Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerecsendió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerecsendió. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 18., vasárnap

Hagymás- gruyére sajtos Anna burgonya




Nem is értem, hogy mostanában miért nem készült nálam Anna burgonya, hiszen ízletes, mutatós és egyszerűen elkészíthető.
Egy különlegesnek mondható húsétel köreteként készült, de szerintem megérdemli, hogy külön mutassam be. Ha még egy kis húsos szalonnával dúsítjuk – de akár e nélkül is – önálló fogásként, egyszerű vacsoraként is megállja a helyét.
Szerintem a sütnivaló sárga burgonya éppen ideális az elkészítéséhez, már többször ejtettem szót róla, hogy nekem az Agria a kedvencem.
Ha nem a jelzett húsételhez készült volna, akkor parmezán került volna bele, de mivel éppen 20 dkg gruyére sajt állt rendelkezésemre, így gondoltam, hogy ezt kell beletennem.
Mint Schneider úr a Hyppolit a lakájban, én is hagymát hagymával eszem (szerintem csak a véletlenek összjátéka, hogy én is éppen Schneider unoka vagyok:) úgyhogy nem maradhatott ki a ropogós, vajas krumpli köretből a hagyma sem.


Hozzávalók 4 adag körethez:

1 kg hámozott, 1-2 mm vastagra szeletelt sütni való krumpli
20 dkg fehérhagyma 1-2 mm vastagra vágva
6-8 dkg jó minőségű vaj
1 nagy gerezd zúzott fokhagyma
12 dkg gruyére sajt apró kockára vágva
só, frissen őrölt bors és szerecsendió
1 teáskanál morzsolt, vagy friss kakukkfű levél

Felhasználás előtt a krumpli korongokat hideg vízben áztattam úgy egy órán át. Jó, ha kivonunk belőle egy kis keményítőt, hogy jobb legyen az állaga, vagyis ropogósabb legyen. 







Leszűrtem, leszárítottam és a zúzott fokhagymával elkevert, olvasztott vajban megforgattam. Sóztam, borsoztam, szerecsendióval és kakukkfűvel fűszereztem és átforgattam.
Vajjal kikent tepsibe leraktam egy réteg krumplit, egy réteg hagymát, rá egy újabb réteg krumplit, majd megszórtam a sajtkockákkal.
180 C fokra előmelegített sütőben 45-50 percig sütöttem, amíg a krumpli teteje ropogósra sült, a sajt megolvadt, az alsó réteg krumpli is átsült.

10 perc pihentetés után tálaltam. 












Nem titok, borjú cordon bleu kísérete gyanánt készült az Anna burgonya, legközelebb erről számolok be. 


2011. március 1., kedd

Hirtelen sült fűszeres tarja és disznótoros hurka, kolbász sült hagymás-almás krumplipürével






















A szombati disznótoron természetesen kaptunk kóstolót is. Péntekről a színes húsnyársakból megmaradt két nagy szelet pácolt tarja, így nem volt kétséges, hogy vasárnap ezeket fogom elkészíteni ebédre. Már csak a köretet kellett kitalálnom, a hagymás tört krumpli nagyszerűen harmonizált volna a húsfélékkel. Viszont én valami mást álmodtam, kívántam meg.


Arra gondoltam, hogy a hagymát egészen édes-krémesre sütöm, és reszelt almát adok hozzá. A húsnyársak alól a pecsenyezsírt is természetesen eltettem, így ebben a pecsenyezsiradékban karamellizáltam a nagy fej karikára vágott hagymát, majd egy almát reszeltem hozzá és ezzel is türelmesen összesütöttem. Közben sóval, borssal, fahéjjal fűszereztem.
5 nagyobb sárgaburgonyát sós vízben, héjában megfőztem, még forrón lehúztam a héját és áttörtem. 7 dkg vajjal, egy csipet szerecsendióval, majd a fahéjas-almás hagymával elkevertem.





























Közben a hurkát és a kolbászt egyszerre, egy tepsiben kevés vízzel 180 fokon megsütöttem, körülbelül 30-40 perc alatt. A hurkát sütés előtt megszúrkáltam, hogy ne nyiljon ki sütés közben.


Az előre bepácolt két, vastag szelet tarját először házi libazsíron, erős lángon mindkét oldalán átsütöttem, majd az edényt lefedve, a hőt elzárva néhány percig még „húzattam” fedő alatt. Így kívül gyönyörű kérget kapott, végül pedig szaftosra, porhanyósra párolódott a fedő alatt.
A sülteket és a pürét is azonnal, frissen, forrón tálaltam.























A krumplipüré akár önmagában is megállja a helyét vegetáriánus fogásként, ez esetben a pecsenyezsírt el lehet hagyni. Nagyon ízletes, a vaj, a krumpli, az alma, a hagyma és a fűszerek kiváló egységet alkottak a pürében. A tarjától visszamaradt pecsenyezsírral a krumplipürét meglocsoltam.


Néhány korábban elkészített ételt még bemutatok, majd tőlem kicsit meglepő módon kímélő ételek következnek illetve halételek, melyek eddig kisebb szerepet kaptak kínálatomban.

2011. február 18., péntek

Sajttal-sonkával töltött csirkemell rántva - mindig kicsit másképp






Egy átlagos háztartásban, ahol napról, napra finom, változatos ételekkel szeretnénk családunkat kényeztetni, nem mindig az elrugaszkodás az, ami a hétköznapi sikereket meghozza. Így vagyok én a göngyölt csirkemell variációkkal, hiszen ezt a családom minden tagja nagyon szereti, de egyrészt elvárják, másrész magam is törekszem arra, hogy mindig vigyek bele, csak egy csöppnyi újszerűséget.
A göngyölt csirkemell variációk nagy klasszikusa a sonkával és sajttal készült verzió, tagadhatatlanul ez a gyermekeim igazi kedvence.
Ez esetben az ízek végső harmóniájával lehet már csak tovább játszani, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen sajt vagy milyen sonka kerül a töltelékbe. Legutóbb is sikerült egy nagyon kellemes íz kombinációt eltalálnom, most is.
Jelen esetben ementáli sajttal képzeltem el a tölteléket, az ementáli közepesen karakteres sajtnak számít, így a sonkafélét is ehhez választottam. A prágai sonkára esett a választásom, hogy a sonka zamata is jól érvényesüljön a sajt mellett. A túlfűszerezett tölteléket nem kedvelem, viszont visszatérő módon, a sajt-sonka kombinációt szívesen támogatom meg egy parányi őrölt szerecsendióval és finomra őrölt babérral. Borsot már nem használtam a töltelékbe, hiszen a csirkemelleket sóztam borsoztam az előkészítésnél.



A csirkemelleket a Újabb csirkemell variációk: pirított mandulával, barackkal, brie sajttal göngyölt csirkemell házi zsemlemorzsában sütve bejegyzésemben leírtak szerint készítettem elő és paníroztam.
Nagyon kellemes végeredményt kaptam. Házias, sült hasábburgonyával és házi barackbefőttel kínáltam a gyerekeknek.



2011. február 15., kedd

Sült fokhagymakrémleves chorizo chipsszel, ementális pirítóssal




Régen készülök már erre a fokhagymakrémlevesre, már egy ideje összeállt bennem ez a recept. Nem könnyű becsempésznem egy ilyen fogást a családi menübe, ugyanis a férjem nem kedveli azokat az ételeket, melyben intenzív a fokhagyma íze. Éppen ezért meg sem kockáztattam volna a friss fokhagyma alapról indított krémlevest, ezért sült fokhagymát készítettem hozzá, mely édes, illatos, krémes.
Megfejeltem az eljárást azzal, hogy tejben előpároltam a fokhagyma fejeket, ezzel a kedvező íz nem sérül, ugyanakkor a végeredmény édesebb, simább ízt eredményez. A felhasznált fél liter tej sem megy sem kárba, sem pocsékba, hiszen ezt a levest besamellel álmodtam meg. Már a képzeletemben jobban passzolt a tejszínes habarásnál, a sűrítés nélküli, vízszerű leves állag pedig nem vonzott.

4 adag leveshez 2 dkg lisztből, 3 dkg vajból készítettem besamelt. A fél liter tejet egy kisebb fej, két szegfűszeggel megtűzött vöröshagymával és egy kisebb babérlevéllel előfőztem, melyet hűtés után leszűrtem és a vajas rántást ezzel főztem, amíg közepesen híg besamelt kaptam. A kész besamelt egy mokkáskanál szerecsendióval és finomra, frissen őrölt zöldborssal, valamint sóval ízesítettem.

Van itt még egy további fortély a tarsolyomban, ugyanis a krém és gombaleveseket csülök alaplével készítem. A csülköt vöröshagymával, fokhagymával, zöld és feketeborssal, valamint babérral és megfelelően sósan főzöm majdnem puhára. Hideg vízben teszem fel, lehabozom, majd főzés után a csülökkel együtt hagyom kihűlni. A kihűlt léről lemerem a zsírt, majd leszűröm, mint a húslevest. Az ebből nyert alapléből most 1 litert használtam fel a leveshez.

A 10 fej fokhagymából készült sült fokhagyma velőt villával elkevertem és a besamellel fokozatosan, teljesen elkevertem. Felöntöttem az egy liter csülök lével és felforraltam. Csendesen főztem még pár percig, és azonnal feltálaltam.

Még maradt egy kevés az ibériai chorizoból, amit Spanyolországból kaptam, igazi ínyencségként kínálkozott levesbetétnek. Vékony karikákat szeltem a kolbászból és száraz serpenyőben, néhányszor a karikákat megforgatva ropogós chipset sütöttem belőle. Enyhén előpirított kovászos kenyérszeletekre, durvára reszelt ementáli sajtot halmoztam, amit ráolvasztottam. A sült fokhagymakrémleves így került feltálalásra.

Nem pusztán egy finom levest kaptam, hanem egy immunerősítő élménybombát. Ebben az időszakban csak ajánlani tudom, mint természetes megelőzést a betegségek elkerülésére.

Bárcsak minden álmom, minden elképzelésem úgy válna valóra, mint ez a krémleves. Nagyszerű lett. Azt hiszem azért, mert már annyit álmodoztam róla, hogy meg is érdemeltem az élményt.



2011. január 24., hétfő

Retro ételek kicsit másképp: selymes-savanyú krumplifőzelék fűszeres-ropogós húsgolyóval







A mai menü magyarra fordítva álom finom savanyú krumplifőzelék volt fasírttal. Nem volt ma iskola, a kisfiam kifejezetten ezt az ételt kérte mára.
Most azt kell, hogy mondjam, hogy nagymamám egyáltalán nem így készítette a krumplifőzeléket. Több retro ételt is bemutattam már, melynek technológiáján, alapanyagain fésültem egy kicsit, hogy könnyebbek, újszerűbbek, vagy egy kicsit még ízletesebbek legyenek.
A múltkoriban bemutatott újra gondolt krumpli krémlevesem íz világa annyira megkapott, hogy egy egészen hasonló ízű főzeléket szándékoztam készíteni. A húsos szalonnát ez esetben kihagytam, hiszen hús feltét került a főzelékre, nem akartam, hogy túlharsogja a főzelék a fasírtot. Krémes, citromillatú főzelékre vágytam, és mondhatom találkozott az elképzelésem a valósággal. Ropogós, fűszeres, apró fasírtgolyócskákat terveztem hozzá, mely belül szaftos, kívül ropog, ízletes és fűszeres.
Volt még fél kiló vegyes darált húsom melyből a cserépben készült töltött káposztát, és paradicsomszószhoz húsgolyókat készítettem legutóbb. Marha és sertéshús vegyesen. Egy friss császárzsömlét őröltem morzsává, egy egész nyers tojást, egy kisebb reszelt lilahagymát, két gerezd áttört fokhagymát, sót, frissen őrölt borsot adtam hozzá, valamint fűszereket. Fél-fél teáskanál őrölt koriandert, kakukkfüvet, oregánot, és durva, szárított rozmaringot. Alaposan összedolgoztam és hagytam kicsit az ízeket összeérni, betettem a hűtőbe.
60 dkg kisebb kockára vágott krumplit két babérlevéllel feltettem főni enyhén sós vízben, annyiban, mely kétujjnyira ellepje.
10 dkg füstölt mangalica szalonnát apró kockára vágtam, egy kis vajon megsütöttem, majd egy fej apróra vágott vöröshagymát adtam hozzá és két kisebb babérlevelet. Amikor kicsit megpirult a hagyma kisebb kockára vágott zellert, 15 dkg kisebb kockára vágott krumplit és két nagy gerezd áttört fokhagymát. Addig pirítottam, hogy a krumpli már ne legyen üveges, sóztam, borsoztam, fél mokkáskanál szerecsendióval és kurkumával ízesítettem. Felöntöttem két-három merőkanál főző lével, melyet a közben megfőtt krumpliról mertem le, és hozzá adtam egy karika citromot. Kis lángon, lefedve 10-15 percig főztem. Kidobtam a citromot, a babérleveleket félretettem, a szalonnás krumpli alapot összeturmixoltam. A kapott püréhez hozzáadtam a közben megfőtt krumplit a főző levével, visszatettem bele a babérleveleket és egy újabb karika citromot, és felforraltam. 1,5 dl tejföl és egy dl tejszín keverékével behabartam. A citromot kidobtam belőle, hogy a héja nehogy megkeserítse a főzelékemet.







A húsmasszából apró, 5 dkg-os golyókat formáztam és bő, forró olajban sütöttem ki. Azonnal, frissen, melegen tálaltam.







Összesen négy adag ételt készítettem, újabban nem gyúrok a maradékra. Aki kapja marja, ebédre mind meg is ettük. Ez a mennyiség nem is volt nagy próbatétel:)

2010. december 9., csütörtök

Sajttal töltött csirkemell rántva, egy kicsit másképp…






Most ez az utolsó rész a göngyölt csirkemell variációkból, mellyel be akartam mutatni, hogy ilyen haszontalannak tűnő, száraz, semleges ízű húsféléből is nagyszerű ízeket és formációkat lehet kihozni egy kis plusz hozzáadásával.
A végére hagytam a klasszikusnak számító sajttal töltött mellfilét. Természetesen nem a standard trappista tölteléket alkalmaztam.
Az egyik kedvencemet, a gouda sajtot neveztem ki főszereplőnek, és kiegészítettem, megvadítottam egy kis frissen reszelt parmezánnal. Nem kedvelem a töltelékekben a harsogó fűszerezést, de egy leheletnyi fűszert azért tettem bele. Egy csipet szerecsendió, és csipet őrölt babér viszont pont annyi illatot, annyi fűszerességet adott hozzá, hogy csakis az összhangot érzékeljük. A szerecsendió-babér íz összefüggést például a sajtszuflénál alkalmazom, a parmezánnal, és a vajon pirított hagymával valami mesés egységet alkot.
A Wellington bélszín készítésekor maradt kevés pármai sonkám, ezt apróra vágtam, és a töltelékhez adtam.





Ezt követően a klasszikus receptet követtem a göngyölésnél és panírozásnál, e variáció mellé is francia krumplipüré dukált. Ez esetben egy kis frissen reszelt parmezánnal fazoníroztam még jobban illőre a sajttal göngyölt csirkemellhez. Ehhez a formációhoz is hideg barack kockák illettek, nyugodtan próbálja ki bárki az íz összhangot, kezeskedem érte.






Mindhárom töltött csirkemell variáció – fokhagymás-spenótos mascarponéval; Kijevi fűszervajjal; goudaval, parmezánnal, pármai sonkával – egyszerűen elkészíthető, ízletes, dekoratív és nagyon finom.
A csirkéből készült ételek tekintetében most csirkemájat készítek többféleképpen, és a csirkecombot sem hagyom ki a szórásból. Lesznek még bundázott csirke ételek, háziasak is, és különlegesek is.
Bízom benne, hogy minden kedves olvasóm, aki a legutóbbi közvélemény-kutatáson a csirkére szavazott elégedett bemutatott, és az lesz a még bemutatásra váró receptjeimmel, ételeimmel is.
Related Posts with Thumbnails