Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. október 18., hétfő

Angol reggeli másképp: hagyományos angol muffin "torony" sült tojással, baconnel, sajttal






Már egy korai bejegyzésemben megemlékeztem róla, hogy utána jártam, a hagyományos angol muffin receptjének, technológiájának, mert az egyik kedvencem, ez a fast food-ból adaptált verzió.
Ha van egyszerű reggeli zsömle, akkor ez, az. Az időtényező az egyetlen „nehézségi fok”, mert a zsömle kelesztésére ez esetben is időt kell szánnunk. Viszont, akár 12 zsömlét is készíthetünk egyszerre, napokig frissek, tökéletesen felhasználhatóak maradnak.

Én 8 zsömlére vágytam, 30 dkg kenyérlisztet ( BL 80) átszitáltam, elkevertem 2 teáskanál sóval (ha erősebb sót használunk, 1 teáskanál is elég, most nekem kevésbé erős só van használatban), 1 dl langyos vízben elmorzsoltam 2 dkg élesztőt egy teáskanál cukorral, felfuttattam, és további 1,5 dl langyos vízzel összegyúrtam a tésztát.
Rugalmas, könnyen dagasztható tésztát kaptam, melyet olajos munkalapon alaposan dagasztottam. Olajjal enyhén kikent kelesztő tálban duplájára kelesztettem. Ennek a tésztának jót tesz a langyos környezet, 30 fokra bemelegített sütőben pihentettem.


Újra, könnyedén dagasztottam, majd hagytam ismét 10 percet pihenni.
Kukoricaliszttel megszórt munkalapon 1,5 cm magasra nyújtottam a tésztát, és 8 cm-es fánk szaggatóval 8 db zsömlét szaggattam. A lehulló tésztát összegyúrtam, azt is kiszaggattam.







Sütőpapírral bélelt tepsire raktam őket, és újabb félórát pihentettem langyos sütőben.




Ezután bemelegítettem 220 fokra a sütőt, és egyik oldalán 10 percig, a másik oldalán 8 percig sütöttem a muffinokat.








Hagytam hűlni a zsömléket, elkészítettem a többi hozzávalót.




Zsömlénként 1,5 szelet bacon-t számoltam, két adaghoz 3 csík szalonnát sütöttem ki, kevés olajjal, serpenyőben. A szalonnát melegen tartottam.






A visszamaradt zsiradékban, formában sütöttem meg a mindkét oldalán átsütött tükörtojásokat.
Vigyázzunk, hogy a formát alaposan olajozzuk ki belülről, különben a tojásfehérje hozzá fog gyógyulni.

Amikor az tükörtojás alja megsült, akkor a formát lehúzom a tojásról, és a másik oldalára fordítom. A kész tojásokat melegen tartom.






A kettévágott zsömléket a vágott felületükkel megegyezően a visszamaradt zsiradékban pirítottam meg.
A zsírral átitatott, pirított zsömléket, először sajt, majd bacon, végül tojás sorrendben raktam meg, és a kalapot a tetejükre helyeztem.









Finom, gusztusos, és garantáltan friss, minden alkotóelem!
Amennyiben az energiát (mind a villamos, mind a szakács tekintetében:-) nem számoljuk, akkor 8 db muffin torony 800-1000 forintba kerül körülbelül, összesen.

Egy „rendes étkű” négytagú család ennyiből juthat hozzá, egy ilyen pazar, angol reggelihez!

A gyerekek Zott toasty lapkasajttal szeretik a legjobban, de lehet kapni egy egészen jó minőségű német cheddar típusú szeletelt sajtot is, amiből még készíteni szoktam. Ez természetesen drágább, de szerintük nem finomabb.

Mindenki használja a maga kedvenc sajtját hozzá, ez a legkevésbé fajsúlyos a témában, a friss zsömle, a friss sült tojás és ropogós bacon mind ízben, mind ebben a formációban, mindent visz!

A fiúknak borjú bécsivel megrakott friss bagettből készült szendvicseket készítettem az egész napos bajnokságra, a lányomnak és magamnak, pedig ezt a szerény reggelit másnap, a női szakasz kényeztetésére!

22 megjegyzés:

  1. Ejha! Ez fantasztikus! Tiszta "mekreggeli", csak gondolom, mint a házi hamburger esetében is: ez sokkal finomabb! ;)

    VálaszTörlés
  2. Húúú ! Ez nagyon finom lehet ! Elmentve !

    VálaszTörlés
  3. Ezt viszem én is, pazar látvány!

    VálaszTörlés
  4. Padrapadsa, Tücsök Bogár, Moha: érdemes kipróbálni, mert nálunk a család kedvence! Ma reggel a férjemnek is ezt készítettem reggelire, nagyon örült, hogy tegnap újra sütöttem angol muffint.

    Olyan sokan megnézték a júniusi "Angol muffin" bejegyzésemet, hogy készültem rá, hogy fázisfotókkal, recepttel is megerősítem, hogy érdemes hétvégén egyik reggel nekiállni sütni muffint, akár többet is, és napokig kitűnő reggeli, vagy vacsora készülhet belőle.
    Anélkül, hogy ezreket dobnánk ki egy gyorsétteremben érte:-))

    VálaszTörlés
  5. Szép!
    Két kérdésem van:
    -akkor most muffin, vagy zsemle?
    -tésztába nem kell só?

    VálaszTörlés
  6. Benikuty: nagyon köszönöm az észrevételt, a só kimaradt a receptből, mint abból a bizonyos kenyérből, amit nem megfelelő napon sütöttek. Nem emlékszel arra a régi fekete-fehér filmre?

    A szakavatott szem, hál' Istennek meglátja, a szerkesztési hibákat. Sokan szídtak volna érte......

    Tulajdonképpen az eredeti angom muffin az egy angol zsömle, amit reggelihez, ötórai teához sütnek a mai napig.
    Majd az amerikaiak is elneveztek egy süteményt, a cupcake-t muffinnak, így van némi foglami keveredés e téren.

    Amikor utána jártam a témának, mert nem tudtam, hogy az angol zsömle mitől muffin, akkor találtam rá ezekre az infokra.

    Egyébként van többféle angol muffin recept, többet is kipróbáltam, de állítólag ez, az eredeti, és szerintem ez is a legfinomabb.
    Valamint a legegyszerűbb, ami manapság nem hátrány.

    VálaszTörlés
  7. Nevamesza: ...na, itt egy újabb bizonyíték a reinkarnációra!... Nem kétséges, EGYIK előző életedben egy albán pék segítőkész, kemence körül szenvedéllyel tüsténkedő, mesterfogásokat elleső, odaadó hitvese voltál!...

    VálaszTörlés
  8. Spájzcetli: miért pont albán? nincs kifogásom ellene, csak Te tudsz valamit:-))

    Egyébként a híres debreceni Schneider pék dédunokája vagyok, talán egy korábbi bejegyzésben meg is említettem, bár születésemkor a családi pékség már nem helyben üzemelt, akkor már Svédországban ontotta az édes svéd kenyeret:-)

    Szeretek kenyeret, péksüteményt sütni, annyi szent!
    Azért egy süti is becsúszott a napokban, csak tartogatom, mint fő attrakciót:-D

    VálaszTörlés
  9. ...az albánok közismerten jó pékek. Világszerte keresik a kenyerüket kelt-, leveles-, édes-, sós tészták sütésével. Talán a leghíresebb pékárujuk a burek, amely tésztáját, töltelékét és formáját tekintve számolatlan változatban készül. Szerintem alig van Magyarországon város, ahol ne üzemelne albán pékség. Nálunk is van egy, forgalmát tekintve „veri” az összes többi péket –nem véletlenül!...

    VálaszTörlés
  10. Spájzcetli: tudtam, hogy tudsz valamit, mert Te mindent tudsz:-))

    A burekről már természetesen hallotam, de konkrétan az albán pékekről még nem.
    Tőled mindig tanulok valamit:-)

    Körül is nézek Debrecenben, hogy hol van albán pék. Vagy süssek bureket?

    Most a héten behúzom a kéziféket, ma számoltam meg, 16 már elkészült étel várja, hogy bejegyzést formáljak belőle:-)

    Pont a napokban gondoltam rá, hogy újra el kezdem nevelgetni a kovászaimat is, jön a téli kenyérsütési időszak;-)

    VálaszTörlés
  11. Kedves Alexa Christi!

    Ma reggel megcsináltam ezt az isteni reggelit. Lenne egy kérdésem. Valamit elronthattam, mert 30 dkg liszthez a recept szerinti 1+1,5 dl vizet tettem.
    Kb. nokedli állagú tésztát kaptam, így azt nem igazán lehetett nyújtani.
    kb. még 10 dkg lisztet szórtam hozzá, úgy már jó volt, és meg tudtam sütni. Nagyon finom volt férjem teljesen le volt nyűgözve. Nem tudod véletlenül hol volt a hiba nálam?

    Köszönöm: Ildikó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gőzöm sincsen, hogy mi lehetett a gond, ugyanis ennyi vizet szoktam hozzá adni. Kellemesen lágy a tészta, de nem folyós.
      Visszanéztem az oldalon az angol muffin recepteket és mindenhol ezt az arányt írom, úgyhogy így kell lennie. Kenyérnél, kalácsnál is 3-3,5 dl folyadékot adok 50 dkg liszthez, 2-2,5 dl folyadék nem olyan sok 30 dkg liszthez ...
      Minden receptemnél ez az arány szerepel, akár kenyérlisztből, akár sima vagy kukoricaliszttel keverve készítem, úgyhogy elírás sem lehet ...

      Törlés
  12. Kedves Alexa!

    Immár a félórás kelesztésen túl várom, hogy bemelegedjen a sütő. Szédületes ez a tészta! Habkönnyű légies. Sok kelt tésztát csináltam már, de ez viszi a pálmát! Nekem kicsit lágyabb lett elsőre, és kb. 5dkg lisztet még felvett, de csodás lesz, az már most látszik. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól tetted, hogy kiegészítetted, hiszen például nem egyforma lisztet használunk, a receptek mindig kiindulópontok, ha egy tésztának nagyon lágynak kell lennie, azt úgyis odaírom.
      Én évek óta ezekkel az arányokkal készítem, te írd át a tapasztalataid szerint! :))

      Törlés
  13. Ma este megsütöttem a muffinokat. A tészta nekem is lágy lett, de korrigáltam kevés liszttel. Légkeveréssel sütöttem, picit kopogós lett, meg is ijedtem. De belül foszlós és puha maradt. Az egyik felét kolbászos tojásrántottával, sajttal és paradicsommal töltöttem. A másik csapatot sült baconnel, annak a zsírjában sütött csirkemell sonkával(kevés volt a bacon), sajttal és paprikával. Úgy terveztem egyet feltétlenül megkóstolok a többi a fiúké. Nagyon restellem, de hármat vágtam be belőle :) A Kisebbik fiam kettő után aggódva kérdezte, hogy jut-e még belőle, úgyhogy lesz jövője a receptnek családunkban :))))

    VálaszTörlés
  14. Igaz is, még azt szeretném megkérdezni, hogy Te hogyan sütöd?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök a sikernek! Igazából nem értem, hogy miért lett lágy a tészta, úgy érzem, hogy megérett a helyzet, hogy ismételjek és újra bemutassam ... :) Csak hát több kolbász, mint nap, szoktam mondani! :))

      Légkeverős üzemmódban sütök mindent, hacsak másképpen nem jelölöm. Bocsánat, hogy "lusta"vagyok mindig kiírni, de mivel mindig ezt az üzemmódot használom, így nekem minden recept megírásánál elkerüli a figyelmemet ... :)

      Törlés
    2. Nekem is a légkeverés vált be. A sütés után pár órával egyébként megpuhult a zsemle héja és az az egy, amelyik megérte a másnap reggelt, kellemesen puha volt és nem szívós. A folyadékkal kapcsolatban: már amikor olvastam is sokallottam kicsit a folyadék mennyiséget, mivel 30 dkg liszthez általában 2 dl folyadékot teszek. A 2,5 dl-től nekem egy nokedli sűrűségű, keverhető tésztám lett. Persze ez csak az első sütésnél gond, amikor még az ember nem tudja, hogy milyennek is kellene lennie a tésztának. És a végeredmény így is csuda finom lett. Köszönöm a receptet.

      Törlés
  15. Alexa Christi!
    Fantasztikus ez a recept!!!
    Elbírja ez a tészta a 2,5 dl-t is! Nem kell úgy megijedni a folyósabb tésztától! Én még egy icipici lisztet tettem hozzá, épp csak meghintettem az első kelesztésnél.
    Kukoricalisztem viszont nem volt itthon, ezért burgonyapehelybe forgattam: tökéletesen működött.
    És ami még nem volt: fánk-forma. De találtam a kamrában egy amerikai tonhal-konzervet! Pont 8 cm-es átmérőjűt, a férjem felnyitotta alul is, alapos mosás és ez lett a forma. Ezzel végül csak egy tojást sütöttem meg, mert a sok olaj ellenére is beleragadt a széle, de a többi zsemle is pillanatok alatt elfogyott, sajtostól-baconöstől és sok-sok retekkel :-)
    Köszi a receptet, még biztos, hogy megcsinálom néhányszor!

    VálaszTörlés
  16. Ma másodjára fogtam neki, most másfél adaggal és egyáltalán nem tettem hozzá plusz lisztet. Tényleg nem kell félni attól, hogy szinte galuska! Az olaj teljesen alakíthatóvá teszi.
    Ma feketeerdei sonkát sütök mellé vajon és a tojás most teljesen elmarad. Gyerekek még a játsszin, mire hazaérnek épp elkészül :-)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails