Miért irigy? Mert sajt!

Lassan már kóros tulajdonsággá fejlődik ki bennem, hogy az alapanyagokat emberi tulajdonságokkal ruházom föl. Így is bánok velük. Szeretgetem, ízlelgetem, babusgatom, őket, vagy kerülöm, szidom, olykor zabolázom tulajdonságaikat. Ennek függvényében is gondolkodom felőlük, egyeseket királynőként kezelek, másokat rabszolga sorba taszítok.

Amikor a sajtról az irigység jutott az eszembe, nem azért történt, mert történetesen valóban sárgás, hűvös, ruganyos tejszármazékot tartottam a kezemben, hanem mert egy kicsit megsajnáltam. Vannak átkozottul előnyös tulajdonságai, illata akár még vonzó is lehet, íze időnként megosztó, de jó emberek kóstolgatják a legérettebbeket, legnemesebbeket közülük. Külcsínében is vannak bájosak, formásak, már csaknem szépek, de szinte mind gusztusosak. Mégsem az övék soha a főszerep. Vagy előznek, vagy követnek, vagy kiegészítenek. Mindig irányul rájuk figyelem, hiszen hivalkodóak, de az igazán nagy szerepeket, a legjobb felvonásokat nem rájuk írják. Talán lényükből is fakad, hiszen már állagukkal, bukéjukkal tolakodnak, olykor erőszakosan, így a gyakorlott szakács pusztán előnyeiket aknázza ki, de nem engedi tolakodásukat egészen felszínre törni. Mindenki észreveszi őket, de ez nekik nem elég. Lehet, hogy pont azzal rontják el, hogy erőszakoskodnak, hogy még jobban értékeljék, még inkább megszeressék őket. Megszeretni, értékelni igazán azt lehet, ami láthatatlan, szerény, nem hivalkodik, hogy amikor véletlenül találkozunk vele kezdjük el megismerni, ízlelgessük, lényegét megérezzük, és akkor döbbenjünk rá, hogy mennyire csodálatos vele.
Nos, valljuk be, hogy a sajt nem ilyen. Már amikor ránézünk, érezzük túlzó illatát, fenntartásaink vannak, hogy vajon jó lesz-e az élmény vele. És még ha fantasztikus is, akkor is legközelebb újra vannak kétségeink, fenntartásaink, így van ez vele minden alkalommal.
Ha jól belegondolunk valahol jogos a sajt irigysége a főszereplőkkel szemben, hiszen a sajt már rendelkezik önmagában azzal az illatanyaggal, zamattal, tartalommal, amivel önállóan is készen áll a hódításra. Mégis egy se íze se bűze értett bélszín vagy libamáj előbb vagy utóbb kiüti őt a nyeregből. Nem érti meg, hogy a bélszín, bár valóban csak egy rostos húskupacnak, vagy a libamáj kéttenyérnyi zsírpacninak tűnik, de bennük ott van maga a lehetőség varázsa. Hiszen ők csak gondosság, hozzáértés, alázat, és szeretet által kelnek életre, készítőik képesek csak kihozni belőlük legjobb tulajdonságaikat, megalkotni belőlük a tökéleteset, táncra perdíteni őket, megszelídíteni, megfűszerezni, elrontani, vagy felemelni. De ehhez alaposan meg kell őket ismerni. Tisztelni, szeretni, és látni bennük a lehetőséget, mellyel, ha jól sáfárkodnak, akkor a mennyei élmény, a siker nem marad el, az így kialakult harmonikus kapcsolat, vagy szerelem akár egy életre is szólhat.

Így fejtegettem magamban a sajt irigységének általam megsejtett okait, és végül valahol nagyon is együtt éreztem vele. Még egy utolsó gondolat viszont átsuhant az agyamon.
Egy esetben nem tudnék a sajt irigysége fölött szemet hunyni. Abban az esetben, ha hamis értékekkel akarna másokban maga iránt irigységet kelteni. Ugyanis ez esetben - tagadhatatlanul túltengő önbizalma ellenére – még annak csíráját sem érezné magában, hogy saját értékeiért irigyeljék…

Görögös szűzpecsenye csíkok oregánós-parmezános szendvicskenyérben, mézes-mustáros szósszal

Ez a saját fejlesztésű oregánós, parmezános szendvicskenyér annyira lenyűgözte a családomat, hogy már a teryaki csirkés szendvics sikerén felbuzdulva újabb húsfélén, újabb fűszerezésen járt az eszem.
Nem is tudom, hogy igazán görögös ízesítés-e az oregánó, a koriander és a fokhagyma összefüggése, de az én ízlelőbimbóim éreznek hasonlóságot a görögös fűszerezésű sültekkel.

A szendvicsgyártásban számomra az a nagyszerű, hogy a variálhatósága végtelen.

Ami még inspirálólag hatott rám az, hogy több olvasóm is elkészítette a teryaki csirkés szendvicset, és nagyszerű végeredményről, élményekről számoltak be nekem.

Nekiálltam hát az elgondolt, új formációnak.
A körülbelül fél kilogrammos szűzpecsenyét csíkokra vágtam, és bepácoltam só nélkül egy teáskanál oregánóból, korianderből, kakukkfűből, 20 szem zöld, és 5 szem feketeborsból, 2 gerezd fokhagymából és egy kis fej reszelt hagymából álló fűszerkeverékben.

A parmezános - oregánós szendvicskenyeret a Főételek szendvics-köntösben. 1. rész: Oregánós, parmezános szendvicskenyér kétféleképpen, Csajszi néni melléklettel... bejegyzésem szerint készítettem el.

Az első bemutatott szendvics formációm a mézes-mustáros szósz leírásával a
Főételek szendvics-köntösben. 2. rész: Teriyaki csirkemell oregánós, parmezános szendvicskenyérben, friss zöldségekkel, mézes-mustáros szósszal bejegyzésemben található.

Ez esetben részben hasonló, részben új feltéteket állítottam össze. Hagyományos salátát vágtam csíkokra, közepesen mérges zöldpaprikát, paradicsomot, paprikával töltött olívabogyót, lilahagymát, és csemegeuborkát szeleteltem vékonyra, gouda sajtot reszeltem durvára, és feta sajtot vágtam apró kockákra.

Amikor a feltétekkel is elkészültem, és az első adag szendvicskenyér is a sütőben sült már, akkor sütöttem ki a pácolt szűzpecsenyét. Előtte azonban bacont sütöttem ropogósra, ez a feltét nálunk sohasem hiányozhat.

A fűszeres szűzpecsenye csíkokat wokban, a bacon zsírjában sütöttem ki, ezzel tovább emelve a hús ízösszefüggéseit. Sütés közben azért jó ízesre sóztam frissen őrölt tengeri sóval a piruló húscsíkokat.
Frissen, forrón, azonnal feltálaltam.

Mindenkinek kívánsága szerint tömtem meg feltétekkel a szendvicskenyerét az asztalnál.

Egy kicsit idegenkedtem ehhez a felálláshoz is a mézes-mustáros szósztól, én inkább egy kevéssé rusztikus tzatzikit tálaltam volna, de a családom a mézes-mustáros szószhoz kitartóan, és határozottan ragaszkodott.
Tulajdonképpen nem is annyira meglepő a ragaszkodásuk, hiszen a mesterkonyhákban is divatos az édes ízt becsempészni a sós, savanyú összefüggésben a fűszeres ételekhez.

Mondhatom nem vallottam szégyent ezzel a szendvicsformációval sem, alaposan kikenekedtünk belőle, és másnap is jutott egy-egy szendvics uzsonnára mindenkinek.

Most nagyobb léptékben készülök elragaszkodni a formákban, és az ízekben, ebben a tárgykörben, mégis egy igen nagy klasszikus következik, meglátjuk, hogy az a formáció hogyan szerepel majd. Valahogyan mégsem tartok tőle!

Retro ételek kicsit másképp: színes, fűszeres brassói sertés szűzpecsenye

A brassói aprópecsenye az egyik legkedveltebb készételek a magyaros kifőzdék kínálatában, és biztosan vagyok abban, hogy gyakori étel a családi étkezések folyamán. Én úgy tudom, hogy nem övezi ezt az ételt különösebb legenda, illetve Brassó városához sincsen sok köze, de hosszas kutatómunkát nem folytattam. Egyszerű házias étel, számomra két alappillére, illetve ismérve van, hogy sertéshúsból készül, és erősen fokhagymás, nyilvánvalóan apróra vágott húsból készül, de ez már a nevében benne foglaltatik.
Manapság mindenféle ételt, mindenféle alapanyagból elnevezünk ilyen, vagy olyan módra, mivel a brassói nem a magyar konyha egyik nevezetes alkotása, ezért legyen mindenkinek szíve joga, hogy mit nevez el brassói módra, én magam is beújítottam néhány plusz kiegészítővel, ugyanakkor a sertéshús, és a fokhagyma alkotja az én brassóim gerincét.
Elkészíthetném csíkokra vágott karajból, lapockából, talán még sertéscombból is, de én porhanyós, pirított, ugyanakkor szaftos húsra vágyom ebben az ételben, így mindig sertés szűzpecsenyéből készítem el.
Nekem az a tapasztalatom, hogy a nemesebb húsokból, színes, kívánatos megjelenésű, illetve jól fűszerezett ételekből kevesebbet eszünk meg egyszerre, kisebb adag is elégséges, hiszen először a látvánnyal, majd az ízekkel, és csak utoljára magával a kalória mennyiséggel lakunk jól. Így szerintem annyit spórolunk, hogy kisebb mennyiségű, nemesebb alapanyaggal is kijövünk ugyanannyiból, mint egy nagy adag átlagos étellel. De ez csak az én konyhai filozófiám, és a saját tapasztalatom.
Egy szép, félkilós szűzpecsenyét csíkokra vágtam, egy teáskanál szárított, morzsolt kakukkfűvel, majoránnával, korianderrel, és frissen őrölt borssal fűszereztem.
Nem túl vékony karikákra vágtam 2 nagy fej lilahagymát, és két kisebb mogyoróhagymát. 6 dundi gerezd fokhagymát átnyomtam. 2 piros kápia paprikát felkarikáztam, fél csokor petrezselyemzöldet apróra vágtam, és egy teáskanál friss kakukkfű levelet csipkedtem le.
20 dkg zsenge zöldborsót vajon átpároltam, sóztam, borsoztam. 1 kg sárgaburgonyát apró kockára vágtam.
Mogyoróolajon átpirítottam a szűzpecsenyét, jó fehéredésig nem kevertem, hogy piruljon, süljön, ne engedjen levet. Csak ekkor sóztam, majd melegen tartottam. A visszamaradt olajat pótoltam, és a hagymát félig karamellizáltam. Hozzáadtam a paprikát, és együtt sütöttem, míg a hagyma karamellizálódott, a paprika pedig elveszítette a frissességét. Ekkor visszatettem bele a húscsíkokat, hozzáadtam a fokhagymát, a párolt zöldborsót, és összepirítottam, utána ízesítettem.

Közben ugyancsak mogyoróolajban megpirítottam az apróra vágott krumpli kockákat, félidőben borsoztam, végül alaposan megsóztam. A krumplival összeforgattam a zöldborsós ragut, hozzáadtam a friss petrezselyemzöldet és a kakukkfüvet, ezzel is átforgattam, és azonnal tálaltam. Friss, fűszeres, élénken fokhagymás, és színes ételt kaptam: a hagyma és a paprika édeskés, a fokhagyma illatos, a hús fűszeres ízeket vitt az ételbe, a pirított burgonya pedig átölelte a ragut és egységbe rendezte.

Mindig csak egyetlen gond van ezekkel a serpenyős ételekkel, hogy a serpenyő térfogata véges. A fenti adag 4 fő részére elégséges egy kiadós ebédhez, vagy vacsorához.

Joghurtos-köményes leveles pogácsa füstölt sajttal - sörkorcsolya, borkorcsolya, vendégváró

Már korábbi bejegyzéseimben is hangot adtam annak, hogy nem kedvelem a fölösleges nassolást magam körül. Ebből kifolyólag nálunk itthon nincs állandóan valami ropogtatnivaló.
A leveles pogácsáimat is alkalomszerűen sütöm meg, most kivételesen nem vendégváráshoz, vagy utóételnek, egyszerűen vacsorára sütöttem.
Korábbi, sajátfejlesztésű leveles pogácsa receptjeimet is érdemes megtekinteni, hiszen ez az új leveles pogácsa verzióm leginkább sör, vagy borkorcsolyának a legkiválóbb.
A joghurttól lényegesen kevésbé selymes, mint a tejfölös verzió, kifejezetten pikánsan fűszeres, enyhén fanyarkás utóhatással, a füstölt sajttól karakteres, ugyanakkor maga a tészta pille könnyű, ropogós, de belül csodálatosan lágy, egyszóval tényleg nagyszerű.
Foci meccshez, aperitifhez, vendégfogadáshoz, piknikhez is nagyszerű kelt tészta.
Frissen, szinte forrón a legfinomabb, másnapig kiválóan élvezhető, de ha az általam kevésbé kedvelt, morzsolódó linzerpogácsákra gondolok, akkor napok múlva is inkább fogyasztható, már, ha marad belőle.

Az alapanyagok tekintetében nagyjából ugyanabból az arányokból indultam ki, mint a jól bevált és méltán népszerű leveles kelt tészta alapom, mindössze a tejfölt lecseréltem selymes, zsíros görög joghurtra, még megtoldottam fél dl tejszínnel és egy plusz tojássárgájával:

50 dkg átszitált liszt
3 dkg élesztő
1 dl langyos tej
1 teáskanál porcukor
3 tojássárgája
3 dl görög joghurt
Fél dl tejszín
10 dkg nagyon jó minőségű vaj
3 teáskanál só

30 dkg füstölt sajt, én enyhén füstölt pásztor sajtot használtam
Frissen őrölt kömény és bors
8 dkg gouda sajt
10 dkg olvasztott vaj

A langyos tejben, elmorzsoltam az élesztőt és a cukorral megfuttattam. Az átszitált lisztben elkevertem a sót, hozzáadtam a többi hozzávalót, alaposan összedolgoztam, és hagytam 10 percet pihenni.
Ekkor alaposan dagasztottam, letakarva kelesztettem egy órán át. A tészta nagyon lágy lett, az első hajtogatásnál nagyon ügyesen kellett dolgoznom.
Alaposan liszteztem a deszkát, kinyújttottam rajra a tésztát kb. 5-10 mm vastagra. Megkentem alaposan az olvasztott vajjal, reszeltem rá füstölt sajtot, hogy vékonyan, de határozottan, egyenletesen befedje a tésztát. Alaposan megszórtam frissen őrölt köménnyel, valamint egy kis frissen őrölt borssal.
Meghajtogattam. Én fentről le, lentről fel, balról jobbra, jobbról balra hajtogatok, de a hajtogatás iránya tetszőleges, de az nagyon fontos, hogy mind a három hajtogatást ugyanabban az irányban végezzük, különben nem lesz leveles a pogácsa.
30 percenként még kétszer meghajtogattam, sajttal, fűszerrel szórtam a tésztát.

Kinyújtotta olyan 30 mm magasra a tésztát, éles késsel berácsoztam a tetejét, és könnyedén kiszaggattam 4 cm-es szaggatóval, amit a nagymamámtól örököltem.
Ilyenkor még szerencsés, ha pihen a tészta úgy fél órát, addig bemelegszik a sütő, és az első adag pogácsát megkenhetjük, megszórhatjuk, egyszóval előkészülhetünk a sütésre.
Kis tejjel elkevert tojássárgájával megkentem a pogácsákat, a maradék füstölt sajthoz gouda sajtot reszeltem, és a pogácsát ezzel szórtam meg. Frissen őrölt köménnyel alaposan megszórtam, és egy kevés frissen őrölt durva sóval.

Már ismerem a leveles pogácsáim lélektanát, végig éreztem, hogy együttműködő az új tésztaalap is. Inkább volt bennem várakozás az új íz iránt, mint félelem, hogy nem fog ízleni, jól sikerülni.

A második hajtogatástól már „összeállt” rendesen a tészta, ettől kezdve könnyebb volt vele dolgozni, az a rövid, kezdeti ügyeskedés megéri a tökéletes végeredményt, nagyon jól tettem, hogy nagyon lágy tésztát gyúrtam.

Olyan 70 db pogácsát sütöttem, összesen 3 tepsivel, az első tepsi forrón elfogyott, anélkül, hogy a pogácsák átkerültek volna a tálra. Azért az utolsó tepsi pogácsát sikerült a tálon is befényképeznem. Meleg szívvel ajánlom legfrissebb leveles pogácsa verziómat is mindenkinek!