Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. december 5., hétfő

Baked potato (héjában sült, töltött krumpli) most egyszerűen




Amikor jó nagy krumplikhoz jutok, akkor mindig félreteszem őket egyben, héjában sütni. Már nem egyfélét mutattam be, ugyanis mi nagyon szeretjük. Korábbi megoldásaim itt, itt és itt találhatóak.

Most kivételesen köretként szolgált, így, mondhatni egyszerűen készítettem el. Sok vaj, tejföl vagy joghurt, és sajt mindig kerül a töltelékbe. A tetejére pedig bacon csíkok vagy morzsa, ami végül ropogósra sül, és lehetőleg vörös cheddar sajt is, mert így kerek a színe is és az íze is.

Egy kis fehérhagymával is feldobtam a tölteléket, és a cheddar sajton kívül nem egy, hanem még további kétféle sajttal ízesítettem. Nagyon ízletes lett, egyszerűsége ellenére.


Hozzávalók 6-8 adaghoz:


8 db nagyobb sütni való krumpli

12 dkg vaj

2 közepes fej fehér hagyma

3 dl tejföl

10 dkg eidami sajt

10 dkg füstölt sajt

12 dkg cheddar sajt

4 csík vékonyra szelt bacon

só, frissen őrölt zöld bors

1 mokkáskanál frissen őrölt szerecsendió


A krumplikat alaposan megmostam, fóliába csomagoltam és 200 C fokos sütőben 45 percig sütöttem. Levágtam 1-2 cm magasan a krumpli tetejét, majd karalábé vájóval kikanalaztam a krumpli húsát, olyan 1 cm-es réteget hagytam csak benne. A sült krumpli forgácsot kicsit összetörtem, de csak rusztikusra.





Közben a vaj felén üvegesre sütöttem az összevágott hagymát. Végül hozzáadtam a maradék vajat (ekkor már elzártam a hőt alóla) és hagytam, hogy elolvadjon a serpenyőben.

Egy keverőtálban összedolgoztam a krémet: finomra reszeltem a kétféle sajtot és elkevertem a tejföllel. Hozzáadtam a vajas hagymát, sóztam, borsoztam, szerecsendióval ízesítettem.







A krémet elkevertem a krumplival és belekanalaztam a kivájt, krumpli hajókba.

Megszórtam durvára reszelt cheddar sajttal és néhány bacon csíkkal megfejeltem. Vékonyan kivajazott tepsire raktam a töltött krumplikat.







200 C fokos sütőben 35-40 percig sütöttem, amíg a sajt megfolyt és a bacon, ropogós lett.

Cserépben sütöttem pácolt hús szeleteket, ehhez tálaltam fel a töltött krumplikat. De erről majd legközelebb mesélek.




1 megjegyzés:

  1. Íme a köret, ami főételként is beválna nálam !

    Éljen a héjában sült krumpli :-)))
    (Ölyvben nem lesz jó! :-P)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails