Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2014. február 19., szerda

Mediterrán parasztkenyér – dagasztás nélkül









Egy héten csak egyszer sütök kenyeret, most egy rusztikus mediterrán kenyérre esett a választásom. 

Sosem sütök „csak úgy”, mindig előre eltervezem, hogy mihez fogom felhasználni. Most is kiszámítottam minden morzsáját, így előre be is tudok az elkövetkező ételekhez vásárolni. Úgyhogy az elkövetkező mediterrán ételek kísérője ez a rusztikus, ropogós, mediterrán parasztkenyér lesz! J

Hozzávalók:

45 dkg kenyérliszt
½ teáskanál porélesztő
1 ½ teáskanál só
4 dl langyos víz

Az élesztőt és a sót kanállal elkevertem a liszttel majd hozzáadtam vizet és ugyancsak kanállal addig kevertem, hogy összeálljon a tészta. A kelesztőtálat műanyag fóliával lefedtem és szobahőmérsékleten (22 C fok) 16 órán át kelesztettem.

Teljes kiőrlésű liszttel alaposan megszórt deszkára borítottam a lágy tésztát és meghajtottam, ahogyan a pogácsát szoktam: fentről le, lentről fel, jobbról balra, balról jobbra. Ekkor az illesztés értelemszerűen felül van. Közepes átmérőjű, magas műanyag tálat ruhával kibéleltem, a ruhát teljes kiőrlésű búzaliszttel alaposan megszórtam és beleborítottam a tésztát úgy, hogy az illesztés alulra kerüljön. Ez fontos.

Másfél óra múlva bekapcsoltam a sütőt, az öntöttvas wokot a fedelével együtt a sütőbe tettem és 280 C fokra felmelegítettem. Két kis tálkában hideg vizet tettem a sütőbe. Hagytam fél órán át alaposan bemelegedni, így a kenyér összesen még 2 órát kelt a hajtás után.

Ekkor a wokba borítottam a kenyeret úgy, hogy most az illesztés kerüljön felfelé. Megspricceltem hideg vízzel a kenyeret is és a wok fedőt is. 280 C fokon 10 percig sütöttem a kenyeret lefedve, majd 260 C fokra mérsékeltem és további 40 percig sütöttem lefedve.

Azt tanácsolom, hogy 30 perc után meg kell nézni és akkor látjuk, hogy le kell-e venni a fedőt, illetve meddig kell még sütni.
1 órán át rácson hagytam hűlni, majd megszegtem. ½ 10-kor már egy mediterrán terülj-terülj asztalkám reggeli főszereplőjeként debütált. Nem csalódtam benne … J


Erről legközelebb mesélek! 




6 megjegyzés:

  1. Segítség! Mit csináljak, ha a sütőm csak 210 fokig melegszik?

    VálaszTörlés
  2. Legalább fél órával sütés előtt melegítsd be a maximumra az öntöttvas edénnyel együtt. Így tudod kihozni a maximumot. Nem lesz olyan vastag és ropogós a héja a kenyérnek, de ki kell próbálni!
    Ne felejts párásítani.

    VálaszTörlés
  3. Szia! Mennyi friss elesztovel helyettesitsem a porelesztot? Vajon wok helyett jenaiban is lesz ilyen szep? Koszonom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 7 g porélesztő 2,5 dkg frissnek felel meg. Ehhez a kenyérhez, ha jól számolok 7 g friss élesztő szükséges, mert durván 2 g porélesztőt használtam.
      Szerintem lehet ilyen szép, jó előre fűtsd fel a sütőt a jénaival együtt és ne felejts el párásítani! :)
      Hajrá! :)

      Törlés
  4. Szia:) nincs öntött vas edényem. jénaiba is rakhatom?

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails