Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2012. március 2., péntek

Egyszerű búza lepénykenyér – pita, tortilla vagy kenyér helyett






Érdekes, fúziós vacsorát készítettem tegnap, sok fűszeres, sovány hússal és sok zöldséggel. Valahogyan mégis kívánkozott mellé még valami köretféle, de sem a krumpli, sem a rizsköret nem vonzott. Gondoltam, bedagasztok egy pitát, de annyi „macerához” nem volt már sem időm, sem kedvem. Akkor ugrott be, hogy készítek egy egyszerű lepénykeret búzalisztből.

Két okból is úgy döntöttem, hogy a vacsorától külön jelentetem meg ezt a lepénykenyeret, az egyik, hogy hosszúra sikerült a menüsor, a másik, hogy ötletet adjak, hiszen egy egyszerű pástétom vacsorához is kiváló, ez a kenyér. Legalábbis a családom rettentően szereti ezt a lepénykenyeret.

A tortilla lepényem búzalisztre írt változatát vettem alapul. A gyors fajitas vacsoránál írtam róla, nekem nagyon bevált. A kukoricaliszttel készülő változatával nehezebb dolgozni és sajnos az törik is egy kicsit, de ez nem véletlen. A torilla lepényt masa harinából kellene készíteni, hogy rugalmas legyen, a masa harina már egy előkezelt kukoricából őrölt lisztféle.

Visszatérve ehhez a lepénykenyérhez, érdemes akár dupla adagot is bedagasztani belőle, mert egészen biztos, hogy másnap is népszerű lesz.
Ugyanakkor én úgy vagyok ezzel, hogy nem szeretem a maradékkal vagy a nagy mennyiséggel túlfogyasztásra sarkalni a családomat. Néha bebukom ezt, mert másnap ismételnem kell, de valamit valamiért, ha így esik, bevállalom.

Hozzávalók 4 nagy, 6 közepes, vagy 8 kisebb lepényhez:

2 csésze kenyérliszt BL 80 (lehet finomliszt is)
1 ½ teáskanál sütőpor
1 teáskanál finom tengeri só
¾ csésze forró tej
1 evőkanál olaj (napraforgóolaj vagy olívaolaj)

A tésztát összeállítom a hozzávalókból és néhány percig dagasztom. Elég kemény ez a tészta, de az a tapasztalatom, ha könnyíteni akarunk rajta és folyadékot adunk hozzá, akkor törik, ha kisütjük.
30 percig kelesztettem letakarva, majd 8 részre osztottam és kis, lapos cipókat formáztam. Letakarva 10 percig pihentettem, majd egyenként kinyújtottam lisztes felületen.
Forró palacsintasütőben, zsiradék nélkül sütöttem ki. Az egyik oldalán körülbelül 30 mp-ig, amikor felhólyagosodik, megfordítom. A másik oldalán 15 másodperc is elég. Én lapáttal ki szoktam nyomni a levegőt a hólyagokból, hogy egyenletesebben süljön meg a lepény.












Ruhával betakarom a kisült lepényeket, amíg a többit kisütöm. Frissen tálalom. Lezárt dobozban egy-két napig friss marad, újramelegíthető.

Egyszerű lepénykenyér, de széles a felhasználhatósága. Egyet közülük hamarosan bemutatok. 




14 megjegyzés:

  1. Na ez nekem is tuti sikerül! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Légy szíves ne szerénykedj szakácsművésznő! :))

      Törlés
  2. Elmentem a receptet, nagyon jóóó!

    VálaszTörlés
  3. Száz éve keresek egy jó tortilla receptet, kukoricaliszt nélkül. Végre egy valóban tekerhető tészta!!!! Ami másnap is kitűnő volt még. Köszi, Piroska

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Piroska, nagyon szívesen! Örülök, hogy kipróbáltad és bejött! :)

      Törlés
  4. Kedves Lányok!
    Köszönöm szépen a kedves szavakat! Olyan egyszerű lepénykenyér, mégis olyan finom és olyan széles a felhasználhatósága, hogy úgy gondoltam, megér egy külön bejegyzést! :)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Alexa! Segítsééég! Vendégeink lesznek holnapután, és gondoltam, csinálok dupla adagot a tésztából, kisebb tortillákat formázva, amolyan partifalatként, abból lesz kb. 30 db. Erre ma, próbaként megcsináltam az egy adagot, és 4, azaz négy darab lett belőle a nyolc helyett... A csésze lisztet az amerikai cup-ként értsem? Én azzal mértem, ráadásul egyáltalán nem kelt meg (élesztő nem kell esetleg bele?), sajnos akkora maradt, mint kelesztés előtt. Nyilván pofon egyszerű a recept, de ez volt az egyik fogás, amit holnap, előre ki akartam sütni, és most bajban vagyok :( Megköszönném, ha adnál egy kis tanácsot! Orsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Orsi!

      Nem kell bele élesztő, ez egy rendkívül egyszerű tészta, a sütőpor csak "lazít" rajta, jelentős térfogat növekedést nem kell elérnie a tésztának a kelesztés után.
      2 cup/csésze liszt, úgy 25-30 dkg, ez nem kevés 4 nagy vagy 8 kisebb lepényhez. 8 db 20 cm átmérőjű lepényt lehet nyújtani belőle.
      Lehetséges, hogy nem nyújtottad elég vékonyra, egyébként a tészta nyújtása az egyetlen "megerőltető" feladat ebben a lepénykenyérben. Ugyanis nagyon vékonyra kell kinyújtani, így is megfelelő vastagságú lepény sül belőle.
      Csakis azt tudom tanácsolni, hogy nyújtsd vékonyabbra, 60 dkg lisztből (dupla adag) 16 db 20 cm átmérőjű lepénynek ki kell belőle kisülnie ...

      Bocsánat, hogy csak most válaszolok, de nem voltam gép előtt ... remélem nem hoztam a választ későn! :(

      Törlés
  6. Kedves MesterszakácsNŐ (no, látod, nem mesterszakács:))!
    Nagyon köszönöm a választ! Csak tegnap este írtam, ma fogok nekiállni, mert az eredmény nagyon jó lett, szépen tekerhető még ma is a lepényke, és nem utolsósorban finom :) Én egy csészének 1 cupot mértem, tehát arányaiban jó lett a tészta, csak valóban feleannyi. Áldom az eget, hogy előre kipróbáltam, kicsit kisebbeket készítek majd, és sokszoros adagot, mert mai állás szerint 25-en leszünk... Néhány kence, három nagy tepsi pizza és jó adag sós rúd némi süteménnyel, remélem, senki nem távozik éhesen :)
    Még egyszer nagyon köszönöm, és továbbra is szeretem a receptjeidet!
    Orsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Orsi, szívből örülök! Kérlek, ha van kedved számolj be a nagy vendégségről! :)
      Biztos vagyok abban, hogy nagy lesz a "pusztítás", minden jól hangzik, amit készíteni fogsz! :)

      Törlés
  7. Kedves Alexa! Az est sztárja mindenképpen a tortilla volt, a lányok a receptet (ide irányítottam őket), a fiúk a repetát kérték! Kicsit nehéz volt betekerni, mert másfél nappal a felhasználás előtt elkészítettem, de mindenféle súlyokat helyeztem rá, így egyben maradtak :) A töltelék nagyon puritán lett: fűszeres tejfölbe kevertem párolt vörös- és lilahagymát, erre került saláta mix, paradicsom karika, sonkaszelet és reszelt sajt, római tálba helyeztem őket és kicsit átmelegítettem a vendégek érkezésére. Tekercsből 34 db, pizzából kb. 40 szelet fogyott el, plusz volt még spanyol majonéz, sajttekercs, apróságok és 4 tálca sütemény. Végül 23-an voltunk, kb. huszan fogyasztottunk ennyit, szóval nem méreteztem túl az adagokat, pedig a férjem szerint megőrültem a mennyiséget illetően. Még egyszer köszönöm a segítséget, szerintem lesz még kérdésem, legkésőbb a gyerekek szülinapja környékén :)

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm a receptet...de szeretném tudni a töltelék is hogyan készül!?

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails