Bohém rapszódia: vasárnapi estebéd Tolcsván, az Ős Kajánban

Az Ős Kaján tagadhatatlanul Tokaj-Hegyalja egyik legvonzóbb gasztronómiai vonatkozású színfoltja. Nyitás óta látogatjuk, a távolság miatt korábban évente kétszer háromszor, mostanában évente. A múlt év kimaradt, biztos vagyok abban, hogy emiatt jutott eszembe, hogy Rebeka lányom névnapját itt ünnepeljük, egy Tokaj óvárosában tett sétával kiegészítve. A családban senkinek nem volt ellenvetése.

Ebédidő után érkeztünk, az ebédvendégek már szedelőzködtek. Ennek örültünk, mert nem a gyors kiszolgálásról híres a hely. Nagyjából ugyanazt a képet mutatta az étterem kívülről is és belülről is, mint korábban, nehéz meghatározni, hogy amortizálódik-e, hiszen nekem mindig az az érzésem, hogy éppen felújítás előtt van. Csöppet sem zavar, hiszen az általam kedvelt konyha kellemes kiegészítője az étterem épületében és berendezéseiben uralkodó káosz, mely ugyanakkor színes és ötletes.

Az étterem weboldalára is benéztem indulás előtt, mely a helyhez hasonlóan kaotikus, mégis szimpatikus. Színes zenei élet színtere is az étterem, a kerthelyiség egy része fedett teraszként és színpadként működik. A előadói kínálat szerintem jól illeszkedik a hely koncepciójába.

Azért hiányzik a régi damaszt szalvétás terítés, a legalább közepesen képzett pincérek és az ehető virágkörítés, ami nyitáskor annyira megfogott minket a kellemes és egyedinek mondható konyha mellett. Enni mindig jót ettem itt, így ezek elmaradása sem riasztott vissza minket attól, hogy újra felkeressük a helyet.

Az étlap mindig szezonális, most talán még rövidebb, mint korábban, ez kicsit meglepett és csalódottá is tett minket. Utána felülemelkedtünk rajta, hiszen gazdasági válság van, mindenhol nehezebb az éttermeknek. Hiányoltam a marhasteaket és a mangalicát, ezekből szerettem volna választani. Az Ős Kaján híres hízott kacsamájból készült előétele az étlapon maradt, többször ettem már itt ezt, most egyáltalán nem kívántam. Végül, kicsit nehezen, de választottunk ételeket.

A pincér kisasszony nem volt valami kedves, és tapasztalhatóan képzetlen volt. A limonádét, amit a gyerekeknek kértünk, sajnos vissza kellett küldenünk, mert állott volt és rosszízű. Nagyon dicséretesnek tartom, ha egyes éttermek nem tartanak multi üdítőket, vagy csak minimális részben, de ez esetben választékos házi szörp vagy limonádé kínálattal váltják ezt ki. A törekvés dicséretes és előre mutató, de a megvalósítása ez esetben célját tévesztette.

Már csak abban bíztam, hogy a „francia” még mindig jól főz, az ételekben nem csalódunk. A korábbiakban még nem volt gondunk a konyhával.

Előételnek padlizsánkenyeret kértünk aszalt paradicsommal.

Főételnek joghurtban pácolt pulykamellet karamellizált karalábéval, puliszkával, libazsírban sütött krumplival, padlizsánkenyérrel, valamint komótosan készült sertéscsülköt serpenyős zöldségekkel, grillezett paradicsommal és libazsírban sütött krumplival.

Desszertnek étcsokoládé krémmel töltött palacsintát és körtés pitét.

Meglepetésünkre elég gyorsan enni kaptunk, itt már felcsillant végre a szemünk. Minden morzsa nagyon finom volt, szinte minden részlet nagyszerűen volt elkészítve.

Igaz a padlizsánkenyér mellé is grillezett paradicsomot kaptunk, de sebaj, mert nagyon finom volt. A zöldségek az étterem saját zöldségkertjéből származnak, napon érlelt, friss, ízletes zöldségek egytől-egyig. A paradicsom kakukkfűágakkal és házi morzsával volt grillezve. A padlizsánkenyér ötletes, ízletes fogás volt, jól esett előételként is és köretként is.

A pulykamell szaftos volt és jóízű, a köretek kellemes összhangban voltak, az ízek nagyszerűen összehangoltak, a zöldség állaga pedig roppanós volt. Nem olyan nagy ügy, mégis legkevesebbszer találkozom ilyen egyedi, jó ízű és állagú zöldségmegoldásokkal a legtöbb „átlagosan jó” étteremben. Nem csillagos éttermekről beszélek, de kifejezetten csak az említésre méltóakról. Tény, a köretek mindent vittek, még ha a húsfélék is teljesen rendben voltak.

A komótosan készült sertéscsülök puha volt, jó állagú és a fehérboros pecsenyelé is nagyszerűen harmonizált vele. Érződött rajta, hogy frissen készült (aznap), ettől tartottam egy kicsit, hiszen az ilyen ételek jól melegíthetőek, de egyértelműen érezhető az ízükön, ha többnaposak.

A puliszka csodás volt, ízletes és könnyed, talán ilyen finomat még Erdélyben és Olaszországban sem ettem. A sárga krumpli (én mindig ezt használok itthon) héjasan volt felkockázva, talán ez az egy zöldség volt, ami nekem egy kicsit túlzottan roppanós maradt, szerintem nem sült meg eléggé, de így is élvezhető volt.

Az étlapon barackos pite szerepelt, amit közben már a konyha körtésre cserélt le. Jól nézett ki, finom volt és friss, de a legédesebb szájú családtagoknak is túl édes.

A palacsinta éppen olyan volt, mint szeretjük, vékony, ropogós. Én francia palacsinta néven emlegetem az oldalamon, több tojással, kevesebb liszttel és olvasztott vajjal készül. Így lehet ilyen vékony, ropogós palacsintát sütni belőle. A házilag készült étcsokoládé krém és a palacsintával tálalt apró desszertek, trüffelek nagyon ízlésesek, és finomak voltak. Különleges élmény volt, mert az átlagosan jó éttermekben az ilyesmi, amire a legkevésbé adnak, éppúgy, mint a változatos köretekre.

A fagyasztott hasábburgonya és a jázminrizs köret felváltva, nekem snassz is és egyhangú is, hogy finoman fogalmazzak. Kár, hogy az igény megragad ezen a szinten vendég oldalról, mert ha nem így lenne, akkor ez éttermek jobban törekednének arra a változatosságra és a köretek friss, leleményes elkészítésére, ahogyan itt, az Ős Kajánban.

A megfelelően megválasztott - kínált - kávéfajta is sokat elárul a helyről.

Összességében az ételek nagyon ízlettek, a szűkített választékkal, a jól elkészített ételek miatt megalkudtunk. Nem hétköznapi estebédben volt részünk, és ez már önmagában piros pontot érdemelt.

A hely atmoszférája most nem tett ránk olyan nagy hatást, pedig a jó ételek mellett ez a hely másik fő vonzereje. Talán túlságosan elvonta a figyelmünket a csapnivaló kiszolgálás és a rövid étlap, a kezdeti pánikkal, hogy mit válasszunk róla.

Nem vagyok étterem kritikus, de még csak mesterszakács sem, de nem tehetem – ha már egyszer pennát ragadok és írok egy helyről – hogy elfogultan nyilatkozzam, mert ettől több felelősséget érzek ebben. Ezért teszek tételesen, és kíméletlenül említést az elmarasztalást érdemlőkről is.

Ugyanakkor azt kívánom, hogy minél többen felkeressék ezt a helyet, hogy kereslet legyen az Ős Kajánra és az ehhez hasonló koncepciójú éttermekre. Az Ős Kaján említésre méltó, igazi színfolt a kategóriájában.

Nagyszerű volna legközelebb újra damaszt szalvétával, képzett pincérekkel, valamint az étlapon ehető virágokkal, marhabélszínnel és mangalicával találkozni, melynek elmaradása nem hinném, hogy az igencsak elkötelezett „francia” bűne lenne. Hanem a keresleté.

Nem lenne szabad éppen ezt a szegmenst kiveszni hagyni, még a legnehezebb időkben sem.

A kertből nyíló melléképületben helyes vendégszobákat alakítottak ki: