Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. augusztus 21., vasárnap

Disznófarkas erőleves




Számtalanféle hús vagy csontlevest főzök, ez egy, a kevésbé szokványos párosítások közül. A húsos csont és a disznófarok különösen ízletes párost alkotnak, a disznófarok pedig gondoskodik arról, hogy rendesen besűrítse a lét, melyet erőlevesként, csak zöldséggel tálalok.

A húsos csontot érdemes hidegvízben felfőzni, és amikor felhabzik az első levét leönteni. Amikor csonttal főzök húslevest, akkor ezt a lépést sohasem hagyom ki. A fazekat kimosom, visszateszem bele a húsos csontot a disznófarokkal együtt, felöntöm annyi hideg vízzel, hogy néhány ujjnyira ellepje, és újra felforralom. Ekkor már sokkal kevésbé szemetes habja lesz, illetve az első felfőzéskor az esetleges szilánkoktól is meg lehet szabadulni, nem mintha nem szűrnénk át végül a lét.

Amikor alaposan leszedtem a habját, akkor csendes lángon, éppen csak gyöngyözve főzöm órákon át. Már ekkor sózom és hozzáadom a fűszereket és a vöröshagymát is.

Kapott a leves egy enyhe plusz fűszerezést, a fokhagymán és borson kívül babérlevelet, szegfűborsot és borókabogyót.

Ekkortól számítva körülbelül másfél órát főzöm, majd bezöldségelem. Nem teszek bele túl sok zöldséget, mert nem szeretem, ha elnyomja az ízeket. Nem túl édes répát szeretek használni, fehérrépát, zellert, zellerzöldet és petrezselyemzöldet, zöldpaprikát. Van, hogy egy fél karalábé is kerül bele. A póréhagyma pedig kifejezetten jót tesz minden húslevesnek.

Körülbelül másfél órán keresztül főzöm a levest a zöldségekkel, majd fél órát pihentetem miután elkészült. Kiszedem a levesben főtt zöldségeket és húsos csontokat és finom szűrőn átszűröm a lét.







Nekem ebbe a levesbe csak a benne főtt zöldség és hús és csontfélék dukálnak, de ez ízlés kérdése.


Érdemes kevésbé szokványos húsfélékből is levest főzni, a disznófarok mellett például oldalasból, hiszen más ízekre találunk rá, mint a hagyományosabbnak mondható - tyúk, kakas vagy marha - húslevesek vagy orjaleves.

Karalábélevest például minden esetben disznófarokkal főzök – családi hagyomány szerint. Egy kedves olvasóm – aki utána olvasott szakirodalomban is – páratlan párosításként értékelte. Megfőzte és képekben is beszámolt róla nekem. Kivételes leves élményként tartja számon. A disznófarkas karalábéleves receptje itt található.

24 megjegyzés:

  1. Hát nagyon guszta a levesed, nem vagyon levesimádó, de ebből tudnék enni.

    VálaszTörlés
  2. Ez aztán egy gazdag leves!! Finom lehet!

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  4. I every time spent my half an hour to read this weblog's posts daily along with a cup of coffee. 경마

    VálaszTörlés
  5. Hello There. I discovered your blog using msn. That is a really well written article.
    I will be sure to bookmark it and come back to learn extra of your helpful information. Thanks for the post.
    I'll certainly comeback 카지노사이트

    VálaszTörlés
  6. hello there and thank you for your information – I have definitely picked up anything new from
    right here. I did however expertise some technical issues using this website, as I experienced
    to reload the web site many times previous to I could get it to load properly.
    I had been wondering if your web host is OK? Not that I am
    complaining, but slow loading instances times will sometimes affect your placement in google and can damage your high-quality score if advertising and marketing with Adwords.

    Anyway I am adding this RSS to my e-mail and can look out for a lot more
    of your respective intriguing content. Ensure that you update this again very soon.Click Me Here오피월드


    2CHERE

    Svara

    VálaszTörlés
  7. 토토사이트 Hi ! I would simply like to offer you a great thumbs
    up for your great information you have
    here on this post. I will be going back to your website for
    more information soon.

    VálaszTörlés
  8. 스포츠토토 It was wondering if I could use this write-up on my other website, I will link it back to your website though.Great Thanks.



    Really a great post, thanks

    VálaszTörlés
  9. What a post I've been looking for! I'm very happy to finally read this post. evolution Thank you very much. Can I refer to your post on my website? Your post touched me a lot and helped me a lot. If you have any questions, please visit my site and read what kind of posts I am posting. I am sure it will be interesting.


    VálaszTörlés
  10. I have to thank you for the time I spent on this especially great reading !! I really liked each part and also bookmarked you for new information on your site.
    온라인카지노

    VálaszTörlés
  11. I wan’t going to comment as this posts a bit old now, but just wanted to say thanks. 바카라사이트

    VálaszTörlés
  12. it’s awesome and I found this one informative
    토토

    VálaszTörlés
  13. Very nice article. I certainly love this website. 바카라사이트

    VálaszTörlés
  14. Thanks for a marvelous posting! I actually enjoyed reading it, you might be a great author.I will be sure to bookmark your blog and will often come back at some point. I want to encourage yourself to야설
    continue your great posts, have a nice day! Feel free to visit my website;

    VálaszTörlés
  15. magnificent put up, very informative. I'm wondering why the opposite experts of this sector don't notice this. You must continue your writing. I am confident, you have a huge readers' base already! Feel free to visit my website; 한국야동



    VálaszTörlés
  16. In your article, points caught my attention the most is how your prose, to give me a deep impression. Wish you would write more. good luck! Feel free to visit my website; 일본야동

    VálaszTörlés
  17. I've been troubled for several days with this topic. 카지노사이트, But by chance looking at your post solved my problem! I will leave my blog, so when would you like to visit it?

    VálaszTörlés
  18. I've shared your site in my social affiliations! nice post keep going on! Winter Sale Jackets

    VálaszTörlés
  19. Thanks for the information. Please keep sharing more articles.

    VálaszTörlés

  20. You have some quality information here that any reader would enjoy Keep it up.

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails