Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. augusztus 4., csütörtök

Mediterrán előétel - uzsonna - vacsora: tapas és bruschetta frissen sült parasztkenyérrel











Alapvetően a bruschetta is nevezhető tapasnak, hiszen ez is egy kisadagos mediterrán ételféleség. Csak ez Olaszországból eredeztethető. Rengeteg hasonló ételféleség születik a mediterrán térségben, én úgy tudom, hogy a franciák és a spanyolok is maguknak tulajdonítják példának okáért az aioli vagy másként allioli eredetét. Az én szempontomból teljesen mindegy, bárhonnan származik, én is gyakran eszem és készítem, ebből következően nagyon, de nagyon szeretem.
Nem olyan régen született a Bűvös szakács oldalon két nagyszerű bejegyzés is a tapasról, úgyhogy ahelyett, hogy magam fejtegetném a tapas múltját és jelenét, inkább átirányítom ide az érdeklődőket, hiszen magam sem tudnám jobban kifejteni, megfogalmazni. A cikkek itt, és itt találhatóak. A poszt végén pedig egy Váncsa idézettel szeretném zárni ezt a tapas vacsorát.
Kifejezetten ehhez a vacsorához sütöttem egy ropogós héjú, dagasztás nélküli parasztkenyeret, mely még a várakozásaimat felülmúlta, olyan jól sikerült.
Ez egy hideg tapas ízelítő volt, főként szalámit, kolbászt, sajtokat, és zöldségeket párosítottam. Készítettem két mártogatóst is, és a legfinomabb - házi gazdaságból származó - spanyol olívaolajból fokhagymás olívaolajat. 2 dl olívaolajhoz 4 gerezd áttört fokhagymát adtam, és hagytam kicsit összeérni. Egy-két hétig felhasználható, bár ez most egy kétvacsorás mennyiség.
A frissen sült, fekete olívabogyós rusztikus kenyeret felvágtam és kontaktgrillen meggrilleztem egy kicsit, mert a tapasokhoz szerintem az enyhén pirított kenyér még finomabb.






  1. Bruschetta: Fokhagymás olívaolajat csorgattam az enyhén grillezett kenyérre. Két vékony szelet paradicsomot fektettem rá, frissen őrölt tengeri sóval és borssal fűszereztem. Vékony csíkokra vágott friss bazsalikommal hintettem meg, majd egy mini mozzarella golyót szúrtam a közepébe.
  2. Salchichon szendvics: Az enyhén grillezett kenyérszeletekre néhány vékony szelet salchichont fektettem (spanyol szalámi) vékony szelet spanyol kecskesajtot (Queso de Cabra Demicurado) és egy nagy szem zöld olívát szúrtam a közepébe.
  3. Longanisa szendvics: Az enyhén grillezett kenyérszeletekre néhány vékony szelet longanisa karikát fektettem (spanyol kolbászféle) vékony szelet spanyol kecskesajtot (Queso de Cabra Semicurado) és egy nagy szem zöld olívát szúrtam a közepébe.
  4. Chorizo Iberico szendvics: Az enyhén grillezett kenyérszeletekre néhány vékony szelet chorizot fektettem (spanyol kolbász ibériai sertésből) vékony szelet spanyol kecskesajtot (Queso de Cabra Demicurado) és egy nagy szem zöld olívát szúrtam a közepébe.
A kétféle mártogatóshoz 180 C fokra előmelegített sütőben megsütöttem a zöldségeket:
1 kisebb cukkínit, 1 nagyobb paradicsomot, két apró fej fehérhagymát és fokhagymát héjában, egy zöld és egy piros húsú kápia paprikát. Majdnem egy órán át sütöttem őket, majd egy tálban, lefedve fél órán át pihentettem. Meghámoztam őket és felhasználtam.
Sült (marinált) paprika és hagyma: A paprikát és hagymát csíkokra vágtam, frissen őrölt tengeri sóv al és színes borssal fűszereztem és elkevertem néhány csepp olívaolajjal (egy evőkanál) és citrommal (egy teáskanál).

Héjában sült cukkíni és paradicsom alliolival: A cukkínit és a paradicsomot kisebbre összevágtam, összekevertem. Frissen őrölt tengeri sóval és színes borssal fűszereztem és elkevertem egy teáskanál olívaolajjal és citrommal. Ezt követően egy evőkanál kész alliolival alaposan elkevertem és tálalás előtt lehűtöttem.

A mártogatósokat is enyhén grillezett kenyérrel kínáltam.
Egy kis extra olajbogyóval egészítettem ki az egyszerű, terülj-terülj asztalkámat. Száraz spanyol vörösbort kínáltam a vacsorához az asztaltársaság felnőtt tagjai számára. Még tart a nyár muszáj megismételnem a tapas vacsorát. Mondjuk meleg tapasokkal? Igen, ez következik. :)
„A tapas a gasztrozófiai idealizmus gyakorlati megvalósulása, vagyis életszemlélet, világkép, létezéstechnika. A tapas fogyasztása lelkigyakorlat, ami abból áll, hogy iszunk egy pohár bort, harapunk valamit, továbbmegyünk. Később megint iszunk egy pohár bort, esetleg megint harapunk valamit, továbbmegyünk. Tehát nem akkor eszünk, amikor enni szokás, vagy amikor mások szerint itt az ideje, hanem amikor jólesik, annyit eszünk, amennyi jólesik, abból, amiből akarunk, és olyan sorrendben, ahogy mi látjuk jónak. Lehet, hogy töltött káposztával kezdjük a napot, ilyen tapas is van, marhahússal készül, paradicsomos mártásban, lehet, hogy később tengeri pókkal töltött apró pástétomokat fogyasztunk, esetleg egy kis oldalast vagy sonkát, vagy mindkettőt, majd vörösborban párolt tintahalat, és lehet, hogy hideg mandulalevessel fejezzük be a napot, ez a mi dolgunk, senkinek semmi köze hozzá. A gasztrozófiai idealizmus gyakorlata felszabadít, egyben bölccsé és egészségessé tesz. További előnyei tudomásom szerint nincsenek. Hacsak arra nem gondolunk, hogy a gasztrozófiai idealista lelkében örök derű ragyog, lépte pedig könnyű és táncos, mint az olümposzi halhatatlan isteneké.”
Váncsa István

6 megjegyzés:

  1. Na most már tényleg....ennem kell :)))

    VálaszTörlés
  2. A kenyér már tegnap is tetszett, de ezek a szendvicsek... Isteniek. :))))

    VálaszTörlés
  3. Hát, én ettől most konkrétan elájultam. Ha valamivel, valami ilyesmivel az összes édességen túl, bármikor le lehet venni a lábaimról!

    VálaszTörlés
  4. Most báom csak igazán, hogy ennyire tapas-talatlan vagyok :-)
    Lehet, hogy tapas-tott kemencében sült kenyérrel... :-)

    VálaszTörlés
  5. A hétvége közeledtével úgy döntöttem, hogy valami újat próbálok ki. Az interneten keresgéltem, és rátaláltam egy magyar kaszinó oldalra. Az oldal nagyon könnyen használható és rengeteg játékot kínál. Különösen tetszettek a bónuszok és promóciók, amiket az oldal kínált. Az egyik legjobb ajánlat az ingyenes pörgetések voltak, amelyeket azonnal ki is próbáltam. Az oldal nagyon izgalmas és szórakoztató, és biztosan visszatérek még játszani.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon finomnak hangzik ez a mediterrán étkezés! A tapasz és a friss házi kenyér bármelyik étkezést különlegessé teszi. Ha egy kis extra szórakozásra vágytok, ajánlom a https://rulett.guru oldalt, ahol online rulett játékok széles választéka vár rád! A különböző rulett típusok és kaszinók élményei garantáltan lekötik majd a figyelmedet, különösen Magyarországon, ahol kifejezetten kedvező ajánlatok vannak.






    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails