Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2014. február 15., szombat

Tanyasi csirke –aprólék - pörkölt vajas nokedlivel, joghurtos uborkasalátával




Gyermekkorom óta benne van a 10 kedvenc ételem felsorolásában. 
Aktív idegenforgalmistaként, amikor évente tucatszor utaztam, hazafelé a repülőn mindig csirkepörköltről álmodoztam. Gyakran hívtam fel anyósomat, hogy nem főzne-e nekem mire hazaérek.

Most főleg aprólékból készült, ugyanis a két combját és a fél mellét tandoori csirkének készítettem el. Ez már a második tandoori csirke volt egy héten belül. 
Mivel Rebeka hétköznap a fővárosban van az egyetemen, így hármunknak kétszeri étkezésre is elégséges egy kétkilós tanyasi csirke, amilyen ez volt.
Kicsit sokallom a Mastergood tanyasi csirke árát, ugyanis a piacon jóval olcsóbban jutok igazi kapirgálóshoz. Szeretem a Mastergood csirkét is, ízletes a húsa, és részemről rendben van minden szempontból, kivétel a magas ára. Most viszont akciósan (nem leértékelve J) lehetett az Intersparban hozzájutni, úgyhogy egy szép nagy példányt ki is emeltem a hűtőpultból.

A két szárnyát, hátát és farát, a mellcsontot, a fél mellfilét és 3 egész csirkemájat készítettem el pörköltnek. A májat külön vásároltam.

Ugyanúgy készítettem, mint máskor, nem olyan régen is megemlékeztem egy csirkepörköltről:


Most is vajas nokedli volt a köret a fiúknak, a csúsztató pedig fokhagymás-joghurtos uborka, ugyanis én még kihagyom a nokedlit egyelőre. Még 5 kilót szeretnék fogyni. J

Vajas nokedli (galuska)


40 dkg görög joghurtba 2 gerezd fokhagymát nyomtam és ízesre sóztam. 2 kígyóuborkát meghámoztam, hosszában négyfelé vágtam, majd felkockáztam és a joghurthoz adtam.
A fele mennyiséget én pusztítottam el a csontos részekhez. De a fiúknak is nagyon ízlett! J 


Jó kis ebéd volt, annyi biztos! J



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails