Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2014. április 1., kedd

Spanyol klasszikus: chorizo és fürjtojás kovászos házi zsemlén



Nagyon régen kedveljük ezt a párosítást. Már évekkel ezelőtt is készült egy bejegyzés róla, akkor falatkákat mutattam be a fürjtükörtojás, chorizo, füstös spanyol paprika triumvirátussal:


Tapas tálon is szerepeltek már:

Nyári tapas vacsora: chorizo fürjtojással, sült burgonya alliolival, fokhagymás- paradicsomos bruschetta, és ropogósra sütött halfalatkák


Le sem tagadhatnám, mennyire szeretem a spanyol/mediterrán konyhát. J

Szerencsére mára már nem elérhetetlen, hogy bármikor beszerezhessünk frissen szelt chorizót, ha megkívánunk egy ilyen formációt. Most éppen az Intersparban kapható, egészen barátságos áron. J

Persze az ihletet a normandiai kovászos zsemléim adták, mindig hagyom, hogy az első gondolat vezéreljen:

Normandiai kovászos zsemlék – kovászolt kovásszal, élesztőmentesen




Ha a zsemlék kisültek, akkor már nincs más dolgunk, mint olívaolajban fürjtükörtojást sütni, a zsemlét a vágott felénél kissé meggrillezni, a visszamaradt olívaolajjal a zsemlét megcsorgatni, erre chorizo szeleteket rendezni, majd a fürjtükörtojásokat ráültetni. Végül megszórni füstös fűszerpaprikával.



No és persze jó étvággyal elfogyasztani! J


2 megjegyzés:

  1. Rögtön éhes leszek, ha nálad járok! :-) Nagyon szépek a képek! Reggelire elviszek egy zsemlét :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nelli! Vidd csak, és jó étvágyat hozzá! :)

      Törlés

Related Posts with Thumbnails