Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. szeptember 15., szerda

Kalács kanapé meleg vargánya raguval, furmintban párolt, rozmaringos szilvával, hideg kacsamáj darabkákkal






Ez egy egészen új kreáció.
A napokban sült kacsamájból, mindenképpen akartam valami egészen izgalmas szendvicset is készíteni. Nos, ez lett belőle. A férjem azt mondta, hogy egy étteremben, előételként is megállná a helyét.
Először egy különleges, gyümölcsös krémet akartam készíteni hozzá, Lorien oldalán láttam is nem régen egy nagyon szimpatikus krémet, végül mégis maradtam a hibátlan állagú gyümölcsnél.
Ha a kacsa, vagy libamájat már előre elkészítettük, ahogyan én, akkor ez a szendvics is csak egy gyors mutatvány.

Mirabolán szilvát használtam, egyszerűen csak ez tetszett meg a piacon, és igen jól választottam. Megmostam, kivettem a magját és kisebb kockákra vágtam.
Annyi késői szüretelésű furmintban pároltam, amennyi éppen ellepte. Az édes furmintba tettem egy csipet őrölt rozmaringot és két evőkanál finom szemcséjű kristálycukrot.
Kis lángon pároltam a szilvát körülbelül 15 percig, amíg elveszítette a nyersségét, de az állaga teljesen ép maradt. Amikor elkészült leszűrtem és azonnal felhasználtam.

Szándékosan nem használtam friss rozmaringot, nem szerettem volna, ha a gyümölcs ízt elnyomná. Egyébként is, jó néhány íz előfordul ebben a szendvicsben, én, a mértékletességre szavaztam. Szerintem helyesen.

Tulajdonképpen a gomba ragut, azt háromféle vargányából készítettem, nyári, és késői vargányából, valamint vörös tinóruból.
Bő vajon egy apróra vágott sonkahagymát megdinszteltem, néhány ág száraz kakukkfű levelét morzsoltam rá, majd az ugyancsak kisebb kockára vágott vargányát rövid ideig pároltam benne. Sóztam, frissen őröl borssal fűszereztem.

Közben a hideg kacsamájat apró kockákra vágtam, és vékony szelet kalácsot pirítottam. A kalácsra azonnal friss, és meleg vargánya ragut kanalaztam, majd a meleg szilvakockákat, végül megraktam a tetejét a hideg kacsamáj kockákkal.
Azonnal feltálaltam.
A napokban, ebédre ettük a férjemmel, a teraszon tálaltam fel. Szépen sütött a nap, a szemrevaló, és jó étel, valahogy mindig feldobja az embert. Mindet megettük, még beszélgettünk egy kicsit, és mondhatom, hogy jobb kedvvel folytatódott a napunk.

22 megjegyzés:

  1. Hú, Nevamesz, az én napom is szebben folytatódna, az biztos. Ha nem csapnál agyon, légy is szívesen lennék nálatok! :)
    Most már lefekhetek, szemfüles voltam :)

    VálaszTörlés
  2. Bea: tudod, hétfőn intézzük a papírokat:-)))

    VálaszTörlés
  3. Nem rossz kombináció, de nem ám. Előételnek príma. (Valszínű, hogy késsel-villával kell enni, mert kézben tartáshoz ingatagnak néz ki.)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szep kanape! Ebbol egy haromszemelyes szofa is jol jonne (bocsanat a hulye szoviccert, ...de nem tudtam megallni!)
    Tudom, hogy a szilva izehez passzol a kalacs,...de nekem valahogy az mar sok a jobol.
    Anyosomeknal dec. 24.-en szoktak a kenyer melle kalacsot is felszolgalni, de nekem nem izlik a sos etelek melle. Ha edeset eszem, kell hozza valami mas intenziv iz is, mint a savanyu vagy a csipos. A bananos rantottat sem szerettem sokaig, aztan rajottem, hogy megszorva eros paprikaval, egeszen jo :o)
    Ez nem kritika akart lenni, csak nem tudtam megallni, hogy gondolatban azonnal ne adaptaljam a receptet a sajat izvilagomhoz ;o) A kacsamaj helyett talan kagylot tennek ra. Ha megfeleloen van elkeszitve (sutve), akkor a kagylohus ize engem emlekeztet a majra. Tapasztaltatok mar ilyet vagy csak az en fantaziam tul "indianos"?
    Az indianos itt az elvont vagyalmakra vonatkozik, amelyek altalaban csak a sajat fejunkben leteznek. Masoknak ritkan definialhato fogalom. Ha valaki nem erti, erdeklodjon Beanal ;o)
    Vagy van meg egy lehetosege: ezt talaltam a neten a temaban (szerintem Fiam is innen csente az alapotletet a Skandikameran!):

    http://ateremteskoronai.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  5. … most akkor hogy van ez? Minden canapé szendvics, de nem minden szendvics canapé???... :))
    Az én régimódi értelmezésemben a „klasszikus” szendvics: két fél sós pékárú közé szuszakolt húskészítményt és darabolt zöldségeket tartalmazó harapnivaló. Talán a canapé is nevezhető szendvicsnek, de árva szendvicsnek, szingli szendvicsnek, öreglegény szendvicsnek, elhagyott szerető szendvicsnek :))
    …dicséretes ez a kalács-gomba-szilva-kacsamáj kombináció –canapénak feladva!... :))
    Hogy ne plagizáljalak, az én képzetemben a következő szendvicsvariáns állt össze: kettévágott és kicsit megpirított Molnárka (kalácstésztából készül) közé : tökmagos vargányaragu, sült őszibarackos libamáj... (Kés-villa "talonban" maradhat...) :))

    VálaszTörlés
  6. spajzcetli: úgy éreztem, hogy ehhez a kompozícióhoz megengedhetem magamnak a kanapé meghatározást:-) Sőt. Szerintem ilyen egy tipikus kanapé szendvics.
    Bizony, bizony, az őszibarack, és az alma is nagyon szereti a kacsa, vagy libamájat:-))
    Lorien rozmaringos mascarpone krémje adta az ihletet, hogy kipróbáljam a szilvát is, rozmaringgal.
    Nagyon bejött!

    Jukka: amíg nem kóstolod meg a vargányát és a kacsa, vagy libamájat kaláccsal, addig nem érzed ezt a kérdést.
    Anno, én is valahogy így álltam neki a kérdésnek.(ráadásul nem eszek édességet, és kalácsot sem gyakran:-D
    Most, viszont, ha valaki kenyérre tervezte volna ezt a kompozíciót, akkor szóvá tettem volna, hogy ettől én tudok jobbat:-))

    Egyébként mákos briósra akartam feladni, de nem kaptam, és ugyebár brióst sütni pedig nem a legszaporább dolog.....:-)

    ex-Hobbiszakács: így egymásközt, négyszemközt szólva:-), kézzel ettük, egyszerűen így esett jól, de egyértelmű, hogy nyilvános helyen, késsel villával célszeű enni egy ilyen szendvicset, ugyanis nem akartam agyon csapni a feltétek kitűnő összhangját egy nagy durábel szelet kaláccsal. De még mindig "kisebb mutatvány volt", mint egy Big Macet begyűrni a Mekiben:-)))

    VálaszTörlés
  7. Komolyan mondom, megjött a kedvem egy saját szendvics megalkotásához. Rekamié lesz a neve, sőt, Madame Recamié :)
    Valami testesebb szelet, olyan ízekkel, amik sokáig megmaradnak a szájban. S amihez vágyfokozó szekszárdi bort lehet inni.

    Jukka, nem tudom, melyik kagylóra gondolsz? Atlanti óceáni kagylót ettem már, helyben és konzervben is és az tényleg hasonlít a májra.
    Fokvárosban rengeteg és rengeteg féle halat ettünk fillérekért. Neoex egyáltalán nem rajong a halétkekért, halászlét is csak minden szökőévben egyszer lehet főzni (én amúgy 18 évenként szoktam), de ott minden nap ettük a finomabbnál finomabb sült-főtt-pácolt stb. halakat.

    VálaszTörlés
  8. Jukka: a kagyló hús íze olyan mint a kacsamáj? Szerintem a konzervé sem hasonlít, csak az állaga, egy kicsit.
    Milyen érdekes dolgokat hall az ember, nem csoda, hogy a gasztronómia ilyen színes!

    Háááát elég indiános a fantáziád, de ez így van jól:-)) Gondolkodom rajta, hogy az én fantáziámat vajon mihez hasonlíthatnám:-)))

    Bea: a Madame Recamié szendvicsre viccből szűzpecsenyét tegyél:-)) Vagy kakas ékességei pörköltet:-D
    Külföldön én is több halat eszem, mint itthon, úgy látszik ez standard. Bár, csak én és a lányom eszünk halat, így nyilvánvalóan ritkábban főzök, mert így is elég már a neked, így, nekem úgy.....néha kicsit terhes, hogy ennyire sokrétű az ízlésvilág itthon:-((

    A link jó:-))majd még tanulmányozom!

    VálaszTörlés
  9. Nevamesz, elfelejtettem, hogy köszi, izgulok nagyon a hétfői nap miatt. Légy szíves valami különleges menüsorral ünnepeld meg, hogy lett egy túlkoros, bocsi: túlkóóóóóóóóros gyereked :D
    Ha képpel nem is illusztrálod, de azért írd meg légy szíves, mit tálalnál! Köszi!

    A szendvicsnél nem tudom, ér-e a pirítós kenyér, mert azt megkenném vastagon halászlé kocsonyával, haldarabokkal és még nem tudom mivel. Lehet, hogy semmivel, esetleg egy kis lilahagymával.
    Vagy esetleg ugyanígy pirítós+velő és azt még dúsítani lehet mindenfélével.

    VálaszTörlés
  10. Bea: ígérem, hogy valami fincsit főzök.
    Sütőtökkrém levest pirított tökmaggal, vagy parmezánnal és rukolával, Weelington bélszínt szalonnás zöldbabbal, és zachertortát. JÓ lesz?

    (Ha Jukkát fogadnám örökbe, akkor halvacsora lenne:-))

    A halászlé és a velő az honnan jött? Érdekes szendvics feltétek:-)

    VálaszTörlés
  11. Nem jó lesz. Tökéletes!!!
    Köszönöm szépen!

    A halászlé kocsonya onnan, hogy szeretem.
    A velő pedig igaz, hogy zsíros, nem is kenném meg vele vastagon a kenyeret, de szerintem kellőképpen "csúszóssá" tenné a rávalókat.

    VálaszTörlés
  12. Bea: azért csodálkoztam, mert azt írtad, hogy csak 18 évente főzöl halászlevet.
    Amúgy felétek nagyon jó halászlevet főznek.Hú, a bajai halászlé megér egy misét:-)) Te is úgy főzöd?

    A velőt nagyon imádom, de csak egyszerűen: pirítós, velő, só, bors és pirospaprika. Semmi más!
    Egy alig átsütött bélszínsteaken sem rossz, a franciáknál nagy divat.

    VálaszTörlés
  13. Egyszer főztem 18 évesen, aztán 36 évesen és nem is olyan régen talán már kétszer is, szóval túloztam. Ennél azért többször ettem halászlevet, mert Anyu nagyon jót tudott főzni. Tőle az öcsém vette át a stafétát. Muszáj volt, mert Apu nagyon szerette. (Sajnos már egyikük sem él.)
    Addig-addig, amíg bekerült a családba a Prevejünk, aki fanatikus horgász és ezzel a több hal is beköltözött hozzánk. Muszáj volt odaállnom és meg kell mondanom, szeretek halászlevet főzni, de inkább nem árulom el, hogyan...
    Kikaptam egyszer egy blogon miatta, azóta nem reklámozom. Nincs benne Vegeta, azért ezt megjegyezném :)

    VálaszTörlés
  14. Bea: muszáj tudnom!!!!:-)
    Melyik blogon kaptál ki miatta, és mi volt a kifogás?

    (ha előről nem megy, akkor próbálkozom hátulról:-D

    VálaszTörlés
  15. Nem mondom, mert kedves helyem, ezer év óta tag vagyok, nagyon aranyosak, örülök, hogy megtűrnek :)
    De hát nem vagyok a gasztronómia legalján se, csak néha szeretek főzni :)
    És a bloggazda egy igazi mester, sőt Mester és ő is nagyon aranyos, csak a hideg kileli, ha néhanapján leírom, hogy MIT főztem, pláne HOGYAN :)

    VálaszTörlés
  16. Bea: ez érdekes szemlélet. Megtűrnek, egy blogon? Miért, nem azért csinál valaki blogot, hogy olvassák?
    A Mester, az attól mester, hogy tanítson, nem azért, hogy megvessen.
    Tudom, hogy nem ezzel a felhanggal írtad, csak nekem furcsa ez így.

    Egyébként, érdekes dolog ez, mert egyes blogokon megy ám az ész osztás, a vájtfülű törzsközönség jogot formál arra, hogy bárkit leoktasson.
    Mindig "csodálom" az ilyen magabiztosságot, mert az igazán nagy tudásúak azok arra hivatottak, hogy javítsanak a világon, és sohasem gondolják magukról, hogy ők a legjobbak.
    Nekem ez a véleményem.

    VálaszTörlés
  17. Bea: csak egy apró jelzést kérek, hogy melyik blog, légyszí, megöl a kíváncsiság, ha nem tudom meg....:-((((

    VálaszTörlés
  18. Megírom mailben, ha megadod az alapértelmezettet.
    Szeretek köztük lenni, többször is posztoltam, több témában, úgyhogy semmi gond.
    Egyáltalán nem kioktatóak, sőt, a béke szigete.
    És nem is annyira a gasztronómia van előtérben, szinte inkább minden más.

    VálaszTörlés
  19. A gmailes jó, most az van beállítva. (nemvagyokmesterszakacs@mail.com)

    Várom. Érdekel a téma, mert nekem vannak érdekes tapasztalataim blog vonalon. Az ember tanul mindenből.

    VálaszTörlés
  20. Bea
    Jesszusom! Mi olyat lehet csinalni egy halaszlevel, amiert kikaptal?
    Es igazad van, a kagylo fogalma elegge tag: konkretan a fekete vagy kek kagylora gondoltam. Ha kicsit tulfozom vagy megsutom, akkor engem emlekeztet a maj izere. Nagyon szeretjuk a krumplis kagylolevest: New England clam chowder neven ismertem meg. Nagyon egyszeru megcsinalni es nagyon finom.
    http://soupeetsalade.blogspot.com/2009/06/new-england-clam-chowder.html
    En fagyasztott, tisztitott fekete kagylot szoktam venni hozza, mert az garantaltan nem homokos. Egyszer vettem egy uvegeset, de ropogott a fogam alatt, amit nehezen viselek el. Az egesz a WC-ben landolt. Marmint, hogy kiontottem! (Mert tulajdonkeppen minden ott landol elobb-utobb :o) )

    VálaszTörlés
  21. De szép! Gondolom nagyon finom is!

    VálaszTörlés
  22. Ez nagyon finomnak tűnik. Megyek, és ki is próbálom!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails