Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2012. március 23., péntek

Magyaros házi pizza koktélparadicsommal






Említettem már, hogy ünnep előtt nagy pizza sütés volt nálunk. Most az egész adag pizza tésztát kisütöttem azonnal, amit bedagasztottam.

Ez a mennyiség 5 db 30 cm-es pizza sütésére alkalmas, mindig ennyit dagasztok be, mert hűtőben másnapig, harmadnapig is friss és felhasználható marad.

Bevált pizza tészta alapreceptemet itt mutattam be:

Bevált pizza tészta alaprecept


Pizza tészta tesztemet pedig itt:

Folytatom a pizza tészta tesztet. Mini pizza fánkocskák, pizza lepény



Ebből a kör pizza sütésből már bemutattam egy ínyenc, rendhagyó pizzát:

Ínyenc házi pizza egyszerűen: mézes-mustáros szósszal, háromféle sajttal, dióval, baconnal


Szeretem ezeket a rendhagyó pizzákat. Azért azt mindig elmondom, hogy nem állom, amikor mindent, gondolkodás nélkül rádobálunk egy pizzára, ami van, vagy szeretjük az ízét. A pizzán uralkodnia kell ízben – no, és látványban is – annak a harmóniának, melyek más ételek esetében is igazak. A nem összeillő alapanyagok káoszt okoznak az ízek tekintetében, jómagam nem vagyok híve a „mindent bele” pizzáknak és ételeknek.

Az ugyancsak jól bevált téli paradicsomszószomat főztem meg a pizza projekthez:

Egyszerű téli paradicsomszósz alaprecept. Pizzára, tésztára, lasagnéhoz.



Lassan kihajtanak a fűszernövényeim és akkor visszatérek a friss bazsalikomos pizza szószhoz:

Pizzára, pastára, lasagnébe: paradicsomszósz lila bazsalikommal és zsályával


A házi pizza sütésről pedig itt írtam lépésről lépésre:

Házi pizzasütés lépésről, lépésre



Ehhez a pizzához 24 dkg pizza tésztát használtam fel. Formába igazítottam, előtte a formát megfújtam olívaolajjal és megszórtam egy kevés kukoricaliszttel.
Megkentem a paradicsomszósszal és megraktam a feltétekkel: 10-12 dkg vékonyszeletekre vágott puha mozzarellával, 10-12 dkg vékonyra karikázott kolbásszal, fél fej vékonyra szelt lilahagymával, 1/2 karikára vágott kápia paprikával (kaliforniai vagy zöldpaprika is lehet) 5 dkg apró kockára vágott enyhén füstölt sajttal, 4-5 kettőbe vágott koktélparadicsommal, majd megszórtam morzsolt oregánóval.
3-4 csík vékonyra szelt bacont kisebb darabokra vágtam, ezt rendeztem el a tetején.

230 C fokra előmelegített sütőben, alsó bordamagasságon 12 percig sütöttem. 







Ugye milyen nagyszerűen néz ki? Ugyanis pontosan ilyen finomra is sikerült! 



Házi pizzériám receptjeit pedig itt gyűjtöm.

2 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails