogy csak én gondolom, de egy kicsit más - finomabb - lesz az ételek, elsősorban a baromfiból készült ételek íze a kacsahájjal.

    VálaszTörlés
  2. HÚÚ!! Ez nagyon király!! Tutti, hogy "lenyúlom" a receptet! ::)) Az egész, úgy ahogy van tökéletesnek tűnik, gratulálok hozzá! Tényleg fúziós és tényleg nagyon kitervelt támadás az ízlelőbimbók ellen! Még 1X grat!

    VálaszTörlés
  3. Bocsi, természetesen a kacsahájból kisütött zsírral dolgozom, ha nem ment el épp az eszem :)

    VálaszTörlés
  4. …ismét egy nagy Mű született!... Dicsérőnek szánt jelzőim, hasonlataim elszürkülnek, megszomorodnak e Produktum mellett, mert nem képesek felérni hozzá, nem méltók a kacsalakoma felmagasztalásához!...
    A posztot olvasva, a képeket mohón „falva”, heveny eufóriát érzek: képzeletem asztalán itt ékeskedik és gőzölög a kacsalakoma egy tányérnyi porciója; az illatok orromba szaladnak, szemem könnybelábad a gyönyörűségtől, szalonéhségem farkaséhséggé, vérfarkas-éhséggé dagad…
    És első falatok a szájban: a kacsasült véghetetlen bujaságát asszonyos szelídséggel gyeplőzi a ruca-paella istennői zamata; a sültmáj ízeit kicsit billegtetem ízlelőbimbóimon, majd szájamban szárnyalni engedem; és amikor a következő falatnál -a nyelvemen- ez a lendületes máj-szárnyalás összetalálkozik az ibériai kása légies könnyedségével!... , az maga a mennyei harmónia!!!...

    … paff vagyok! Ez a étekcsoda mindörökre elrabolta a lelkemet!...

    (A desszert felkínálásával ne is próbálkozzál, hiábavaló fáradozás volna részedről… ) :))

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen az elismerő szavakat:-)))ahogyan mondani szoktam, Nektek bármikor szívesen főznék:-)))no, és főzök is!!!

    Most vettem észre, hogy egy rövid részt kihagytam a leírásból, ugyanis a szöveget, és a képeket felváltva ollózom össze.
    Valahogyan hiányérzetem volt az utolsó résznél, hogy valami kimaradt......

    Mivel újra kellene szerkesztenem az egész bejegyzést, ugyanis még nem találtam beillesztő üzemmódot a szerkesztőben, ezért inkább, most közzé teszem az ollózásból kimaradt szövegrészletet:

    "A tepsiből a forró zsírt leszűrtem, a kacsa máját egy kicsi jénaiba tettem, a forró zsírt ráöntöttem. Egy evőkanál sóval ízesítettem.
    A már meleg sütőben, 150 fokon 20 percig sütöttem. Közben a paellát is a sütőbe tettem 10 percre, hogy a maradék levet felszívja, és a rizs készre puhuljon."

    Illessze be ki-ki oda, ahová gondolja:-))))

    Amikor hosszabb bejegyzést szerkesztek sok fotóval, néha bonyolultabb, mint kitalálni, bevásárolni, megfőzni és megírni:-))))

    VálaszTörlés
  6. Drága Beus: én pontosan azt értettem szavaid alatt, amit kellett, a Te eszed teljes mértékben rendben van, talán annak lehet az eszével gond, aki nem azt érti szavaidon, amit kell:-))))
    Amúgy fel sem tűnt a kacsaháj, a kacsazsír helyett, annyira egyértelmű, hogy a kacsahájjal nem ékeskedünk, vagy verekszünk, hanem kisütjük.
    Akkor pedig már kacsazsír, leszámítva azt a kis kupac ropogós cuccot, amit én gyakran még sózás nélkül, azonnal elropogtatok:-))))

    VálaszTörlés
  7. Arra az eshetőségre, hogyha mégegyszer megszületnék: Lehet kosztosnak jelentkezni?
    :-))

    VálaszTörlés
  8. Skandikamera:
    Egy kérdés, két válasz: igen. amennyiben még e világon gondolkodóba esnél, akkor is igen:-DDD

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails