Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2012. január 10., kedd

Spagetti házi bazsalikom pestoval







Úgy tűnik, a nagy ünnepi trakták után a könnyebb olasz ételek „tudat alatt” lopództak be a konyhámba. 
Nem mintha nem lenne se szeri se száma a nagy kedvenc, olasz vagy olaszos ételeknek az oldalon. Mindössze nem volt benne semmi tudatosság, egyszerűen csak több, egymást követő nap olaszos ételek kerültek nálunk az asztalra.

Vasárnap olasz ízekben töltött csirkecombot álmodtam meg és készítettem el sáfrányos rizottóval, hétfőn is olasz tésztaétel volt, csak még nem szerkesztettem meg. Ma is tészta következett, nem is akármilyen, hiszen a pesto is házi, saját gyártmány.

A nagy pesto hadművelet” címmel számoltam be róla, hogy bazsalikom ültetvényemet hogyan hasznosítottam. 1 liter pestot készítettem, nagyobb részét lefagyasztottam.

Ez a pesto még abból az eresztésből készült, amely a hűtőben várt sorsára.
Ugyanakkor a legegyszerűbb „megoldás” pestoval az az étel, melyet most készítettem.

Hozzávalók 4 adaghoz:

32 dkg spagetti
3,5 liter víz
1 evőkanál tengeri só
1 evőkanál chilis olívaolaj

4 evőkanál pesto alla genovese
frissen reszelt parmigiano reggiano

4 éhes száj :))

A frissen kifőtt és leszűrt tésztát megcsorgattam a chilis olívaolajjal (házi készítés), átforgattam, majd elkevertem a pestoval.

Azonnal, forrón tálaltam. Parmezánt reszeltünk rá, és jóízűen befalatoztuk. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails