A múlt hétvégén kimenőt kaptak a családban a szakácsnők, mert nagy eseményt ünnepeltünk. Anyósom és apósom 50. házassági évfordulóját. Ebédre jött össze a szűk család, hogy megüljük ezt a páratlan évfordulót. A helyszínválasztás nem volt véletlen, hiszen anyósom nagyon hosszú időn keresztül dolgozott együtt Boros László Venesz-díjas mesterszakáccsal, akit mifelénk mindenki a tágabb értelemben vett környék legjobb szakácsaként tart számon. Aki személyesen ismeri tudja, hogy emberi vonatkozásban is páratlan egyéniség. Igencsak határozott, mégis halk szavú és szerény, inkább lenyűgöző tudásával, mintsem önnön sztárolásával hívja fel magára a figyelmet. Különösen manapság ritka jelenség Ő.
A debreceni Belga étterem konyháját nyitás óta Boros László vezeti, így nem volt kétséges, hogy az ünnepi ebédet itt költjük el, ha már nem otthon.
Jómagam is közel 20 éve ismerem Lacit, abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az esküvőnkön is Laci főzött. Mind Lacitól, mind anyósom többi kollégájától nászajándékba kaptuk, hogy a lagzinkon Debrecen legjobb szakácsai főztek és legjobb pincérei szolgáltak fel. Felejthetetlen esküvői vacsora volt, az biztos.
Most egy diszkrét ebéd keretében ünnepeltük meg az „ifjú párt”, természetesen Laci készítette el ételeinket. Kicsit variáltunk is az étlaphoz képest, de nem volt veszélyes. Szerettem volna több ételt is bemutatni a Belga étlapjáról, de a lányom, a férjem és én is ugyanazt rendeltük – a kedvencünket – borjú szűzpecsenyét párizsi kávéház módra. A rozéra sütött borjúbélszín érméket vajon pörgetett szalma zöldségekkel és burgonyafánkkal tálalják, melyet mesés fűszerezésű vajmártással locsolnak körbe.

A kisfiam fűszeres-ropogós csirkeszárnyat kért, de zellerszár helyett krumplipürével.

Anyósom két fél adag csirkemellből készült ételből kapott egy tányéron ízelítőt: mandula forgácsban bundázott és mozzarellával sült változatokat.














