Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mézes-mustáros szósz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mézes-mustáros szósz. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 13., csütörtök

Csirkemell „ujjacskák” diós bundában kétféle házi mártogatóssal




Ez egy szombati ebéd volt, ilyenkor mindig egyszerű a menü, mert vasárnap húslevest főzök, utána pedig sültet. A szombat mozgalmasabb is, vasárnap pedig bezárkózom, reggel 7-kor felteszem a húslevest és megadom a módját. Ehhez pedig nyugalom kell! J

Valahogyan mindig csíkokat szeletelek a csirkemellből, pedig már készültem rá, hogy rudakat szelek, mert az annyira tetszik. Akár kézből is el lehet „ropogtatni” mint a ropit.
Szeretem az angol nyelvet, olyan látványosan fogalmaz. A csirkemell ujjak szerintem is sokkal érzékletesebb, mint a csirkemell rudak, még akkor is, ha ez a magyarban szokatlanul hangzik, de csak első hallásra. Most emellett döntöttem.

A recept egyszerű, ahogyan tőlem már megszokott.

Asztali aprítóban durvára őröltem úgy 10 dkg diót. Szilánkos házi morzsával kevertem el. A szokásos módon paníroztam: liszt, felvert tojás, diós házi morzsa sorrendben.

Érdekes, hogyha csíkokat vagy jelen estben ujjacskákat szeletelek a csirkemellből, akkor kisebb mennyiségtől is jól lakunk. Valószínűleg azért mert nagyobb felületen bundázott így a hús és laktatóbb. Ilyenkor adagonként maximum 15 dkg csirkemellel számolok.

Az egyszerű menü lehetőséget adott arra, hogy kétféle házi szószt is készítsek hozzá.
Kétféle házi BBQ szószomból az elsőként kipróbált verziót választottam:


Mézes-mustáros szószt, pedig minden héten készítek, szinte nincs is már hétvége anélkül, hogy ne szerepeljen a menüben:

Házi majonéz és társai: tartármártás, aioli, mézes-mustáros szósz


Most ropogós kockaburgonyát sütöttem köretként, de a francia krumplipüré is ugyanolyan tökéletes kísérője lett volna.
Nagyon finom és különleges, mégis roppant egyszerű szombati ebéd volt! J


2012. március 19., hétfő

Ínyenc házi pizza egyszerűen: mézes-mustáros szósszal, háromféle sajttal, dióval, baconnal






Újabb adag pizza tésztát dagasztottam be ünnep előtt. Pizza tészta alapreceptemet már külön posztban is bemutattam:

Bevált pizza tészta alaprecept


Nagyon elégedett vagyok ezzel az alaprecepttel, akik kipróbálták, mind egytől egyig sikerrel jártak vele, sokan megosztották velem pozitív élményeiket, tapasztalataikat.
Körülbelül 1,1 kg tészta lesz belőle, ami 5 vékony tésztájú 30 cm átmérőjű pizzához elégséges. Most úgy osztottam meg a tésztát, hogy 4 24 dkg-os részre osztottam és egy kisebb, 15 dkg-os darabra.

Ezt a pizzát 28 cm-es formában sütöttem, ezért több a tészta, kicsit vastagabb. Már a széle, mert a pizza közepén mindig vékonyra nyújtom a tésztát.

3 pizzához elégséges paradicsomszószom volt készen, most is az egyszerű, téli paradicsomos pizza szószt készítettem:

Egyszerű téli paradicsomszósz alaprecept. Pizzára, tésztára, lasagnéhoz.


Azonnal, frissiben spagettit főztem ki hozzá, meséltem már róla, hogy az egyszerű paradicsomos spagetti nálunk elsőszámú családi kedvenc:

Gyorsan valami nagyon finomat: paradicsomos spagetti 10 perc alatt



Mivel 5 részre osztottam a pizzát, és 3 pizzához volt elégséges a maradék paradicsomszószom, így úgy döntöttem, hogy a fennmaradó tésztából a pizzákat rendhagyóan készítem el.

Volt még egy kevés maradék mézes-mustáros szószom az előző napi Kentucky csirke vacsorából (amit most újfent kicsit másképpen készítettem el, és még nem mutattam be, de hamarosan sort kerítek rá).

Találtam egy darabka brie-t, bacon egyébként is szükséges volt a többi pizzához is, így kéznél volt. 
A mézes szószhoz, a brie-hez és a szalonnához éppen passzol a dió, szerencsére ez is volt készleten. Mivel elég kis darab brie sajtom volt, így a többi pizzához használt mozzarellából és enyhén füstölt sajtból is félretettem. Még snidlinggel akartam megszórni a tetejét, de erről elfeledkeztem. Ugyanis ez volt a negyedik pizza, amit „felszereltem” és kisütöttem.

A formába igazított pizza tésztát megkentem vékonyan mézes-mustáros szósszal. Leraktam vegyesen a sajtokat, megszórtam a durvára vágott dióval és elrendeztem rajta a kisebb darabokra vágott vékony szelet baconokat.
Sajnos elvétettem lefotózni mielőtt a sütőbe betettem, de nagy volt a tempó, így leginkább a pizzákra koncentráltam. 

Igazán különleges pizza volt, nagyszerű íz harmóniával. Csak ajánlani tudom.









Nem ez az első és egyetlen pizza variációm világos pizza alappal. Legjobban az aiolit szeretem világos alapnak, de a mézes-mustáros szósz is nagyszerű erre a célra.
Érdemes bepillantani korábbi világos alappal készült pizzáim receptjeibe:

Hűtő takarítás pizzával. Eredmény: kölyök, katalán, férfi pizza


Újabb pizza variációk: most katalán szalámival, és magyar paprikás kolbásszal


Ultra rendhagyó sprotnis pizza


Pizza quattro formaggi cseresznye paradicsommal, aszalt sárgabarackkal, mandulával és fekete olajbogyóval


„Piros”, csípős pizza az uraknak, tonhalas, „bézs-lila” pizza a hölgyeknek



Házi pizzériám kínálatát pedig itt gyűjtöm.

2012. március 3., szombat

Dolce vita – édes élet, mézzel


Akik rendszeresen olvasnak tapasztalhatják, hogy sokféle ételt készítek mézzel. Nem vagyok édesszájú, de a méz prioritást élvez az ételeimben, édességeimben.

Fel sem tudom sorolni az összes ételt, melyhez mézet használtam fel, de néhányat mindenképpen, hogy szemléltessem, mennyire sokoldalú a felhasználása.

Semmiképpen nem szeretnék most litániát írni a méz élettani hatásairól, egy biztos, a legegészségesebb módon édesíti meg az ételeinket, ezáltal az életünket.
Azonban a felhasznált méz minősége sem mindegy, érdemes igazolt eredetű, jó minőségű mézet használni. Nem feltétlenül a legolcsóbb mézet egy hipermarket polcáról leemelni.

Nos, én e téren igen el vagyok kényeztetve, ugyanis egy jó barátunk méhészetéből kapom folyamatosan és rendszeresen a friss akácmézet, erdei akácmézet és napraforgómézet.
Most mindenféle mézből kaptam eleget, úgyhogy mostanában sem fogok szűkölködni a mézes ételek elkészítésében. Innen jutott eszembe, hogy mindképpen megér egy kis népszerűsítést mind maga a méz, mind ez a kiváló, magyar termék.

10 perc alatt elkészülő könnyű, tavaszi desszert: mézes-vaníliás mascarpone krém friss eperrel







Túrós batyu egy kicsit másképp: habkönnyű tésztával, mézes-lime-os töltelékkel






Kakaós csiga. Most mézzel és friss dióval






Nutella házilag – most pörkölt dióval






Csokoládés mogyorókrém egyszerűen – házi nutella by David Lebovitz






Körte és brie cikkek Serranoba göngyölve akácmézzel, pirított mandula morzsával






Nagyszerű ízek találkozója – körte, brie, érlelt sonka, akácméz, pirított tökmag






Mézes-mascarponés spenót fokhagymás-köményes sertéspörkölttel






Sokáig pácolt ázsiai édes-csípős csirkeszárnyak






Hétköznapi disznóságok: mézes-csípős pácban érlelt mangalicaoldalas, gyömbéres francia krumplipürével, szalonnás babrőzsével






Házi KFC menü: Kentucky fűszeres csirkedarabok kukoricapehely bundában, mézes-mustáros káposztasaláta, vajas kukorica, steakburgonya






Főételek szendvics-köntösben: teriyaki csirkemell oregánós-parmezános szendvicskenyérben, mézes-mustáros szósszal






Egyben sült „zsebes” tarja pecsenyeleves kukoricával, vajas-gyömbéres krumplipürével. Igazi vasárnapi ebéd!






Hétvégi menüajánlat: mézes-mustáros fűszerpáccal grillezett tarja többféle sajttal és hagymával sütve, krumpliágyon, sütőben






Házi készítésű - füstös - barbecue szósz






BBQ szósz II. – egyik jobb, mint a másik






Házi majonéz és társai: tartármártás, aioli, mézes-mustáros szósz






A Pozsár családban már a nagypapa is híres méhész volt, jelenleg is családi vállalkozásban méhészkednek, gyűjtik be az első osztályú, különféle mézeket.
Szívesen adom közre a beszerzési lehetőséget, hiszen minden nagyszerű, magyar, minőségi terméket szívesen népszerűsítek! 



2012. február 27., hétfő

Házi majonéz és társai: tartármártás, aioli, mézes-mustáros szósz




Több okból is úgy döntöttem, hogy külön bejegyzést készítek a házi majonézről.
Az egyik ok az, hogy számtalan ételemnél adtam már meg a házi majonéz receptjét, már, ahogyan én készítem. Szeretném a jövőben ezt mellőzni, és egyszerűen erre a bejegyzésre utalni.

A másik ok az, hogy minél többeket sarkaljak arra, hogy szokjanak le a tubusos vagy flakonos majonézről és keverjenek az ételeikhez, önteteikhez 5 perc alatt frissen elkészíthető házi majonézt. Olcsóbb, jobb és finomabb. Egy átlagos háztartásban nagyjából mindig akad az összes hozzávaló alapanyagból egyébként is. Ha egyszer valaki kipróbálja, biztos vagyok abban, hogy legközelebb is saját kezűleg fogja elkészíteni.

Aki nem készített még házi majonézt, az azt hiszi, hogy a majonéz alapból édes. Ugyanis a gyári majonézek valóban cukorral ízesítve - és "hígítva" - kerülnek forgalomba. Elárulom, hogy nem, a majonéz alapból nem édes, csak abban az esetben, ha a kész majonézhez külön cukrot adagolunk.
(Jó példa erre Rubint Réka, aki a főzős műsorában egy kanál "majonézt"adott egy ételhez és csillogó szemmel hívta rá fel a figyelmet, hogy nem cukorral, hanem édesítőszerrel készült majonézt ad az ételhez.:) 

A jó majonéz elsőszámú záloga a friss, lehetőleg tanyasi tojás. Gyakran olvasok olyat, hogy mit tegyünk, ha a majonézünk „összemegy”. Bár még nem jártam így, de úgy tudom, hogyha friss, jó minőségű tojással készítjük, és nem öntjük sugárban a tojássárgájához az olajat, akkor egészen biztosan sikerrel járunk. De erről majd később.
Soha ne használjunk olívaolajat a majonéz elkészítéséhez, a legkézenfekvőbb a napraforgóolaj, de készíthetjük mogyoróolajból is. 

A majonéz nem csak hideg salátákhoz jól hasznosítható, de pástétomok, szendvicskrémek kellemes krémesítője is. Nálunk legnagyobb mennyiségben aioli, tartármártás és mézes-mustáros szósz formájában fogy.

Úgy gondoltam, ha már a majonéz és ebből kifolyólag az aioli készítését külön napirendre tűzöm, akkor már megemlékezem a tartármártásról is. A tartármártás már valóban édeskés, bár nem szerencsés szerintem túlédesíteni.
Jómagam tojásos és füstölt halas szendvicskrémekhez, szendvicsekhez kifejezetten jobban kedvelem a csöppet hígított, porcukorral enyhén édesített majonézt, azaz a tartármártást, mint a sima majonézt.

Nem készítem mindig egyformán, de mindenképpen a kevésbé erőteljes ízű változatot preferálom. A cukorral, mustárral, citromlével, borssal mindig csínján bánok. Attól függően hígítom főként tejföllel, esetleg tejszínnel, hogy mihez kívánom felhasználni.

Amikor mézzel, és jócskán több mustárral ízesítem a majonézt, az már az egyik családi kedvenc, a mézes-mustáros szósz. Szendvicsekbe, hamburgerhez, de még a cordon bleu-t is ezzel a szósszal tálalom alkalom adtán. Igen gyakran készítek.

Még csak éppen elkezdtem a házi majonézről való elmélkedést és máris 2-3 szósz, mártás, mártogatós is csak úgy adja magát belőle.
Ugye megmondtam, hogy van értelme a házi majonézről beszélgetni egy kicsit.

Egyszóval a házi majonéz sok jó dolog alapja, hát érdemes rendesen elkészíteni.

Házi majonéz, ahogyan én készítem:

1 tojásból nagyjából másfél deciliter majonéz készíthető. Készíthető több is, csak az már a majonéz ízének, minőségének rovására mehet. Jómagam tojásonként 1,2 dl napraforgó olajjal kalkulálok.

1 tojáshoz csapott teáskanálnyi mustárt és fehér borecetet használok, 3 tojáshoz pedig bő teáskanálnyit, tehát a különbség elhanyagolható. 4 dl-nél több majonézt ritkán készítek, úgyhogy úgy fogalmazok, hogy 1-3 tojásból készült majonézhez 1-1 teáskanálnyi mustár és fehér borecet szükséges.

Szívesen készítem dijoni mustárral, de senkit ne tartson vissza a házi majonéz elkészítésétől, ha csak magyar mustárt tart otthon. Nem pacsmagolom bele mindenbe a dijoni mustárt, de egyes ételeknek kifejezetten jót tesz. Hiába, jól összerakták a dijoni mustárt. Nálam sokáig kitart egy-egy üveggel, úgyhogy szívesen rászánom a plusz költséget. Ugyanez a helyzet a jó borecettel. Olyan kevés kell az ételekbe, hogy úgymond egyszeri, jó befektetés.

Hozzávalók körülbelül 4 dl házi majonézhez

3 tanyasi tojássárgája
1 teáskanál (dijoni) mustár
1 teáskanál fehér borecet
csipet só
csipet fehérbors
3,5 dl napraforgó olaj
2 evőkanál friss citromlé

A tojássárgáját a sóval, borssal, mustárral, borecettel alaposan kikeverem.
A keverőtálat konyharuhára teszem, ezzel egészen jól rögzíthető, hogy ne szaladjon el tőlem a tál keverés közben. Ha nedves a ruha, az még jobban tart, tapad.
Először óvatosan adagolom az olajat, és folyamatosan, bőszen keverek, kézi habverővel. Később, már kicsit bátrabban is adagolom az olajat, de csak óvatosan, össze ne fusson.
Végül hozzáadom a citromlevet és azzal is alaposan elkeverem.
Akkor jó, ha szép fényes és „feszes” a majonéz. Ha jó tojással dolgoztunk, akkor a majonézünk mézsárga lesz. (De nem édes. :)









Aioli

Ugyanúgy készül, mint a majonéz, csak az első fázisban, a tojássárgájához majonéz deciliterenként egy-egy gerezd zúzott fokhagymát is adunk. Lehet többet is, és kevesebbet is, én magam is készítem hol többel, hol kevesebbel, de ez az arany középút.
Sült halhoz és húsokhoz, rántott húsokhoz és zöldségekhez (főleg gombához) vagy egyszerűen pirítósra kenve használom fel. Snidlinggel és petrezselyemzölddel is szoktam színesíteni, ízesíteni.

Tartármártás:

A klasszikus tartármártás egyébként nem az, melyet a hétköznapi nyelvben hívunk így. Apróra vágott csemegeuborkával, kapribogyóval, snidlinggel, zöldhagymával vagy mogyoróhagymával és adott esetben petrezselyemmel dúsított - nem cukrozott - majonéz. Sültekhez, rántott ételekhez kínálják.

Nálunk a "lazított" édesített változata terjedt el tartármártásként.
Attól függően, hogy mihez használom fel, általában 2:1 arányban keverem ki a majonézt tejföllel. Ritkábban tejszínnel. 2 dl hígított majonézhez 1-2 teáskanál mustárt és 1-2 evőkanál porcukrot adok. Csipet sót és fehérborsot, és egy evőkanál citromlevet. Tehát, a hígítás miatt utána ízesítem a majonézt, hogy ne vesszenek el az alapízek. Szendvicskrémekhez, majonézes salátákhoz nagyszerű alap, éppúgy, mint rántott finomságokhoz.







Mézes-mustáros szósz

2:1 arányban hígítom a majonézt tejföllel vagy tejszínnel, 2 dl hígított mártáshoz 1 evőkanál mézet és 3-4 evőkanál mustárt adok. Kevés friss citromlével savasítom, frissítem. Egy csipet fehérborsot is elbír.

A napokban készült szendvicskrémekhez és salátákhoz használtam majonézt is és tartárt is, most már vissza tudok utalni erre a bejegyzésre! :)

2012. január 16., hétfő

Házi KFC menü: Kentucky fűszeres csirkedarabok kukoricapehely bundában, mézes-mustáros káposztasaláta, vajas kukorica, steakburgonya







Ha valaki körülnéz az oldalon, akkor láthatja, nálam aztán széles az ételkínálat. Nagymamáim csodálatosan főztek, de, ha őszintén visszagondolok, akkor mindig ugyanaz a 30-50 étel jut az eszembe, melyet tökéletesen és hihetetlen rutinnal készítettek el, időről, időre.

Gyakran okoz fejtörést, hogy mit készítsek másnap vagy a jövő héten, hiszen az én rutinom és választékom nem is több tucat, hanem több száz ételre terjed ki.
A falusi alapanyagokból készült és hagyományos ételek mindig jelen vannak a konyhámban. Különösen télen és bográcsszezonban, de egész évben.
A könnyű olasz tészták is állandó szereplők télen-nyáron, éppúgy, mint a pizzák. Az olasz húsételek, melyek a családban az én fő kedvenceim, visszatérő vendégek.

Sorolhatnám hosszasan a bőség zavarát, hiszen a spanyol és a Tex-Mex konyha, az ázsiai ételek éppúgy színesítik az itthoni kínálatot, mint a főzelékek és mondjuk például az általam már oly sok verzióban elkészített krumplilevesek. Halat ehetnénk kicsit (sokkal) többet, de az egyszerű, ugyanakkor színes és különleges halételek sem hiányoznak, ha nem is főszereplők sajnos az étkezésünkben.  

Állandó versenyt futok a multi gyorséttermek által kínált népszerű ételekkel, szerintem arcátlanul drágák, valamint vannak fenntartásaim a „titkos” receptek egyes összetevőivel szemben. A KFC-t és a Pizza Hut-ot például kifejezetten kedvelem (egy jó kis rántott csirke és egy jó pizza mértéktartó fogyasztás mellet ártalmas nem lehet). Bár eddig megfejthetetlen számomra, hogy a KFC csirke bundája mitől olyan szép színes, amit még természetes úton nekem nem sikerült elérnem.
Isten ments, hogy most itt kampányoljak pro és kontra, mindenki döntsön ízlése, pénztárcája és egészségének prioritása függvényében ebben a témakörben. Inkább mesélek a szombati ebédünkről, mely egy újabb Kentucky csirke menü volt.

Legutóbb, kifejezetten ínycsiklandó fűszerkeveréket raktam össze, most ezen még csiszoltam egy hangyányit. Most a bundánál újabb kísérletet tettem, hogy nem keverem a corn flakest zsemlemorzsával, majd erről is mesélek. A káposztasalátát részben leegyszerűsítettem. A kukoricát most nem csövesen készítettem el. A tökéletes burgonyachipsem helyett pedig most egy steak burgonyát készítettem, a család belesebb részének, a fiúknak. Nekünk, lányoknak a zöldség köretek is elégségesek voltak.

Hozzávalók 4-6 adaghoz:

60 dkg csirkemell (15-20 csíkra, kisebb szeletre vágva)
10 db csirkeszárny (szárnyhegy nélkül és további két részre vágva)

Kentucky – közepesen csípős - fűszerkeverékhez, a fent megadott húsmennyiséghez:

1 teáskanál őrölt koriander
½ teáskanál fehér bors
½  teáskanál őrölt kömény
1 teáskanál őrölt gyömbér
2 teáskanál csípős fűszerpaprika vagy őrölt chili
1 teáskanál édes fűszerpaprika (lehet füstös)
1 evőkanál finom szemcsés fokhagyma granulátum
½ teáskanál cayenne bors
1 teáskanál kurkuma
1-1 teáskanál őrölt kakukkfű, rozmaring, majoránna, tárkony (a tárkonyból és rozmaringból lehet kevesebbet is használni, ha valaki erőteljesnek tartja)

Kentucky bundához:

25 dkg kukoricapehely-corn flakes (a fele morzsává, a másik fele szilánkosra őrölve)
3 tojás és 2 tojásfehérje (a két tojásfehérje a mézes-mustáros szósz alapjául szolgáló majonézbe került)
4-5 evőkanál liszt

A fűszerkeverékkel megszórtam a húsdarabokat, ez a fűszermennyiség éppen ennyi húst fűszerez be úgy, ahogyan azt kell.
A csirkemellet érdemes kisebb darabokra, csíkokra, szeletekre vágni, hogy minél több fűszer és bunda kerülhessen rá, úgy lesz igazán finom.
A fűszerezett húsokat lefedve betettem 2 órahosszára a hűtőbe, akár ennyi idő is elégséges, hogy ez a nagyszerű, száraz fűszerpác csontig hatoljon bele. Akár egy éjszakán át is pácolhatjuk benne. Sót ne tegyünk rá semmiképpen.

Kivettem a hűtőből, megsóztam minden oldalán, majd liszt, enyhén sós felvert tojás és a kétféle szemcséjű corn flakes morzsa keverékével paníroztam. A corn flakes morzsában éppen csak meghengergettem, nem kell túlzásba esni, nehogy a bunda végül páncél legyen. Fél órán át szerencsés tálcán pihentetni úgy, hogy ne érjenek össze a panírozott húsdarabok.
190 C fokra előmelegített bő, forró olajban kis adagokban sütöttem ropogósra. 











5 dl mézes-mustáros szószhoz:

3 dl házi majonéz (2 tojássárgája, 1-1 teáskanál fehérborecet és mustár, csipet só és fehér bors, 2,5 dl napraforgóolaj, végül 1 evőkanál friss citromlé)
2 dl tejföl
2 evőkanál méz
4 evőkanál mustár (dijoni vagy magyar, vagy vegyesen)
2 evőkanál friss citromlé

Elkészítettem a majonézt, majd elkevertem az összes többi hozzávalóval. Utána hűtőben behűtöttem. 







 „Világos”, mézes-mustáros káposztasalátához:

1 kisebb fej fehér káposzta a torzsája nélkül finomra gyalulva, végeredményében 80 dkg
1 közepes fej lilahagyma (vagy mogyoróhagyma) egészen finomra vágva
4 dl mézes-mustáros szósz
2 evőkanál fehérborecet
2 evőkanál nádcukor
2 evőkanál mogyoró vagy napraforgó olaj

A borecetet, nádcukrot, olajat keverőtálban habverővel alaposan elkevertem. Majd a finomra vágott lilahagymával is alaposan elkevertem. Úgy jó, ha a kis hagymakockák is rétegeikre esnek, hogy mindenhol ott legyen majd a salátában egy csöppnyi édes, lilahagyma íz, de ne uralkodjon el benne.
Hozzáadtam a mézes-mustáros szószt, elkevertem, majd a káposztával is alaposan levegyítettem. Minimum két óra szükséges – lefedve, hűtőben - , hogy összeálljon a saláta is és az ízek is.








Steakburgonyához:

3-4 db, egyenként 30-40 dkg-os Agria krumpli nagyobb hasábokra vágva

2 evőkanál olívaolaj
1 teáskanál morzsolt kakukkfű
1 teáskanál füstös spanyol fűszerpaprika (természetesen magyar fűszerpaprikával kiváltható)
2 teáskanál só

Alaposan elkevertem az olívaolajjal a fűszereket. A krumpli hasábokat tepsibe rendeztem majd szilikon ecsettel megkentem az olajos keverékkel. 200 C fokos sütőben 50 perc alatt belül puhára, kívül ropogósra sütöttem.

Érdemes vadászni Agria fajtájú krumplira a piacon. 80-90 Ft kilója és az egyik legnagyszerűbb krumplifajta mind ízét, mind állagát, mind felhasználhatóságát tekintve. Nagyszerű beszerzési forrásom van a piacon, úgyhogy szerencsés vagyok.








Vajas kukoricához:

2 doboz csemegekukorica lecsöpögtetve
4 dkg vaj
½ teáskanál só

A vajon addig pároltam a kukoricát magas hőfokon, amíg elpárolgott alóla minden leve. Közben szorgosan kevergettem. 



Úgy időzítettem, hogy a krumpli, a kukorica és a frissen sült csirkedarabok egyszerre készüljenek el. Azonnal, forrón tálaltam. Osztatlan volt a siker.



Related Posts with Thumbnails