Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. május 22., vasárnap

Pizza pármai sonkával, rukkolával, parmezánnal kétféleképpen











A férjem kedvenc pizzája, kezdem úgy érezni, hogy most már az enyém is. Annyira nagyszerű az ízek kombinációja ebben a pizzában. A feltétek nagy része pedig frissen kerül rá, nem az alappal együtt sül.
Jó adag pizza tésztát gyúrtam be, 5 db 30 cm-es pizza elkészítéséhez elegendőt, hiszen ötféle pizzát terveztem.

350 g finomliszt (BL 55)
250 g kenyérliszt (BL 80)
20 g friss élesztő
4 dl víz (hideg csapvíz)
65 gr olívaolaj
15 gr finom só
1 evőkanál porcukor

A vízben elkeverem és feloldom az élesztőt és a porcukrot. Nem futtatom fel, hanem azonnal elkeverem a többi alapanyaggal, de még nem dagasztom, csak összeállítom a tésztát. Kelesztő tálban 10 percig lefedve hagyom pihenni.
Egy evőkanál olajat elkenek a munkalapon és könnyedén megdagasztom a tésztát. A tálban letakarva pihentetem 10 percig, majd olajos felületen újra, könnyedén megdagasztom.
A tészta egyre ruganyosabb, egyre bársonyosabb lesz, illetve a dagasztások folyamán egyre jobban engedelmeskedik. Addig szoktam dagasztani, amíg a tészta fel nem veszi az olajat és el nem kezd ragadni a munkalaphoz.
Legközelebb 20 percig pihentetem, ugyanúgy dagasztom, mint az előzőekben. Utána 30 percig pihentetem, és könnyedén dagasztom. Utoljára is 30 percet pihen a tészta, ekkor készen áll a formázásra, vagy kiporciózom, fóliába csomagolom és megy pihenni a hűtőbe felhasználásig. 3 napig fel tudom használni a frissen gyúrt pizza tésztát, ha csak simán a hűtőben pihen.
Most 5 részre vágtam, cipókat formáztam, meghintettem alul-felül kevés liszttel és egymás után kinyújtottam kör alakúra a pizza tésztát. Nem kell erőszakolni a tésztát, néhány perces pihentetésekkel erőszak nélkül is csodaszép vékonyra ki tudjuk nyújtani a tésztát.
Amikor úgy 2-2 cm-re úgy éreztem, hogy túlnyújtottam a formán, akkor feltekertem a nyújtófára és az olívaolajjal bespriccelt és kukoricaliszttel megszórt formára engedtem a tésztát. Beigazítottam a peremhez és körbe raktam kis rudakra vágott pizza mozzarellával. A tésztát ügyesen ráhajtottam a sajtra úgy, hogy kövessem a körformát és igyekeztem jól lezárni, hogy ne folyjon vissza a peremből a sajt, sütés közben.

Közben elkészítettem a saját receptem szerinti paradicsomszószt, most nem dupla, hanem tripla adagot készítettem, mert szükségem lesz a maradékra az „olasz napok” ételeihez. Az alap paradicsomszósz mindig ugyanaz, de természetesen mindig vannak benne apró eltérések annak függvényében, hogy mi áll rendelkezésre és milyen kedvem van.

3 normál doboz hámozott szilva paradicsom (olasz) levében
10 dkg (1-1,5 evőkanál) paradicsompüré
3 nagy új fehérhagyma (vöröshagyma is tökéletes)
6 dundi gerezd fokhagyma
1 citrom reszelt héja
1evőkanál szárított oregánó
1 nagy csokor friss vágott bazsalikom levél
1 teáskanál morzsolt bazsalikom
2-3 evőkanál extra szűz olívaolaj
só, frissen őrölt bors, csipet cayenne bors.

A forró olívaolajban elkeverem hirtelen a fokhagymát a reszelt citromhéjjal a morzsolt fűszerekkel és egy mokkáskanál sóval. Ne égjen meg, de ne legyen az olaj langyos. Ilyenkor eszméletlenül finom illatok csapnak fel, szerintem ez a fűszeralap hozza ki a paradicsomszósz alap aromáját. Azonnal rádobom az apróra vágott hagymát, majd közepes lángon üvegesre dinsztelem. Megszórom frissen őrölt borssal, majd elkeverem benne a paradicsompürét, és ráöntöm a kézzel alaposan szétmoncsolt paradicsomot a levével együtt. Amikor rotyogni kezd utána ízesítem, teszek bele egy kis cayenne borsot, ami csak jót tesz neki, pikánsabb lesz tőle. Közepes lángon 5 percenként megkeverve, körülbelül 20-25 perc alatt ízletes mártást főzök belőle. Végül a bazsalikom levelet vagy beletépkedem, vagy késsel apróra vágom és beleteszem a mártásba. A bazsalikomot nem érdemes előre felvágni, mert elveszíti pillanatok alatt a frissességét, valamint nem érdemes főzni a mártásban, csak már az utolsó fázisban szükséges beletenni. A kész mártást félre teszem hűlni, csak langyosan vagy hidegen használom fel.

Az előkészített pizza tésztát megkenem ízlés szerinti vastagságban a paradicsomszósszal, négy vékony szelet pizza mozzarella került rá, és megy a 220 fokra előmelegített sütőbe, ahol legalsó bordamagasságon kb. 18 percig sütöm.
Amikor megsül, azonnal megrakom 5 szelet lazán feltekert pármai sonka szelettel, egy nagy halom rukkolával és vékonyan szeletelt parmezánnal.















Másnap is ugyanilyen pizzát kért a férjem, ekkor annyi különbséggel készítettem, hogy nem töltöttem meg a tészta szélét mozzarellával.
Egy-két cikk mindig jut nekem is ebből a pizzából, mert tudja, hogy én is nagyon szeretem ezt a kombinációt.






Érdemes bepillantani korábbi pizza receptjeim közé:


10 megjegyzés:

  1. Ez így is nagyon tetszik. Esetleg egy kis poireau, azazhogy póréhagyma jöhetne még rá.

    Ugyan nem erről nevezte el Agátha néni Poirot felügyelőt, de ugyanúgy hangzik :-)

    VálaszTörlés
  2. Az én férjemnek is ez a kedvence, amit meg is értek:-))

    VálaszTörlés
  3. Mormogi Papa: Tudod, hogy sohasem mondanék Neked ellent, vagyis nem szívesen, de hidd el nekem, hogy ez a pizza már semmilyen kiegészítést nem igényel. A finom érlelt sonka, a rukkola és a permezán íze olyan nagyszerű összhangban van, hogy bármilyen más feltét csak rontana rajta...bocsi! :))

    Citromhab: :))

    VálaszTörlés
  4. Én is nagyon szeretném!:-)
    Megyek megkeresem az alap pizza tészta recidet.

    VálaszTörlés
  5. Nellike: Ne keresd, mert benne van a posztban pontról pontra. :) A fázis fotók nem, azt az Extra magyaros- sajttal töltött szélű - pizzánál találod, de a leírás ott is ugyanez, mert egyszerre készült a tészta. :))

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörűséges képeket készítettél erről a csodás pizzáról. Az ember lánya legszívesebben megkóstolná!

    VálaszTörlés
  7. Kösziiiii!Megtaláltam!Ki fogom próbálni és majd elmesélem milyen volt.

    VálaszTörlés
  8. Na már megint jól megéheztem nálad:-),fantasztikusan finom lehet!

    VálaszTörlés
  9. Masodik napja csinalom a receptedet. Nagyon jo:)
    Elejen lehetne egy osszesitett felsorolas hogy mihez mi kell oszesen mert jobban lehetne szamolni a kellekekkel.

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails