Székelyföldön farsangoltunk. Ahol test és lélek egyformán jóllakik.

Azok közé tartozunk a férjemmel, akik nem elsősorban a gyökereik kapcsán látogatnak el időről időre Erdélybe. Anyósom Nagyszalontán született, apai nagyapám pedig évekig praktizált Nagyváradon, nagyjából ennyi az ez irányú kötődés.

A mi érdeklődésünk a látogatások során mélyült el: a táj, az emberek, a szokások és a vendégszeretet az, ami miatt az elmúlt két évtizedben hol gyakrabban, hol évente egyszer ellátogatunk Erdély valamelyik, vagy több szegletére.

Számtalanszor éltük át a csíksomlyói búcsú áhítatát gyermekeinkkel, és kirándultunk velük a környéken. Csángóföld is visszatérő úti céllá vált számunkra, legtöbbször gyermekeinkkel.

Az utóbbi években kedves barátaink meghívására Vármezőn töltünk el néhány napot ebben az időszakban, ugyanis Nyárádremetén farsangolunk. A múlt évi farsangi mulatságról és kapcsolódó élményeinkről két részben is írtam, itt és itt.

Kálmán és Tünde fantasztikus vendéglátók, úgy 15 éve ismerjük egymást, az a fajta barátság van közöttünk, hogy amikor évente egy-két alkalommal találkozunk, akkor pontosan onnan folytatjuk, ahol legutóbb abbahagytuk. Úgyhogy mindig nagyon várjuk a következő találkozást.

Ilyenkor az iskola és egyéb kötelezettségek miatt nem tudunk néhány napnál hosszabb időre elutazni, mégis mindig igyekszünk beépíteni a programba egy kis pluszt, megnézni, megtapasztalni valamit, amit korábban nem. Nem kell nagy terveket szőni előre, hiszen mindig adódik magától valami, egy új helyszín egy új élmény, ami ránk talál. Most is így történt.

Számtalanszor élveztük már nyáron is Vármező varázslatos szépségét, mely télen is lenyűgöző. Amikor megérkezünk, akkor mindig átlényegülök. Megszáll a határtalan nyugalom és jókedv, mintha mindent hátrahagynék. 

Szenvedélyesen szeretjük az erdélyi ízeket, az erdélyi ételeket, már alig várjuk e téren is az újabb élményeket.

Esti érkezésünkkor hatalmas trakta várt minket, és már gyöngyözve főtt másnapra a borjú csorba. Tünde „hirtelen” összedobott padlizsánkréméből annyit ettem, hogy majdnem kipukkantam. Természetesen alaposan kiveséztük, hogy mitől ennyire nagyon finom, és nem attól, mert túl van bonyolítva, sokkal inkább a nemes egyszerűségtől és a kiváló alapanyagoktól. Magamévá tettem a fortélyokat, éppúgy, mint a zakuszkájáét. Elmesélték, hogyan és milyen mennyiségekben készítik a zakuszkát és sütik a padlizsánt - hogy később frissen keverjenek belőle krémet - hogy csak kapkodtam a fejemet. Mindig fantasztikus kenyereket kapunk az ételek mellé, finom, erdélyi kenyeret. Most is kétfélével is készültek.

Természetesen érkezőnek pálinkát ittunk, ilyenkor a helyi és az általunk hozott pálinkák is csapra kerülnek, és mindig megegyezünk abban, hogy egyik jobb, mint a másik.

Alig vártam, hogy reggel kinézzek az ablakon, mert a látvány varázslatos. Hatalmas hó és éppen mínusz 20 fok volt. Mire felébredtünk már ropogott a tűz a kandallóban, és készült a vármezői tojásrántotta, ami Kálmán specialitása. Múlt évben gombával, most pedig más finomságokkal gazdagon készítette. Mikor Marosvásárhelyről Vármezőre megérkeznek, mindig bemennek egy nénihez tojásért, a vele készült rántottáról a képek önmagukért beszélnek. 

Ezek a napok nem a diétáról szólnak, viszont nem létezik egészségesebb étkezés, mint ami természetes, ami jól van elkészítve, és ami jól esik, így egyáltalán nem vagyunk emiatt ilyenkor pánikban. A vármezői levegő külön segítségünkre van ebben.

Amikor meghallottam, hogy a csorbában velős csont is főtt, arra gondoltam, hogy lehet ezt még fokozni? Estebédre borjú csülökből készült csorba került az asztalra, az előétel pedig velős pirítós volt. Sóval, borssal, pirospaprikával, erdélyi kenyéren. 

Rápihentünk az esti farsangi bálra, már alig vártam, hogy találkozzam, az immár ismerős arcokkal.

A háromezres település farsangi bálját a helyi asszonykör szervezi. Minden étel helyben készül a művelődési ház konyhájában, melyet múlt évben már bemutattam. A műsort is ők adják, tréfás, aktuális és pikáns témájú – saját szerzemények csendülnek fel. Annyira lelkesek és annyira jól szervezett a mulatság, számomra nincs tökéletesebb rendezvényszervező náluk.

A vacsora három fogásból áll, a báli belépő a korlátlan italfogyasztást is tartalmazza. Áfonya és szilvapálinka, fehér és vörösbor, helyi ásványvíz.

Számomra az est fénypontja mégis a tánc. Olyan csárdást, amit a helyi emberek ropnak, olyat én még korábban nem tapasztaltam. Mintha a génjeikben volna. Természetes, hiszen zsigerből járják! Ilyenkor mi is táncra perdülünk, a kétfős helyi zenekar nagyszerűen játszik. 

A vacsora előtt megtisztelt minket dr. Köllő Gábor, Nyárádremete katolikus plébánosa, hogy az asztalunkhoz ült. Ebben az évben nem Ő nyitotta meg a mulatságot, másnap a misén köszönte meg az asszonyoknak, amit a közösségért tettek, hogy minden évben ugyanolyan lelkesen és nagyszerűen szervezik meg a farsangi bált.

Igen! Másnap részt vettünk a vasárnapi misén, és meghallgathattuk prédikációját. Aktuális volt, egyszerű és világos. Nem tudok jobban fogalmazni, a lelkünk is csordultig jóllakott. Még a mise után váltottunk pár szót, amikor is invitált minket, hogy gyakrabban látogassunk el. A faluba is és a misére is. Megfogadtuk.

Múlt évben nem találkoztunk Pali bácsival (nem idős ember, de vendéglátóink Pali bácsinak hívják), akiről annyit tudtunk, hogy fűrésztelepe van. A katolikus templomban kívül belül csodás harmónia uralkodott. Mindvégig csodáltam a székely motívumú fafaragásokat. Látszott, hogy egykéz alkotta, ez adta a templom egyik sajátosságát.

Pali bácsi meghívott minket hazaindulás előtt egy kávéra, a telepére. Itt derült ki, hogy Pali bácsi tervezte a fafaragásokat és mind itt készült a telepen. Lelkesen beszélt nekünk a munkájáról. 

Száz falubelit foglalkoztat, a saját erdeiből kerül ki a fa alapanyag. Még Kínába is exportál, de főként Németországba, többek az is kiderült, hogy német márkájú fa alapanyagú konyhai eszközeim egy része is az Ő üzemében készül. Egyik ámulatból estem a másikba. 

Kaptam pár spatula fakanalat, ebből nehezen tudok jó minőségűt beszerezni itthon. Nagyon örültem neki. Mindenféle konyhai portékából „kínált”, de semmiképpen nem akartam potyázni, még ha tudtam is, nagyon szívesen adja.

Utunk hazafelé Nyárádszeredán keresztül vezetett, szerettem volna most errefelé körülnézni. Farkasordító hideg volt, így csak egy rövid sétát tettünk a temetőkertben, ahonnan belátni majdnem az egész települést. A központban is megálltunk egy rövid időre, a templomot és néhány régi házat csodáltunk meg.

Rengeteg élménnyel és hihetetlen lelki békével vettük hazafelé az útirányt. No és a vággyal és szándékkal, hogy mielőbb visszatérjünk.

Az tudja csak, hogy igazán miről beszélek, aki járt már errefelé. Sosem késő.

Kapcsolódó bejegyzéseimbe is érdemes betekinteni:

Friss erdélyi élményeim: Nyárádremetén farsangoltunk. 1. rész.

Friss erdélyi élményeim, Nyárádremetén farsangoltunk. 2. rész.

Gyors, tárkonyos bableves fejtett babból, lángolt kolbásszal, nyárádremetei kemencés kenyérrel kínálva

„Anya bablevese benne van az iskolai képeskönyvben!” Könyvajánló.