Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2014. április 3., csütörtök

Medvehagymás – bazsalikomos fűszervaj: húshoz, halhoz, körethez és a többi ...




Mint azt tudjuk, a medvehagyma szezonális, a természetből beszerezhető fűszernövény. Néhány napig friss marad megfelelő csomagolásban a hűtőben.
Felvágott állapotában tárolva meglehetősen penetráns az illata, illetve egy olvasóm is kért tanácsot tőlem, hogy mit kezdjen a felaprítva lefagyasztott medvehagymával, mert irtózatos szag terjeng a fagyasztójában.
Szerintem az egyik nagyszerű felhasználási, tartósítási módja a medvehagymának, ha fűszervajat készítünk belőle. 3 hónapig minden további nélkül tárolhatjuk mélyhűtőben, és minden felhasználáskor levágunk egy-egy szeletet belőle.
Természetesen nem kötelező friss bazsalikom leveleket is aprítani bele, de mindenki higgye el nekem, hogy így még sokkalta finomabb. Véletlenül készült először nálam bazsalikommal, azóta számtalan ismétlést ért meg, olyan gyorsan elfogyott. Még egyszerűen kenyérre kenve is nagyon finom … J

Hozzávalók 1 adaghoz:

10 dkg puha  vaj
1 nagy csokor medvehagyma (20-30 nagyobb levél) durvára vágva
2-3 tő bazsalikom levele durvára vágva
½ teáskanál Maldon sóvirág (sóvirággal vagy durva szemű sóval még különlegesebb)

Egyszerűen keverjük össze alaposan a hozzávalókat és dupla folpack fóliába csomagoljuk be és formázzunk belőle olyan átmérőjű hengert, amilyet gondolunk. Tegyük be a fagyasztóba.

Már 1-2 óra múlva felhasználható! 





10 dkg vaj elég sok medvehagymát felvesz, nem kell megijedni a nagy kupac összevágott medvehagymától. Ha krumplipüréhez adjuk, természetesen ki kell a vajat egészíteni. 
A durva szemű sótól (sóvirágtól) még sokkal különlegesebb lesz, különösen akkor, ha csak egyszerűen kenyérre kenjük. 
Bármilyen sült halhoz, húshoz felséges kiegészítő egy-egy korong ilyen fűszervaj. 
Adhatjuk még tésztához, nokedlihez, raguleves „indításához” többek között.
Kenhetjük a hajtogatásnál a pogácsa tésztára, medvehagymás leveles pogácsához, vagy kifli tésztára kiflihez.
Csak a fantáziánk szabhat határt felhasználásának sokszínűségéhez.


Mostanában többféle ételemben is találkozhattok majd vele! J




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails