Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2012. január 26., csütörtök

Keleti – Baharat - fűszerezésű gombás birkaragu vaníliás francia palacsintametélt-ágyon








Az történt, hogy csörgött a telefonom, egy kedves ismerősöm hívott fel. Megkérdezte, hogy nem szeretnék-e egy hajnalban vágott birka húsából átvenni néhány kilónyit.
Rettenetesen megörültem, nem hétköznapi nagyvárosban, hogy frissen vágott háztáji birkahúshoz jusson az ember.
Jó dolgom volt, mert a birka egészében olyan pörkölt alapnak már össze lett vágva. Mivel nem válogathattam az ajándékba kapott részek között, egyszerűen 4 kilónyit, vegyesen átvettem, hogy majd a konyhámban szortírozom, konyhakész állapotba hozom.

Mire lefaggyúztam, az egyébként fantasztikus alapanyagot, addigra 2,5 kg-ra csappant a súlya. De ez nekem éppen elégségesnek bizonyult, a közben, gondolatban eltervezett ételekhez.

1 kg színhúsra raktam össze fejben egy különleges ízesítésű ragut. A másfél kilónyi vegyes húsból – csontos és színhús, valamint belsőségek – pörköltöt terveztem és a a pörkölt egy részéből még egy további ételt.

Olyan növendékféle birka volt ez, semmiképpen nem öreg, szíjas húsú egyed. A sima sertéspörköltet is két órán keresztül pörkölöm, ez a birkahús ugyanennyi idő alatt megpuhult.

Így kell ezt csinálni, hogy egyből három féle ételt is az asztalra tehessek. :)

A Pálma étteremben ettem korábban egy török bárányragut, ami rettenetesen ízlett, egyfolytában valami hasonló járt a fejemben.
Nézelődtem keleti fűszerkeverékek után és Csíki Sándornál leltem rá a keleti fűszerkeverékre, a Baharatra. Érdemes bepillantani ebbe a bejegyzésbe, mert Sándor minden témát nagyszerűen merít ki.

Szóval, nagyon megtetszett ez a keleti fűszerkeverék, úgyhogy készítettem belőle egy kiló alapanyaghoz valót. Hangyányit változtattam rajta a rendelkezésemre álló fűszerek függvényében.

Baharat 1 kg színhúshoz:

½ teáskanál fehérbors
1 teáskanál édes fűszerpaprika
1 teáskanál őrölt szerecsendió
¾ teáskanál őrölt fűszerkömény
½ teáskanál őrölt koriander
½ teáskanál őrölt fahéj
½ teáskanál őrölt szegfűszeg

Ha lett volna itthon, akkor ¼ teáskanálnyi őrölt kardamom is került volna bele, de nem volt itthon.






Hozzávalók 4-6 adag raguhoz:

1 kg birka színhús
15 dkg vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 bő evőkanál libazsír
30 dkg gomba (akár fél kiló mehet bele)
1 dl fehérbor
2 dl tejszín
az összeállított Baharat - fűszerkeverék

Klasszikusan készült a ragu, amit azzal indítottam, hogy a libazsíron megdinszteltem a hagymát. Hozzáadtam a húst és magas lángon pörköltem, amíg először kifehéredett, majd levet eresztett. Nagyjából elfőztem a levét, majd megfűszereztem. Hozzáadtam a fokhagymát és a fűszerkeveréket, de még nem sóztam!
Felöntöttem a fehérborral és egy órán át félig nyitott fedő alatt pörköltem az alapot. Ekkor megsóztam és még egy órán át csendesen pörköltem a ragut. 
Hozzáadtam a gombát, megvártam míg a gomba is kiereszti a levét, felöntöttem a tejszínnel és forrpontig hevítettem, majd azonnal visszavettem a hőt csendesre.  
Úgy 5 percig sűrítettem a ragut a csendes rotyogtatással, majd levettem a tűzről és feltálaltam.

















A Pálmában rizzsel és pitával kínálták a bárányragut, de nekem más ötletem támadt. Éppen palacsintasütéshez készültem ebéd utánra, akkor értek össze a gondolatok és az ízek bennem!
Édeskés, vaníliás palacsintametélt lesz a gombás birkaraguhoz!

30 vékony palacsintához:

6 nagy tojás
40 dkg liszt
6 dl hideg, zsíros tej
4-5 dl szódavíz
csipet só
1 evőkanál házi vaníliás cukor (a finomszemcsés kristálycukorba vanília rudakat dugdosok és lefedve hagyom, hogy a vanília íze betolakodjon a cukorszemcsék közé:)
10 dkg meleg, olvasztott vaj

A tojásokat alaposan elhabarom a cukorral és a sóval. Felöntöm a tej jó felével és alaposan elkeverem. Hozzáadom az átszitált lisztet és csomómentesre keverem. Ezután hígítom a többi folyadékkal a sűrű tésztát.
2 órán át pihentetem, majd hozzáadom a meleg vajat.
A serpenyőt az első sütésnél vékonyan kikenem vajjal, ezt követően több zsiradékra nem lesz szükség.
Vékony, ropogósszélű és nagyon ízletes palacsinták készülnek ebből a tésztából.

A frissen kisült palacsintákat szélesmetélt vastagságú csíkokra vágtam és elrendeztem a tányérokban. Erre mertem a ragut, majd megszórtam zsenge petrezselyem rügyekkel.










Egészen nagyszerűre sikerült ez az étel. Az ízek összhangja valami felséges. Meg kell állapítanom, hogy nyugodtan bízhatok a gondolatban történő ízlelésemben, mert ez a keleti fűszerezésű birkaragu, éppen ezzel a francia, vaníliás palacsintával a legtökéletesebb párosítás!
Érdemes kipróbálni!


2 megjegyzés:

  1. Nagyon finom és guszta különlegességet alkottál már megint!
    Megkérlek nézzél már be hozzám szeretnék egy díjat adni neked!

    VálaszTörlés
  2. ez az a hús, amit nem szeretek. :) De a leendő hatalmas kertünkbe mindenki birkát álmodik :)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails