Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. október 31., vasárnap

Pirított füstölt tarjás melegszendvics tejfölös kecskesajttal, lilahagyma morzsával







A csütörtöki menü, a svéd sárgaborsó leves feltétéből, a füstölt tarjából maradt egy csinos kis darabka. A leves maradékából sárgaborsópüré készült sajtos, baconos sült virslivel, így ehhez nem használtam fel a maradék tarját.
Sohasem bánom az efféle maradékokat, mindig kitalálok valami különlegesen finom, főleg szendvicsfélét a hasznosítására.
Van, hogy hajnalig is dolgozom, ilyenkor gyakran megéhezem, és nem vagyok rest valami igazán finomat összedobni éhségem csillapítására. Szeretek éjszaka enni, nem igazán veszem észre magamon, hogy negatívan befolyásolná a külalakomat. Biztosan azért, mert fittyet sem hányok rá.
Ez esetben, amikor kinyitottam a hűtőt, egyből a maradék füstölt tarja darabkán akadt meg a szemem. Azonnal a juhtúró jutott az eszembe, de sajnos az nem volt itthon. Tovább nézelődtem, és megláttam, hogy a csőben sült zöldségekből megmaradt kis darabka kecskesajt is ott árválkodik. Nem volt túl sok, így egy kis tejfölt is elővettem.
Egy nagy karéj kovászos kenyeret megpirítottam, mangalica zsíron pedig az összevágott tarját. A lágy kecskesajtot elkevertem két evőkanál tejföllel, nem sóztam, hiszen a kecskesajt is ízes, a tarja pedig sós.
A pirított tarját eloszlattam a kenyéren, nyomokban rákanalaztam a tejfölös kecskesajtot, egy kis frissen őrölt borssal megszórtam, és addig sütöttem grillen, amíg a kecskesajt enyhén megpirult.








Találtam még apróra vágott kibédi lilahagymát is egy kis tálkában, így a melegszendvicset megszórtam a lilahagyma morzsával. Nagy tálalást nem terveztem, a szendvicset kettévágtam, és azon nyomban, igen jóízűen megettem.





Ezekben az éjszakai kényeztető falatokban sohasem csalatkozom, így időről időre mindig szívesen készítem el őket!

2010. október 30., szombat

Jó reggelt! Csak egy kép. No, de mi van a képen?

Szóval, nem olyan régen marha bouillont főztem, azaz jó, erős marhahúslevest. A velőscsont alap tartozéka ennek a levesnek.
Szakszerűen varázsoltam ki a velőt a csontból:-), és gyönyörűen felszeleteltem. Kovászos kenyérből pirítóst készítettem, a friss, tűzforró velő karikákat rárendeztem, frissen őrölt sóval, és borssal, valamint piros fűszerpaprikával szórtam meg. A forró velőtől azonnal megpárolódtak a fűszerek:-)
Néhány kenyérszeletet, mielőtt a velőkarikákat ráhelyeztem, fokhagymával dörzsöltem be!

Hamarosan a teljes bejegyzést közzéteszem!












2010. október 28., csütörtök

Maradék paprikás csirkemellel töltött palacsinta tejszínes-kakukkfüves kucsmagombával








Ez egy előre eltervezett újrahasznosítás, hiszen nem a maradékon gondolkodtam el, hogy mire is fogom felhasználni, hanem az eredeti étel, a paprikás csirke mennyiségét bővítettem annyival, hogy másnap töltött palacsintát készíthessek belőle.
A másnapos, maradék pörköltek és paprikások nagyszerűen hasznosíthatóak. Az ízek tökéletesen összeérnek, a borjúpörkölt maradékból akár két napig is szoktam újabb ételeket alkotni. Ezért mindig jó nagy adagot készítek belőle.
A paprikás csirkéből a két mellét szántam a palacsintához, kiemeltem a mártásból, durvára összevágtam, és kevés mártással locsoltam meg.
Sós palacsintát sütöttem, a csirkemell pépet ebbe töltöttem bele.


Önmagában is megállta volna a helyét a saját mártásával, de én meg szerettem volna bolondítani valami finomsággal.
A kucsmagomba méltánytalanul keveset alkalmazott gombaféle, véleményem szerint vetekszik a vargányával, és a rókagombával. Rendkívül ízletes, különleges a textúrája, könnyen, egyszerűen elkészíthető, igaz csak néhány hétig van szezonja tavasszal, de én évek óta bevásárolok belőle és lefagyasztom. Idén majdnem háromkilónyit fagyasztottam le, 20-30 dkg-os kiszerelésben.
Mielőtt felhasználom, hagyom a gombát felengedni, papírtörlőn leitatom, és máris konyhakész állapotban van.
Fehérhagymát apró kockára vágtam, nagy adag vajban megpároltam, sok friss kakukkfű levélkével. Hozzáadtam az egész kucsmagombákat, sóztam, borsoztam és mindössze néhány percig együtt pároltam. Adtam hozzá még friss kakukkfű levélkéket, melyek ebben a fázisban még markánsabb fűszerezést kölcsönöztek a gombának. Felöntöttem zsíros tejszínnel, és éppen csak összeforraltam. Levettem a tűzről, és hozzáadtam egy darabka hideg vajat, ettől fényes, és még krémesebb lett a mártása.


A ferdén keresztbe vágott töltött palacsintákat meglocsoltam a paprikás mártással, a tejszínes kucsmagombát pedig mellé kanalaztam.
Kellemes, és különleges volt az összhang, a hagyományos töltött palacsinta ezzel exkluzivitást nyert.





Szándékosan nem neveztem el az ételt hortobágyi palacsintának, hiszen a hortobágyi palacsintát, azt borjúpörkölttel készítjük. Nehéz határt vonni, hogy mi fér bele egy elnevezés újrahasznosításába, talán ez a palacsinta még csirkepörkölttel is beleférne.
De kakukkfüves, tejszínes kucsmagombával már szerintem, nem:-)

A magyar konyha tökéletes harmóniája: paprikás csirke vajas galuskával









Valahányszor elszakadok itthonról hosszabb, rövidebb időre, az étel, ami testemnek, lelkemnek legjobban hiányzik, a paprikás csirke. Csoda tudja, honnan jön elő az ilyenfajta hiányérzet, minden esetre számomra ezért a paprikás csirke a legtökéletesebb magyar étel.
Más magyaros ételek tekintetében a disznóságokat és a marhaságokat jobban kedvelem, ez az egyetlen, melyben igazán a csirke van a főszerepben.
Nem akármilyen csirke, csakis szabadlelkű, magyar kapirgálós, amelyik húsának porhanyósra főzve is feszes az állaga, és lerágva pedig szép, fehér a csontja.
Ilyen csirkéhez jutottam Nelli barátnőm révén a múltkoriban, és különleges alkalomra tartogattam. Nálam az a különleges alkalom, amikor olyan nagyon megkívánom, így hétközben főztem meg, nem szombaton.
Nem volt még másfél kilós sem, egyértelmű, hiszen ez való paprikásnak. Sem nagyobb, sem kisebb. Szépen volt tisztítva és bontva, aki ilyen csirkét nevel, az ennek is megadja a módját, én is így kaptam.






Azért még kicsit áttisztítottam, megmostam, daraboltam. A csirke minden részét felhasználtam, sőt, még egy másiknak a mellét is hozzáadtam.
Sok zaftot terveztem, így ennek megfelelően majdnem 20 dkg makói vöröshagymát aprítottam hozzá fel. Egy szép zöldpaprikát, és egy mérgesebbet - aminek kivágtam a gyerekek miatt az erét-, kisebbre felkockáztam. Egy paradicsomot héjától megfosztottam, ezt is kis kockákra vágtam. Szeretem benne a fokhagymát, így 3 gerezdet tisztítottam meg.
8 dkg libazsírt forrósítottam, a hagymát és a paprikát együtt sütöttem - nem pároltam - rajta. Előkészítettem fél deciliter vizet, mert amikor a két evőkanál házi fűszerpaprikát elkeverem a hagymás paprikával, akkor rögtön felöntöttem vele. Beletettem a csirke darabokat, és magas lángon fehéredésig sütöttem. Ekkor belenyomtam a fokhagymát, sóztam és borsoztam, hozzáadtam a paradicsomot, és szépen tovább pörköltem.
Amikor a sótól kiengedte a levét, akkor azt majdnem elfőztem, utána felöntöttem 3 dl vízzel, és kicsi lángon körülbelül egy órát, vagy még többet pörköltem.
A kapirgálós csirke szépen megpuhul, de nem esik szét, a bőre hibátlan marad. Nem szükséges bele pirosarany, vagy pörköltkocka, hiszen olyan zamata van a zaftjának, hogy az csoda!
A csirke darabokat kiszedtem a fazékból, melegre félretettem, a zaftját átpasszíroztam, és majdnem 2 dl jó, zsíros tejfelt és 1 dl zsíros tejszínt kevertembele.
Nem igényelt lisztet a sűrítéshez, kitűnő állagú mártás lett belőle. A csirkedarabokat a paprikás mártásba visszatettem, és éppen hogy összerotyogtattam.







Közben elkészítettem a vajas galuskát, két tojásból, réteslisztből, tejből és forró vízből. Hagytam állni félórát. Lobogó, sós vízbe szaggattam, és újraforrástól már csak pár percig főztem. Leszűrtem, hideg vízzel frissítettem, majd körülbelül 3 dkg vaj, és egy evőkanál olaj keverékében megpirítottam, de csak annyira, hogy színt ne kapjon.
Azonnal tálaltam.





Nem szeretném a végeredményt egyáltalán magasztalni, hiszen aki ilyen csirkéből, és így főzi, az pontosan tudja, hogy mit tálaltam fel. Aki nem, annak kívánom, hogy egyszer próbálja így meg.

2010. október 27., szerda

Szendvics vagy nem szendvics? Ez itt a kérdés!


Nem olyan régen komoly késztetést éreztem arra, hogy elkészítsek és bemutassak néhány olyan szendvicsformációt, melyet mi itthon szívesen fogyasztunk. Ez adta az ötletet a Szendvicsvarázs nevű rovatom elindításához.
Olvasói felvetésre elmélkedtünk is egy kicsit, hogy népszerűek-e manapság a szendvicsek? Majdnem egyedül maradtam azzal a véleménnyel, hogy nagyon is. Végül nem közöltem le minden elkészült részt (nem a fenti okból), ugyanakkor a megtekintések száma kiugróan magas érdeklődést mutatott a téma iránt.
Újabb szendvicsféleség bemutatására készülök, és ennek kapcsán újra motoszkálni kezdett bennem a „szendvicskérdés”. Amennyiben a szélsőségeket vesszük alapul, akkor - szerintem - vannak, akik szinte csak szendvicsen élnek; vannak, akiket pedig az egészséges táplálkozás kenyeret likvidáló politikája teljesen elriaszt attól, hogy egyáltalán szóba jöjjön egy szendvics elfogyasztása.
Tulajonképpen mi is a klasszikus értelemben vett szendvics?

„A szendvics jellemzően két szelet kenyeret, vagy kettévágott péksüteményt jelent, ami közé húst, sajtot, zöldségfélét, vagy lekvárt töltenek. A szeleteket ízlés szerint vajjal, szendvicskrémmel, vagy olívaolajjal kenik meg.1769-ben találták fel.
A szendvicset jellemzően tízóraira vagy uzsonnára fogyasztják, de főétkezésként is megállja a helyét. Könnyen szállítható, ezért tipikus étel piknikeken és kirándulásokon.Az első szendvics megalkotását a zsidó bölcsnek, Hillélnek, a nagy öregnek tulajdonítják, aki állítólag bárányhússal és fűszernövényekkel töltött maceszt készített a zsidó húsvét idején.
A középkorban vastag kenyérszeletek szolgáltak tányérként. Az étkezés végén az étellel átitatott kenyérszeleteket a kutyák vagy a koldusok kapták.
A szendvics szó angol megfelelője, a „sandwich” a XVIII. században jelent meg először írásban, Edward Gibbon történész és parlamenti képviselő naplójában. Az angol John Montaguról, Sandwich negyedik grófjáról nevezték el.


A gróf, bár a szendvics feltalálásához semmi köze nem volt, állítólag igen kedvelte ezt az ételt. Az egyik feltételezés szerint azért, mert így nem kellett félbehagynia egy kártyapartit sem, mert a keze nem lett zsíros az ételtől. A másik teória szerint az íróasztalánál töltött hosszú órákat nem szerette volna megszakítani.” (Forrás: Wikipédia)
A szendvics fogalmát, sajnos pejoratívvá teszik a multinacionális szendvicsgyárak által kínált, túlfogyasztásra késztető, tartósítószerekkel agyonpumpált, méregdrága készítményei. Viszont szinte minden nemzetnek megvan a maga sajátos szendvicsfélesége.
Túlzott mértékű kutatómunkát nem végeztem ez ügyben, de e nélkül is számtalan, népszerű szendvicsfélét fel tudok sorolni a zsíros kenyértől a crostiniig. Az édes fehérkenyérrel és fantasztikus krémekkel rétegzett svéd szendvicstorta, a pitába töltött gyros, a töltött pide, a bruschetta, a kanapé szendvicsek, a hamburger, de még a fokhagymás-petrezselymes vajjal elkészített csigát is szívesen szervírozzák croutonon, mint egy crostinit. A franciák a libamájhoz mákos kalácsot kínálnak, joggal, hiszen szinte felülmúlhatatlan gasztronómiai élményt nyújt, én magam is kedvelem a kalácson kínált szendvicsformációkat.
A melegszendvicsek számtalan fajtája is a népszerűségre utal, a klasszikus nyitott melegszendvicseken túl a franciapirítós is az egyik legnépszerűbb szendvicsféleség.
Ha tágabban értelmezzük a fogalmat, akkor maga a pizza is egyfajta szendvics, speciális tésztával, nagyszerű feltétekkel. A különböző kenyérlepények is szendvicsfélék, hiszen ugyanazon az elven működnek: kenyérféleség, valamilyen feltéttel.
Számtalan kenyérféle és péksütemény létezik, és a feltétek lehetőségének sora határtalan.
Tulajdonképpen akkor miért is van néhány embernek averziója a szendviccsel szemben?

Húsvétkor kalácsot eszünk, édességtől roskadoznak a cukrászdák, a szakácskönyvek rengeteg tortareceptet ismertetnek, a spájzok tele vannak csokoládéval. Szerintem ezzel nincsen semmi baj, ha a mértékletesség és a minőség vezérfonalát nem engedjük el.
Úgy gondolom, a szendviccsel is pont ez a helyzet. Friss, minőségi alapanyagok, ízletes, és színes formációk - ennyi a titka. Ha házilag készítjük el, akkor garantáltan megóvjuk mind magunkat, mind gyermekeinket attól, hogy „szemetet” együnk.
Boldog, kiegyensúlyozott életvitellel, mértékletes fogyasztással, megfelelő mennyiségű és minőségű mozgással pedig könnyedén kiegyensúlyozhatjuk azt, hogy nem eszünk minden nap csirkemellet salátával, ami amúgy egy idő után meglehetősen unalmassá tudna válni. Pont, mintha mindennap szendvicset ennénk.

Önnek van véleménye?

Pirított magvakkal, és parmezánnal dúsított házi morzsával bundázott zöldségek, friss tartármártással











Ez az étel, még a húsmentes napok alatt készült, időnként a férjem kérésére beiktatunk néhányat. Zöldség tempurát akartam készíteni, végül mégis a klasszikus bundázás győzött, azért megbolondítottam egy kicsit, hogy feldobjam.

A zöldség és az olajos magvak jól passzolnak egymáshoz, a parmezán már csak hab volt a tortán. Nem terveztem a bundázott zöldségek mellé köretet, hiszen ebben a formában már így is éppen elég laktatónak ígérkeztek, inkább készítettem hozzá egy jó adag tartármártást frissen.

3 dl majonézt kevertem (1 tojássárgája, 1 teáskanál dijoni mustár, 1 teáskanál fehér borecet, só, bors, 2,5 dl olaj, 2 teáskanál citromlé), amit 1 dl tejföllel, 1 evőkanál dijoni mustárral, 1 evőkanál porcukorral, 1 evőkanál friss citromlével, egy csipet sóval, és cayenne borssal elkevertem. Hűtőben hagytam összeérni az ízeket.






Karfiolt, brokkolit, és kelbimbót megtisztítottam, a karfiolt és a brokkolit rózsáira szedtem, forró, sós vízben először megpároltam őket.
Egyszerre tettem őket a fazékba, a brokkolit és a karfiolt, újraforrástól számolva körülbelül 3 perc múlva kivettem. A kelbimbónak adtam még 2-3 percet, majd azt is leszűrtem.
Hagytam hűlni őket.


Közben elkészítettem a kenyérmorzsát, most enyhén pirított kovászos kenyeret őröltem frissen. 3-3 dkg hántolt mandulát és dióbelet szárazon enyhén megpirítottam, majd durvára vágtam. Hozzáadtam a morzsához 1 teáskanál frissen őrölt borssal, 2 evőkanál szezámaggal, és 3 dkg parmezánnal együtt, és alaposan összekevertem.







A kihűlt zöldségeket egy zacskóban a liszttel összeráztam, majd felvert, 1 evőkanál libazsírral elkevert, és sóval ízesített tojásban megforgattam, majd a morzsakeverékkel bundáztam.
Mindig hagyom a bundát egy kicsit szilárdulni, körülbelül félóráig.

A bundázott zöldségeket forró olajban aranybarnára sütöttem, majd papírtörlőre szedtem.
Leitattam, tálra rendeztem és frissen, melegen feltálaltam.




Ízletes, ropogós volt a bundázott zöldség, belül pedig puha, mégis formatartó.
Maradt néhány darab belőlük, ezeket hidegen nassoltuk be, és mondhatom, hogy így is nagyon finomak voltak. A kisfiam annyira nem lelkesedett érte, de evett belőle, a lányomnak ezzel szemben nagyon, de nagyon ízlett.

Kicsit féltem, hogy a kelbimbó hogyan viselkedik bundázva, de nem volt rá panasz. Egy kicsit több ügyességet kívánt, hogy a bundát szívesen viselje, de a végeredmény kiváló íz, és állag lett.
Rendszerint tiltakozom a húsmentes napok ellen, végül pedig belátom, hogy pontosan olyan finom ételeket készíthetek csak zöldségekből is, csak egy jó ötlet szükséges hozzá.

2010. október 26., kedd

Mustáros sárgaborsó főzelék sajtos- baconos sült virslivel







A napokban, a svéd sárgaborsó levesből tudatosan akkora adagot készítettem, hogy a maradékból sárgaborsó főzeléket is feltálalhassak.
Szeretek előre gondolkodni, hogy egyrészt mindig mindent az utolsó cseppig felhasználjak, másrészt magamnak kedvezzek azzal, hogy egyszeri időbefektetéssel többféle ételt is kínálhassak a családomnak.

A sárgaborsó leves, az másnapra még jobban besűrűsödött, miután újra felfőztem, két evőkanál magyar, édes mustárral ízesítettem, és egyszerűen selymes pürévé pépesítettem.
Újra visszatettem a hűtőbe, hogy az ízek, a mustárral összeérjenek, és másnap vacsorára, egy egyszerű, praktikus, ugyanakkor attraktív feltéttel tálalhassam fel.

Az a nagyszerű a füstölt alaplével és száraz hüvelyesekből készült ételekben, hogy egy-két nap múlva talán még finomabbak, úgy, mint a többször melegített töltöttkáposzta.
Az alap ételnek ezt a tulajdonságát is, tudatosan kihasználtam.

A hagyományos, sertés virslibe középen mélyedést vágtam, és egy vastagabb, beleillő gouda sajtszeletet gyömöszöltem a vágásba. Vékony szelet bacon-el nem túl szorosan, de határozottan körbetekertem, és betettem grill programra a sütőbe.




A sárgaborsó pürét újra felmelegítettem, és a sajtos, húsos szalonnás, sült virslit, egy-egy adag püré közepébe ültettem.






Egyszerű, attraktív, ugyanakkor különlegesen finom vacsorát készítettem néhány perces előkészülettel. Ezek az aprónak tűnő, időtakarékos megoldások mindig elégedettséggel töltenek el.

A svéd sárgaborsó leves projekt még egy elemét is hasonló sikerrel hasznosítottam újra, erről legközelebb számolok be.
Related Posts with Thumbnails