Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2012. december 22., szombat

Bécsi stílusú sütemények – viennoiseries: croissant, csokoládés párna, fahéjas csiga, csokoládés fonat és társai





Nem mindenki olyan szerencsés, hogy megfordult már életében Párizsban, de aki igen, nem hiszem, hogy kihagyta volna, hogy egy eredeti francia pékségben, vagy kávézóban ne kóstolta volna a fent nevezett finomságok egyikét.

Azok, akiknek még nem volt szerencséje „helyben” megízlelni ezeket a méltán világhírre szert tett finom péksüteményeket, nem feltétlen, hogy ki kell maradniuk az élményből. Vonatkozik ez azokra is, akik hazatérve otthonukba is természetes vágyakozással tekintenek az elé, hogy mondjuk a helyi, sarki pékségben, vagy kávézóban szert tehessenek egy-egy ilyen finomságra.
A francia pékek által 1800-as években kikísérletezett, bécsi stílusú süteménynek – viennoiserie-ként elnevezett hajtogatott, vajas péksüteménye a legnépszerűbb a kategóriájában, így megérdemli a „védelmet” és a nyílt szót.
Tudjuk, nem könnyű a helyzet, hiszen valljuk be, a tömegcikként, szinte bárhol kapható croissantok legtöbbségének nincs köze az eredetihez.
Én már csak tudom, hiszen én azon kevesek közé tartozom, akik ez oknál fogva készítenek hagyományos croissant:

Töltött croissant variációk


Croissant by Michel Roux – könyvajánló


Úgy vagyok ezzel, mint a kenyérsütéssel, ha nem kapok olyat, amilyet elvárok, akkor megsütöm magam:

10 + 4 legjobb kovászos kenyér – hol terem a jó kenyér?






Természetesen egy hagyományos kenyér, vagy croissant elkészítése nem tartozik sem a gyors, sem a könnyű kategóriába. Vannak, akik kísérletet tesznek a „turbósításra”, de ez szerintem kicsit önbecsapás, hiszen mind a hagyományos kenyérnek, mind a hagyományos croissant-nak a lelke, ízének és végső állagának záloga a megfelelő alapanyag, technológia és az IDŐ. Ha bármelyikkel spórolunk, akkor a végső élvezeti érték sínyli meg. Gondoljunk csak a felfújt, harapásra széthulló, íztelen, margarinos "croissantokra", és a morzsolódó, adalékanyagokkal felfújt, csekély sikér vagy liszttartalmú kenyerekre, melyekhez viszont mondhatjuk, hogy bármelyik sarkon hozzájuthatunk.

Jó hírem viszont, hogy ezután azoknak sem kell kimaradniuk a valódi élményből, akik nem sütnek, vagy ilyen nehézségi fokú és időigényes konyhai tevékenységre nincs lehetőségük, ugyanis hamarosan, 2013 januárjától a Debrecenben és környékén élők, vagy az idelátogatók bármikor hozzájuthatnak egy hagyományos bécsi stílusú süteményhez, az eredetihez, az igazihoz. A minőségi garancia pedig erre, éppen magam vagyok. 



1 megjegyzés:

  1. Kedves Alexa Christi
    Annyira sajnálom, hogy csak most találtam rá erre az oldalra, magam sem értem... azóta (2 hete) a sütő szinte ki sincs kapcsolva (szabadságon is voltam), a férjem és a 2 éves örömére.
    Nagyon sokat dolgozom, ezért mindig csak este főztem másnapra és csak a hagyományos pörkölt, paprikás stílusú ételeket, hát mondhatom hatalmas változásokon mentem át és ami a legfontosabb és amit neked köszönhetek, hogy ráeszméltem arra, hogy az én régóta keresett hobbim a FŐZÉS.
    Sok vadhús fordul meg a konyhában és örömmel mondhatom, hogy sok minden működik vele is.
    A férjem a nagy kritikusom, hát mindig dicsérte a főztömet de most azt mondja mindenkinek, hogy új dimenzióba léptünk az étkezést tekintve .
    Még egyszer köszönjük és hát várunk Parajdra szeretettel(a Nyárádremetei bejegyzésed szivetmelengető).
    Üdvözlettel
    D. Júlia

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails