Az étel – jelen esetben – lényegesen egyszerűbben elkészíthető, mint azt a címe sugallja. Gyorsan megszerkesztettem a bejegyzést róla, mert már egyre kevesebb friss vargányát látok a piacon.
Giorgio Locatelli Ízek Itáliája szakácskönyvét ütöttem fel, mielőtt nekiálltam az ételnek. Ugyanis eddig legritkábban tésztához használtam friss vargányát, inkább húsételekhez, körethez, sós palacsintába töltve, melegszendvicsre. Vajon pirítva, vöröshagymával, petrezselyemmel, kakukkfűvel vagy tárkonnyal ízesítve.
Ahogyan Locatellit olvastam, tényleg, mifelénk a vargányát hirtelen, magas hőfokon pirítva készítik, ahogyan eddig én is. Jelzem, a végeredménnyel mindig nagyon elégedett voltam, a vargányát szenvedélyesen szeretem. Most hallgatva a mesterre lassan párolva készítettem el.
2 kiadós adaghoz:
10 dkg vaj
3 gerezd fokhagyma apróra vágva
2 közepes fej fehér hagyma szálára vágva
1 csokor petrezselyem
2 evőkanál frissen reszelt parmezán (én pecorino romanot használtam, de azt tapasztalom, hogy a parmezán nálunk elterjedtebb, így a receptet inkább parmezánra írtam meg)
Kb. fél dl a tészta főzőlevéből
6 dkg vajon, alacsony hőfokon megpároltam először a fokhagymát, majd rádobtam a fehér hagymát és lassú tűzön pároltam. Hozzáadtam a szeletelt vargányát és a hagymával együtt pirítottam egy-két percig. Sóztam, borsoztam, felöntöttem a fehérborral és néhány percig fedő alatt pároltam. Locatelli csak fokhagymát és metélőhagymát használ a vargányához, én a fehér hagymát nem tudtam kihagyni belőle.
Eddig kölcsönöztem ötletet a mestertől, a következőket már én illesztettem az ételhez.
A besamelben felolvasztottam a maradék vajat, belekevertem a parmezánt (pecorinot) és szinte felforraltam. A tészta főzőlevével hígítottam a mártáson.