Lasagne fehérboros marharaguval és zöldfűszeres paradicsomszósszal

Általánosságban az olasz tésztaételek az expressz kategóriába tartoznak. Kivétel a lasagne. Szerintem az igazán jó lasagne készítése előző nap kezdődik. Egyrészt a marharagu készítése legalább két órát igénybe vesz, a paradicsomszósz legalább egy órát, valamint akkor a legfinomabb, ha összekészítve egy éjszakát hidegen pihen ez a gazdag és ízletes tésztaétel.

Nem ez az első lasagne nálam, de szinte mind hasonlóan készült. A család ezt szereti, így megtiltották, hogy akár további zöldségfélével dúsítsam, vagy másféle húsból készült raguval készítsem, vagyis bárminemű változtatás tilos, mert szerintük így tökéletes.

Már készülök rá egy ideje, hogy friss tésztát gyúrok hozzá, majd legközelebb, ugyanis mostanában a kifli és kenyérsütés annyira lefoglal, hogy tésztagyúrásra-nyújtásra most nincs lehetőségem.

Három réteget használok a tésztán kívül a lasagnében, a krémes marharagut, a szokásos zöldfűszeres, illatos paradicsomszószomat valamint nem besamelt, hanem egy tejes-tejszínes-parmezános lasagne krémet.

A paradicsomszósz, marharagu, valamint a krém receptje itt található. Továbbá fázisfotók a cseréptálban történő összekészítésről.

Érdemes jóféle lasagne lapot használni az elkészítéséhez. De ez minden olasz tésztaételre igaz.

A kivajazott tálba ragu, paradicsomszósz, krém, tészta sorrendben leraktam a hozzávalókat, majd még háromszor ugyanígy rétegeztem. Félidőben egy réteg vékony karikára vágott mozzarellát is leterítek. Az utolsó rétegre ment még egy rész krém, majd jó sok parmezán. Fóliával letakarva egy éjszakán át a hűtőben pihent. Néhány kocka vaj került a tetejére, majd betettem 40 percre a 180 C fokra előmelegített sütőbe.

Most is pontosan olyan finom lett, mint máskor. Az én lasagném kellemesen szaftos, és elég gazdag benne a feltét. A családom és a barátnőm szerint nem vagyok rossz lasagnében.

Lasagne gazdagon: rozmaringos marharaguval, bazsalikomos paradicsomszósszal, parmezános tejszínkrémmel

A lasagnét is mindig másképpen készítem, de alapvetően mindig ugyanúgy. Már több lasagne receptet is bemutattam, ez egy különlegesen jól sikerült kompozíciónak mondható.
Komótosan főzött rozmarinos marharagut, friss bazsalikommal dúsított paradicsomszószt és besamel helyett egy jól bevált krémet rétegeztem a tésztalapok közé, mely szerintem szaftosabbá és talán még ízletesebbé varázsolta az ételt. A középső rétegezést még vékony pizza mozzarella szeletekkel és friss bazsalikom csíkokkal is megfejeltem, mondhatom gazdag ízeket és nagyszerű végeredményt kaptam.
A marharagut egyszerűen készítettem el, de sokáig főztem, érdemes erre a ragura rászánni az időt, mert összehasonlíthatatlanul ízletesebb, mint az idő tényezőt tekintve spórolósabb változat.

Hozzávalók egy cseréptálnyi lasagnéhoz (kb. 6 adag):

50 dkg finomra darált marhanyak
2 közepes fej vöröshagyma
3 dundi gerezd fokhagyma
1 ág friss rozmaring
1 mokkáskanál finomra őrölt, szárított rozmaring
6 evőkanál paradicsomszósz
2 dl száraz fehérbor
2 dl zsíros tej
csipet frissen reszelt szerecsendió
só, bors, cayenne bors

Ezt a ragut, a bolognai ragutól mindössze egy-egy maréknyi nagyon apróra vágott répa és zeller választja el. Úgyhogy akinek a kisfia nem idegenkedik a raguban ezektől az összetevőktől, az a hagyma előtt a zöldségeket átpirítva az autentikusnak mondható bolognai raguhoz jut.
Vaj-olívaolaj (több vaj, kevesebb olívaolaj) keverékén a hagymát üvegesre pirítom, majd hozzáadomm az ág rozmaringot és szépen elegyengetem a szobahőmérsékletű darált marhahúst a dinsztelt hagymán és magas lángon nem keverve, nem piszkálva addig pirítotom, amíg háromnegyed részt a hús kifehéredik. Ez azért fontos, mert ha a hús hideg, valamint megpiszkáljuk, akkor levet enged és nem pirulni, hanem főni fog. Ekkor megkeverem és tovább pirítom, de keverés nélkül. Amikor eltűnt a hús nyerssége, akkor hozzáadom az átnyomott fokhagymát, sózom, borsozom, meghintem a rozmaringgal és az oregánóval, és addig pirítom a húst, míg zsírjára nem pirul. Elkeverem a paradicsomszósszal, felöntöm a fehérborral és egy órán át csendes tűzön párolom fakanállal kitámasztott fedő alatt. Fél óránként megkeverem. Hozzáöntöm a tejet és további két órán át párolom. Ekkor már 20 percenként érdemes megkevergetni. Ekkorra a ragu szépen besűrűsödik, ízletessé, krémessé válik. Félreteszem, hagyom hűlni.

Elkészítem a krémet. 2 tojást alaposan kikeverek 2 dkg liszttel, majd felöntöm 3 dl 30%-os tejszínnel és 1,5 dl tejjel. Hozzáadok 6 dkg frissen reszelt parmezánt, sózom, és adok hozzá egy csipet frissen reszelt szerecsendiót. Szeretem, ha áll legalább egy órát felhasználásig, hogy a liszt megszívja magát.

Elkészítettem a saját receptem szerinti paradicsomszószt, most nem dupla, hanem tripla adagot készítettem, mert szükségem volt a mennyiségre az „olasz napok” ételeihez. Az alap paradicsomszósz mindig ugyanaz, de természetesen mindig vannak benne apró eltérések annak függvényében, hogy mi áll rendelkezésre és milyen kedvem van. Ennek a mennyiségnek körülbelül a felét használtam fel a lasagnéhez.

3 normál doboz hámozott szilva paradicsom (olasz) levében
10 dkg (1-1,5 evőkanál) paradicsompüré
3 nagy új fehérhagyma (vöröshagyma is tökéletes)
6 dundi gerezd fokhagyma
1 citrom reszelt héja
1evőkanál szárított oregánó
1 nagy csokor friss vágott bazsalikom levél
1 teáskanál morzsolt bazsalikom
2-3 evőkanál extra szűz olívaolaj
só, frissen őrölt bors, csipet cayenne bors.

A forró olívaolajban elkeverem hirtelen a fokhagymát a reszelt citromhéjjal a morzsolt fűszerekkel és egy mokkáskanál sóval. Ne égjen meg, de ne legyen az olaj langyos. Ilyenkor eszméletlenül finom illatok csapnak fel, szerintem ez a fűszeralap hozza ki a paradicsomszósz alap aromáját. Azonnal rádobom az apróra vágott hagymát, majd közepes lángon üvegesre dinsztelem. Megszórom frissen őrölt borssal, majd elkeverem benne a paradicsompürét, és ráöntöm a kézzel alaposan szétmoncsolt paradicsomot a levével együtt. Amikor rotyogni kezd utána ízesítem, teszek bele egy kis cayenne borsot, ami csak jót tesz neki, pikánsabb lesz tőle. Közepes lángon 5 percenként megkeverve, körülbelül 20-25 perc alatt ízletes mártást főzök belőle. Végül a bazsalikom levelet vagy beletépkedem, vagy késsel apróra vágom és beleteszem a mártásba. A bazsalikomot nem érdemes előre felvágni, mert elveszíti pillanatok alatt a frissességét, valamint nem érdemes főzni a mártásban, csak már az utolsó fázisban szükséges beletenni. A kész mártást félre teszem hűlni, csak langyosan vagy hidegen használom fel.

Előkészítettem 12 db lasagne lapot. Amikor előző nap, vagy legalább 6-8 órával sütés előtt készítem, akkor nem áztatom meg forró vízben a lapokat.
A kifejezetten lasagnéhez való cserépedényt vastagon kivajaztam, majd a raguval vékonyan befedtem a tál alját. Néhány kanál paradicsomszószt eloszlattam rajta, majd a krém kb. egynegyedét és letakartam 3 tészta csíkkal. Újra ragu, paradicsomszósz, krém és tésztalap következett. Utána újra ragu, paradicsom és krém, majd erre egy csokor friss bazsalikom levél metéltre vágva. Ezt befedtem 6 vékony szelet pizza mozzarellával (a bivaly mozzarrella a leges legfinomabb, de nekem most ilyen mozzarellám volt kéznél) és erre helyeztem a tésztalapokat. Újra ragu, paradicsomszósz, és krém következett, majd az utolsó sor tészta. Erre már csak a maradék krém kerül és teszem be a hűtőbe összeérni. Minimum 6 órát, maximum 24 órát hagyom összeérni. Egy kevés krémet félre szoktam tenni, hogy felfrissítsem sütés előtt az utolsó réteget, majd megszórom jó sok frissen reszelt parmezánnal és beteszem 180 C fokra előmelegített sütőbe 40 percre. Ha nagyon pirul a teteje, akkor alufóliával lazán befedem.

Frissen forrón tálalom, amikor még serceg.
Esküszöm a saját lasagnémra, tényleg nem vagyok öntelt, de ízletes, zamatos, szaftos és tartalmas. Szerintem érdemes kipróbálni, megkóstolni, mert a családom és barátaim körében tarol ez a változat.

Olasz napok a konyhámban Podmaniczky Szilárd előszavával

A héten olasz napok vannak a konyhámban. Be kell, valljam, hogy erős nyomás nehezedik rám e téren a családom részéről, hogy minél gyakrabban kerüljön terítékre pizza, pasta, lasagne.

Jómagam az olasz húsételek és antipastik iránt érzek mélyebb elkötelezettséget, de szívesen engedek időről időre a nyomásnak.
A legnépszerűbb hétköznapi olasz ételfélék sorozatát szeretném felfűzni a „variációk egy témára” fejezetembe, mégpedig azzal a szándékkal, hogyan lehet kevesebb időbeni és gyakorlati befektetéssel minél többféle olaszos ételt az asztalra varázsolni a hétköznapokban.
Előre bocsátom, hogy a családom hétköznapi kedvencei kerülnek terítékre, úgyhogy a sorozat miatt nem építettem be plusz flikflakokat, és nehezen beszerezhető alapanyagokat sem.

Ezeket az ételeket bárki, akár nagyobb rákészülés nélkül is el tudja készíteni. Gyorsan, egyszerűen.

Spagetti a’la mennyország

Ötvenéves elmúltam, de még soha nem ettem bolónyai spagettit, pedig kívántam. Elég volt egy olasz filmet megnézni, milanyéze, bolonyéze, ala karbonára, úgy futott össze a számban a nyál, mintha csapból öntöznék. Könyörögtem a feleségemnek, hogy csak egyszer, egyetlen egyszer próbálja meg. Nem volt hajlandó. Spagetti helyett makarónit vett, gomba helyett fügét. Mert ő ki nem állhatta az olasz kajákat, és szerinte ki látott már olyat, hogy tésztával meg paradicsommal jól lehet lakni.
Aztán elmentem egy étterembe, hogy majd ott. De nem volt, csak penne. Aztán a másikban rántott hússal adták volna, és makaróni tésztával. Meg lehet ezektől bolondulni. Arról nem is beszélve, hogy parmezán sajtról még csak nem is hallottak.
Azt mondták, vagy trappistát reszelnek rá vagy semmit. A permazán túl sovány sajt a magyar embernek, eltűnik a tésztán, fölszívja az olaj. Én még ilyen barmokat nem láttam! Hát épp ez a lényeg, az isten áldjon meg, Gyuszi, magyaráztam a Zöld ász-ban a szakácsnak. A tészta, érted, magába szívja az olívát, a paradicsomot és képes lenne a parmezánt is, ha nem enném meg. Bazsalikomról meg álmodni se lehet ilyen helyen. Mit vágsz föl a bazsalikommal!? Miért nem elég neked a petrezselyemzöld, a zellerzöld vagy a szárított majoránna. Szárított majoránna? A friss fűszerek, barátocskáim, azok a valamik.
Aztán egy hétvégén olvastam a reklámújságot, hogy ácsot keresnek a Fővárosban, egy hétre. Vagy húsz éve nem jártam ott, csak a tévéből ismerem. Állítólag megváltozott minden, olyan lett, mint a nyugat. Fényesek a kirakatok, nem úgy, mint itt, hogy mindenki rohadt drága energiatakarékos izzóval világít. Pedig egyszer kiszámoltam nekik, hogy a nem energiatakarékos izzó pont annyi áramot fogyaszt tízezer óra alatt, amennyi az energiatakarékos izzó ára. De ezeknek mindegy, valahogy mindig sikerül a drágább megoldást választani. Azt is hiába mondtam, vegyenek jobb cipőt meg ruhát, mert tovább tart, nem kell minden évben újat venni.
Na, szóval, megláttam ezt a hirdetést, és elhatároztam, hogy kiveszek egy hét szabadságot. Aludtam rá egyet, aztán másnap este elmondtam a feleségemnek. Elment neked az eszed vagy csajod van? Minek akarsz te a fővárosba menni, kurvázni, mi?
Valahogy azt mondhatnám, életemben először éreztem magam felnőtt embernek, aki saját belátása szerint cselekszik. Másnap fölhívtam az állást, huszonöt éve ács vagyok, mondtam, mert meggyőzően hangzott, és föl voltam véve.
Már csak a szabadságot kellett elintézni, meg azt, hogy valahogy elviseljem az asszonyt, mert se kaját nem kaptam, se nem mosott rám, azt mondta, olyan ember nem kell neki, aki elhagyja. Gyakorlatilag nem magyarázkodtam.
Amikor a hajnali vonattal elindultam, ilyen picikére összeugrott a gyomrom, mintha valamit otthon hagytam volna. Bántott a dolog, hogy az asszony ilyen fafejű, de talán történik vele is valami egy hét alatt, hiányzok neki vagy megszépít a távolság.
Már az első nap fölvettem a munkát, meg kaptam egy kis szobát a szomszédos házban. A dolgomat értettem, bemutatkoztam a többi ácsnak. Egész sötétedésig dolgoztunk, aztán ment haza mindenki. Valahogy azért másra számítottam.
Másnap elkezdtem mondogatni, hogy hűha, nekem pont ma van a születésnapom, de jó lenne egyet ünnepelni. Isten éltessen, béke meg munkaképesség, mindenféle köszöntőt elmondtak, aztán mentek dolgozni. Hát, azért ez nem frankó. Itt senki nem piál, senki nem szórakozik, csak a munka meg a család. Olyan kocsikkal jártak, mint akik erre keresik a pénzt. Na, szép egy társaságba csöppentem.
Akkor elhatároztam, hogy nekivágok én ennek a fővárosnak egyedül is, olyan nagy nem lehet, taxi van, a címemet tudom, kulcsot kaptam. Fölültem egy buszra, ami bevitt a központba.
Hát, ez tényleg nagyon szép, sürög-forog, világít minden, hömpölyögnek az autók, ez aztán az élet. Akkor megfogadtam, akárhogy is van az asszony, egyszer őt is elhozom ide szórakozni.
Addig kérdezősködtem az utcán, mire rátaláltam egy olyan helyre, ahol csak tésztát lehetett enni. Ilyen csak a mesében van. Folyt a nyálam össze-vissza, elő kellett venni a zsebkendőt, és a csücskét bedugtam a számba.
Megfogtam az étlapot, és leültem egy asztalhoz. Néztem, ahogy eszik a tésztát, sodorják a villát, kevergetik az anyagot. És az asztalon ott állt a friss bazsalikom. Nem akarok hazamenni, nem akarok hazamenni!
Úgy gondoltam, nem cifrázom, azt eszek, amit ismerek, bolónyai spagettit. Hát, ez kész röhej. Ott vettem észre, hogy elfelejtettem átöltözni. Megfürödni ugyan megfürödtem, de visszahúztam ezt a koszos ácsruhát. Még csak másnapja volt rajtam, úgyhogy szolid.
Kinéztem a leghosszabb sort, hogy legyen időm kifigyelni, mit kell csinálni, mert az ajtóban adtak egy ilyen bankkártyát vagy mit, azzal kell majd fizetni. Külön megkérdezett mindenkit a szakács, hogy kér-e bele ilyet vagy olyat, csípőset vagy hagymát. Hogy velem ne legyen annyi baj, én már az elején mondtam, hogy mindent kérek. Parmezán mennyi? Amennyit akar. Vagyis inkább sok. Úgy megszórta parmezánnal, hogy ha szánkó van alatta, azt se találom meg.
Édes istenem, az életem legszebb napja ez! Csak kár, hogy senki nem tudja. Pedig szívesen elmondanám valakinek. Mindegy, majd mosolygok, és akkor látszik rajtam.
Visszaültem a helyemre, de valaki addigra letépte az összes bazsalikomot. A cseréppel együtt vinni kellett volna magammal. Megvártam, amíg kijön egy tálcaszedő pincér, és kértem tőle egy cserép bazsalikomot. Letéptem három levelet, és összesodortam az ujjaim között. Még a nadrág is megmozdult rajtam.
És akkor rászórtam a parmezánra, és a villával szépen beletekertem. Az első falat akkorára sikeredett, hogy alig fért be a számba. Letettem a villát, és csak rágtam és rágtam. Meglocsoltam még egy kis olajjal, megint beletekertem. De aztán csak módjával szúrtam a villára, nehogy hamar elfogyjon. Sőt, még a kanalat is elővettem, mert abban még kevesebbet lehet föltekerni. Gyerekkoromban éreztem magam így utoljára, amikor a tavaszi verandán elaludtam az anyám kötényébe húzott kispárnán.
Másnap korán keltem, és nem beszéltem senkivel. Minden este eljártam tésztázni, végigettem az étlapot, borjúhúsos tortellínitől a rákos kagylószószig mindent. Egy hét múltán úgy ültem föl a vonatra, hogy nem igazán emlékeztem, elkészültünk-e a tetővel. Biztos, különben nem fizettek volna érte.
Otthon senki nem várt az állomáson, pedig azt gondoltam, hogy az sms-t csak elolvasta az asszony. Tárva-nyitva volt minden a házban. Leültem a konyhában, és nem bírtam fölállni. Ott sötétedett rám. Amikor az asszony megjött, megnézett, azt sírva rohant át a konyhán. Másnap a munkahelyen már mindenki tudta, azért vagyok úgy kikerekedve, mert szeretőm van a fővárosban, aki jól tart. Aztán valahogy megbékélt az asszony, sokat simogattam, és eldöntöttem, többet nem hagyom itt, még a tészta kedvéért se. Elég egy életben egyszer megjárni a mennyországot.

Podmaniczky Szilárd

Olasz ízek, egyszerű olasz ételek a konyhámból. Egy bolognai ragu, két étel: bolognai spagetti, és lasagne II.

A bolognai ragu, és a spagetti elkészítését az Olasz ízek, egyszerű olasz ételek a konyhámból. Egy bolognai ragu, két étel: bolognai spagetti, és lasagne bejegyzésemben írtam le. A lasagne a kisfiam kedvence, azt a verziót, amit leggyakrabban készítek az Expressz lasagne bejegyzésemben már közzétettem. Pusztán azért expressz ez a lasagne, mert kivételesen nem előző nap készítettem össze. Szeretem előző nap összekészíteni, hiszen így nagyszerűen összeérnek az ízek, másnap viszont úri dolgom van, mert csak az előmelegített sütőbe kell betennem.
Most viszont azt készültem tesztelni, hogy amennyiben klasszikus lasangnét készítek, a kosztosaimnak melyik ízlik majd jobban, az általam kissé átdolgozott verzió, vagy a hagyományos, klasszikus verzió.
Giorgio Locatelli receptje alapján dolgoztam nagy vonalakban, a bolognai ragu mellett, most besamelt használtam, nem pedig a saját fejlesztésű lasagne krémemet. Igyekeztem kevés tölteléket használni, „úgy kenni, mintha lekvárt kennék a kenyérre”, az előírt adag besamel nekem kicsit szűkösnek tűnt, sőt, már eleve több tejjel készítettem, valamint még egy dl tejszínnel felöntöttem a tésztát mielőtt eltettem pihenni éjszakára.

Besamel:
(250) 350 ml tej
20 g vaj
20 g liszt
Csipetnyi szerecsendió

A teszt körülményeire is odafigyeltem, legutóbb is a család és a barátnőm a kisfiával együtt ebédeltünk, most is éppen egy ilyen ebédre terveztem be a lasagne tesztet.

Tényleg nagyszerűen sikerült a ragu, illatos, ízletes, ugyanakkor semmi ordító körülmény, szelíd, zamatos lett.
A jó minőségű, száraz tésztalapokat forró vízben pusztán „áthúztam”, a kivajazott cseréptálba leraktam az első adag tésztát, ragu, besamel, tészta ragu, besamel tészta besamel rétegekben használtam el a hozzávalókat. A középső réteget még egy kis frissen reszelt parmezánnal szórtam meg, a pecorino jobban illett volna, de most parmezán volt készleten. Sok parmezánnal megszórtam a tetejét, és egy éjszakán át pihentettem hideg helyen.
Sütés előtt néhány kis darab vajat szórtam a tetejére, még egy kis friss parmezánt, és ment a 170 fokra előmelegített sütőbe, úgy 40 percre. Ha nagyon pirul a tészta teteje, akkor fóliával nyugodtan fedjük be, de ne túl szorosan.

Most is csodaszép tésztát kaptam, amikor szeleteltem már egyértelmű volt, hogy kevésbé szaftos, mint ahogyan én általában készítem. A kevesebb paradicsomtól, és a kevesebb krémtől alacsonyabb rakott tésztát kaptam, egyértelműen.

Azt mondhatom, hogy az ízhatás kiváló volt, talán egy kicsit ízletesebb volt, mint a krémesebb, paradicsomosabb változatom, viszont kevésbé lett összességében szaftos, zamatos. Mindenki szóvá tette, hogy szárazabb, mint amilyet készíteni szoktam, a krémesebb, paradicsomosabb verzió maradéktalanul mindenkinek jobban ízlett.

Sokat elmélkedek azon, hogy tradicionális ételeknél hol a határ, amennyiben eltérhetünk, az eredetileg ajánlott verziótól, talán egy olasz étel esetében dupla adag paradicsom megbocsájtható, a krém, pedig csak követi a töltelék selymesítését.

Legközelebb bemutatom az általam készített verziót teljes mivoltában, azt, amellyel a szeretteimet babonázom meg időről, időre.

Expressz lasagne

Ma visszakaptam a gyermekeimet! Csak két hétig voltak Kőszegen a szüleimnél, de én már nagyon vártam vissza őket.
A családom nagyon szereti az olasz konyhát, - nálunk az olasz konyha nem fúj ki a tésztafélék sokaságában – viszont természetesen én is gyakran főzök tésztát. A kisfiam kedvence a lasagne, így egyértelmű volt, hogy azt készítek hazavárónak.
Már tegnap össze akartam állítani a lasagnét, ahogyan szoktam, de késő estig programom volt, így elmaradt.
Egyszer, amikor lasagnét készítettem, nem került be a sütőbe aznap, nagyon aggódtam, hogy másnapra szét fog ázni az egész.
Másnap betettem sülni, és amikor készen lett, akkor egy egészen más, sokkal nagyszerűbb lasagne „sült ki belőle”. Azóta előző nap összeállítom, amikor csak tehetem.
Amikor Giorgio Locatelli Ízek Itáliája könyvét olvastam, akkor jót mosolyogtam azon, hogy a legnagyszerűbb konyhai trükkök egy része, a véletlen szüleménye. Mert az olasz háziasszonyok előző nap állítják össze a lasagnét, hogy az alaposan „összeérjen”.
A mai azért express lasagne, mert ez most ma készült.
Valamint én, Isten bocsássa meg nekem, nem besamellel készítem. A rest szakácsnő trükkjét alkalmaztam és kitaláltam egy lényegesen egyszerűbb krémet, ami megkrémesíti a paradicsomos marharagut a tésztában. Nagyon jól bevált, sőt, a családom és a vendégeim azt mondják, hogy kellemesen szaftos és krémes, ami nagyon ízlik mindenkinek.
Olaszországban általában „szárazabb” lagagnét készítenek, Locatelli szerint a lasagnének állnia kell, nem mászhat el. Nos, az én lasagném, az csak éppen pityókás, hogy adjak a tradíciókra is és a szaftos állagra.
Mindig marharaguval készítem, a paradicsomos ragu készítésére nagy hangsúlyt fektetek. Valamint a tésztára. Általában száraz lasagne lapokból készítem, pedig a házi lasagne tésztalapok előállítás nem ördögősség. Csak a legjobb minőségű száraztésztát használom, mert a lasangéban a tésztalap nem játék. A nem megfelelő tésztalap vastag, megdagad, „tésztás” marad.
Ha elég szaftos a töltelék és jó minőségű a lasagne lap, akkor szárazon is lehet rakni a tésztát. Főleg, ha előző nap állítom össze, akkor csak száraz lapot használok és szaftos ragut.

A marharagu egyik lényeges fortélya (mondjuk ez más ételek főzésekor is pontosan így igaz), hogy amikor a darát marhahússal beborítom az átpárolt hagymát, akkor türelmesen várok legalább 5 percig, de inkább 6-8 percig, míg kétharmad részt át nem fehéredik, hogy süljön, és ne főjön. Ezután már nem enged levet, hanem szépen a zsírján sül.

A fokhagymát egészben főzöm a raguba és 1 dl tejet öntök hozzá, hogy a ragut krémessé tegye, a paradicsom savasságát közömbösítse.
Csak rozmaringgal, zsályával, sóval és borssal ízesítem.
A fele hagyma és fokhagyma a raguhoz megy, a másik fele a paradicsommártáshoz.
Amikor átpirult a ragu, felöntöm vörösborral, ezt elforralom, egy evőkanál paradicsompürével elkeverem és ráöntöm, a hagymákon már átpárolt paradicsomot.

Nem nyers paradicsomot használok, hanem konzerv, hámozott, olasz paradicsomot, mert nincs ínyemre, amikor azzal küzdök, hogy a paradicsom savasságát eltüntessem. Az egész hámozott paradicsomokat megfosztom a szárvégződéstől, az esetlegesen rajta marad héjaktól, utána kézzel és késsel pedig kisebb darabokra moncsolom, vágom. Marad a levében, ez is mártásba megy.
A paradicsomos ragut ezután másfél órán át, lassú tűzön főzöm, míg szépen be nem sűrűsödik és összeáll az íz és az állag. Csak az utolsó fél órában kevergetem, néha. Jobb nem bántani, egyébként is minden agressziónál el kezd fröcskölni egy kicsit.

Közben a krémet összeállítom, a tejszínben a lisztet elkeverem, felöntöm a tejjel, ízesítem sóval, borssal, csipet szerecsendióval és beleszórom a frissen reszelt pecorinot. A marhához ez jobban passzol, de használhatunk parmezánt is. Hagyom állni szobahőmérsékleten, míg a tésztát össze nem állítom.

Expressz változatban, a forró vízben egy percig előnedvesítettem a lapokat, papírtörlőn leszárítottam.
A cseréptálat kivajaztam, és kibéleltem egy sor lappal. Ragu, mártás, újabb lapok, ragu, mártás, ide teszek egy sor mozarellát, most csak egy keveset.

Lapok, ragu, mártás, és ezután a lapokra már csak mártás és a frissen reszelt sajt.

Pár kis kocka puha vajat teszek ide-oda és mehet a 190 fokos sütőbe 30-40 percre.

Ha nagyon pirul, akkor be lehet fedni, de nekem lapos tálam van, így mire megpirul, addigra át is sül.

10 perc pihentetés után lehet szeletelni, a legjobb hozzá az erre kifejlesztett fém spatula, ami már konyhai műveletekre is alkalmas, így érdemes a megvételre.

Hozzávalók 1 tálhoz, 6 adaghoz:
40 dkg finomra darált marhanyak, 3 evőkanál olívaolaj, 1 nagy vöröshagyma, 2 dundi gerezd fokhagyma, 1 ág rozmaring, 2 zsályalevél/ 1 evőkanál morzsolt rozmaring, 1 teáskanál zsálya, 2 dl száraz vörösbor, 2 doboz hámozott, egész paradicsom, 1 dl tej.
5 dl sűrű, zsíros tejszín, 1 dl tej, 3 evőkanál liszt, só, bors, 1 csipet szerecsendió, 5 dkg pecorino, vagy parmezán
5 dkg pecorino, vagy parmezán, 5 dkg vaj, 12 db lasagne lap, vagy 4 egész lap friss tésztából.
Ízlés szerint 10 dkg mozarella sajt.