Cigánypecsenye – fokhagymás tarjapecsenye cserépben

A lányom mondogatta a napokban, hogy úgy megkívánta a cigánypecsenyét. Nagyon örültem a célzásnak, hiszen leginkább Kentucky csirkére, hamburgerre, hot dogra, rántott hús variációkra, gyrosra futnak be hozzám a megrendelések, sokkal ritkábban csülökre vagy cigánypecsenyére.

Ettől függetlenül mindig igyekszem egyensúlyt tartani az ételféleségek között, azt hiszem, ez lejön az oldal tartalmából.

Visszatérve a cigánypecsenyére, elsőként az jutott eszembe, hogy most kicsit másképpen készítem el. A kakastaréj éke ennek az ételnek, a szaftos-ropogósra sült füstölt szalonna nem csak csodásan fest a kész ételen, hanem rettenetesen finom is. Ugyanakkor most egyikünknek sem hiányzik a fölös kalória, úgy döntöttem, hogy a cigánypecsenyében most csak a szalonna íze kerül bele és csak mutatóban. Úgy döntöttem, hogy a krumpliágyhoz emelem be a szalonnát, a kakastaréjt pedig elhagyom.

Legutóbb például szalonnás babrőzsével készítettem:

Cigánypecsenye - cserépben sült héjas krumpliágyon, szalonnás babrőzsével

A legutóbbi csülök pékné módra receptemben említett eljárással készültem elkészíteni a krumplit, annyira fantasztikusan jó lett az íze, az állaga és a külleme, hogy mostanában biztos gyakran előfordul majd nálam, más ételeknél is:

Sörben sült pácolt csülök pékné módra – komótosan, cserépben, ropogósra

Nagyjából ennyivel tértem el a már jól bevált receptemtől, amibe azért érdemes benézni, főleg azoknak, akik az úgymond eredeti verziót szívesebben készítik:

Cigánypecsenye - főtt-sült héjas krumpliágyon, kakastaréjjal

Természetesen cserépben készül nálam a cigánypecsenye, akár kakastaréjjal, akár anélkül készül.

Hozzávalók 4 adaghoz:

1 kg csontos sertéstarja 4 szeletre vágva

liszt fűszerpaprikával keverve (jelen esetben füstölt paprikát használtam)

só

mangalica, vagy libazsír a sütéshez

A fokhagymás páchoz:

8 gerezd fokhagyma

½ teáskanál frissen őrölt bors

1 teáskanál só

A krumpliágyhoz:

1,5 tisztított sárgaburgonya cikkekre vágva

2 sonkahagyma cikkekre vágva

mangalica vagy libazsír

15 dkg császárszalonna kisebb kockára vágva

só

Először a fokhagymás pácot készítettem el. Az áttört fokhagymát elkevertem a sóval és a borssal és megvártam, míg nagyon krémes lesz. Ekkor megkentem vele az enyhén klopfolt csontos tarjaszeleteket és hagytam 2 órán át pihenni a hűtőben lefedve.

Közben előkészítettem a krumpliágyat. A cikkekre vágott krumplit és hagymát a cserébe tettem. A zsíron enyhén átsütöttem a szalonnakockákat, majd a krumplihoz adtam és alaposan átkevertem vele, hogy mindenhol fényes legyen a krumpli. Nem sóztam! 200 C fokos sütőbe toltam és körülbelül 40 percig sütöttem, fél időben alaposan átkevertem.

Vastagaljú serpenyőben felforrósítottam egy kevés zsírt és a paprikás lisztben megforgatott tarja szeleteket mindkét oldalán hirtelen átsütöttem.

A tarja szeleteket tányérra szedtem, a visszamaradt pecsenyezsírt a krumplihoz adtam és átkevertem. Sóztam, majd ráfektettem a tarjákat.

Nem akartam, hogy párolódjon sem a krumpli, sem a tarja, sokkal inkább azt, hogy a hirtelen körbesütött tarjából a zsír minél inkább kisüljön, így 200 C fokon folytattam tovább a sütést.

Mivel kérget sütöttem a húsra, illetve a paprikás lisztben is megforgattam, így esélytelen, hogy a magas hőmérsékletű sütéstől a tarja ne maradjon omlós.

Úgy 25-30 percig sütöttem a cserépben a cigánypecsenyét a hagymás-szalonnás krumpliágyon. 

Mindig cserépben tálalom fel. Most édes-ropogós káposztasalátát kínáltam mellé.

Ismét kellemes cigánypecsenye került nálunk terítékre, örülök, hogy Rebeka megkívánta.

A hús kellően átsült, de omlós és szaftos maradt, a krumpli kívül ropogott, belül finom puha volt, a hagyma és a szalonna pedig megtette a hatását az ízesítésben.

Egy szóval, nagyszerű lett! 

Hagymás- gruyére sajtos Anna burgonya

Nem is értem, hogy mostanában miért nem készült nálam Anna burgonya, hiszen ízletes, mutatós és egyszerűen elkészíthető.

Egy különlegesnek mondható húsétel köreteként készült, de szerintem megérdemli, hogy külön mutassam be. Ha még egy kis húsos szalonnával dúsítjuk – de akár e nélkül is – önálló fogásként, egyszerű vacsoraként is megállja a helyét.

Szerintem a sütnivaló sárga burgonya éppen ideális az elkészítéséhez, már többször ejtettem szót róla, hogy nekem az Agria a kedvencem.

Ha nem a jelzett húsételhez készült volna, akkor parmezán került volna bele, de mivel éppen 20 dkg gruyére sajt állt rendelkezésemre, így gondoltam, hogy ezt kell beletennem.

Mint Schneider úr a Hyppolit a lakájban, én is hagymát hagymával eszem (szerintem csak a véletlenek összjátéka, hogy én is éppen Schneider unoka vagyok:) úgyhogy nem maradhatott ki a ropogós, vajas krumpli köretből a hagyma sem.

Hozzávalók 4 adag körethez:

1 kg hámozott, 1-2 mm vastagra szeletelt sütni való krumpli

20 dkg fehérhagyma 1-2 mm vastagra vágva

6-8 dkg jó minőségű vaj

1 nagy gerezd zúzott fokhagyma

12 dkg gruyére sajt apró kockára vágva

só, frissen őrölt bors és szerecsendió

1 teáskanál morzsolt, vagy friss kakukkfű levél

Felhasználás előtt a krumpli korongokat hideg vízben áztattam úgy egy órán át. Jó, ha kivonunk belőle egy kis keményítőt, hogy jobb legyen az állaga, vagyis ropogósabb legyen. 

Leszűrtem, leszárítottam és a zúzott fokhagymával elkevert, olvasztott vajban megforgattam. Sóztam, borsoztam, szerecsendióval és kakukkfűvel fűszereztem és átforgattam.

Vajjal kikent tepsibe leraktam egy réteg krumplit, egy réteg hagymát, rá egy újabb réteg krumplit, majd megszórtam a sajtkockákkal.

180 C fokra előmelegített sütőben 45-50 percig sütöttem, amíg a krumpli teteje ropogósra sült, a sajt megolvadt, az alsó réteg krumpli is átsült.

10 perc pihentetés után tálaltam. 

Nem titok, borjú cordon bleu kísérete gyanánt készült az Anna burgonya, legközelebb erről számolok be. 

Töltött csirkecomb és göngyölt csirkemell gyümölcsös zöldségágyon, tepsiben sütve. Kakukkfűvel és gondolatokkal fűszerezve.

Már egy ideje készülök arra, hogy töltött csirkecombot készítsek. Csirkecombot sütni időtakarékos sikertörténet. Bőrös is, így szép ropogósra lehet sütni, csontos is, így finom szaftos marad, könnyű vele bánni, így gyorsan elő lehet készíteni. No, és meg is lehet tölteni.
Mutattam már be almás-májas töltelékkel egészben sült csirkét, birsalmával és hagymával cserépben sütött vajas-citromos csirkét. Most is valami hasonló íz világra, egyszerű, mégis különleges megoldásra törekedtem.
Szeretem Rachel Allen konyháját. Szeretem, amikor egy például szolgáló szakács (nő) amikor a házi konyhához szól, akkor a szakácsművészet azon oldalát csillantja meg, hogy egyszerű, de minőségi alapanyagokból valamint egyszerű technikai fordulattokkal hogyan lehet az átlagostól eltérő ételeket előállítani.

Clodagh McKenna is nagy kedvencem. Ezek a szakácsnők nem konyhai zsonglőr mutatványokra törekszenek, nem használnak elrugaszkodó alapanyagokat, mindössze megmutatják a környezetükre vetítve az értékeseket, melyeket a hétköznapokban bárki, bárhol fellelhet maga kürül anélkül, hogy méregdrága delikátesz boltokat kellene kifosztania.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy a túlzó elrugaszkodás mellőzésével sem szükséges elsüllyednünk a bevásárlás során - sem - a hétköznapokban. A napokban például 169 Ft-ért vettem egy ágas-bogas tő friss kakukkfüvet, mely kis túlzással már önmagában is elégséges, hogy bizonyos ételeket kiemeljen a hétköznapokból.
Nem kell mindig nagy dolgokra törekedni, bonyolult fűszerezésekben gondolkodni ahhoz, hogy valami újszerűt, vagy csak éppen az átlagostól eltérőt, vagy csak egyszerűen jót és finomat alkossunk.
Szerintem elsődleges, hogy le tudjuk vetkőzni a főzés nyűg, és kötelességszerű mivoltát. Amikor valaki egyfajta kreatív tevékenységként, kissé túlzóan fogalmazva kihívásként tekint a legegyszerűbb ételre is, szerintem többet ki tud hozni belőle. Véleményem szerint ritkábban azzal, hogy túlfűszerezi, vagy túlbonyolítja. Ehhez viszont ismerni és szeretni szükséges az alapanyagokat, hogy már a főzést megelőzően gondolatainkban egységet alkossanak.

Az ételkészítésnek szerintem mindig fontos mozzanata a tervezés és a jó szervezés is. Például, mint amikor nyaralni készülünk, és azon jár az eszünk, hogy okosan pakoljunk. Ne pakoljunk meg száz bőröndöt, de a kedvenc papucsunk itthon ne maradjon, hogy a fogkeféről ne is beszéljek. Minden helyzetben megvannak a praktikus, hasznos, és a végső élményt fokozó részletek.

Végül, de nem utolsó sorban az sem árt, ha aki főz enni is szeret. Az evés örömét ugyanakkor nem téveszteném össze a mindegy mit és mennyit kategóriájú étkezéssel, mely inkább a készítendő étel rovására, mint előnyére fordítja a szakács előbb említett erényét. Igénytelenségenek tartom az összelapátolt, rosszul megválasztott alapanyagokból, és technológiával, valamint "illetlen" fűszerezéssel tarkított ételkészítést. Ugyanis az ételkészítés véna híján tanulható.

A házi konyhaművészetet semmiképpen nem degradálnám egyszerű kanálforgatássá. Az étel, amin például a gyermekeink felnőnek rendkívül meghatározó és ízlésformáló az életükre vonatkozóan. Ez irányú felfogásuk, igényességük kihat az egész életükre. Hiszen három dolog nélkül alapvetően nem létezünk. Levegő, víz és táplálék nélkül. A táplálék viszont már nem pusztán lételemünk, hanem az érzelmeinkre, testi, leki fejlődésünkre is kihat.

Még jó néhány gondolat kikívánkozna belőlem, de ez esetben a nagyszerű szombati ételemtől elfogyna a bejegyzésben a hely, így inkább most már arról mesélek. Ugyanis ételleírásomból ki fog tűnni, hogy a fenti gondolatok miért pont most kívánkoztak ki belőlem.

Nagyon egyszerű tölteléket készítettem a csirkecombokhoz, éppen Rachel Alennél láttam valami hasonlót korábban. Általában kiindulópontnak szeretem megfigyelni mások kreációit, jegyzetelés nélkül is megmarad annyi belőle bennem, ami miatt felfigyeltem rá. Erre a töltelékre azért figyeltem fel, mert már a gondolataimban jó íze volt és mérhetetlenül egyszerű.
Kevés, nagyon apró kockára vágott kolozsvári szalonnát sütöttem elő bő vajban, majd térfogatra több mint dupla mennyiségű apró kockára vágott lilahagymát adtam hozzá. Amikor a hagymát megkapta a zsiradék, akkor sóztam, borsoztam, friss kakukkfű leveleket adtam hozzá, és azonnal gyenge hőfokra állítottam a főzőlapot. Fedő alatt szinte krémes állagúra pároltam, de csak néhány perc volt szükséges hozzá. Úgy 10 perc. Félretettem, hogy egészen hűljön ki.
Friss, ropogós kiflit őröltem morzsává, felütöttem egy tojást, szétválasztva sárgáját és fehérjét. A szalonnás-hagymás alappal összekevertem a tojássárgáját, a morzsát, az ízeket frissítendő pedig még egy kis friss kakukkfüvet adtam hozzá. Tovább sózni, ízesíteni nem volt szükséges. A tojásfehérjét felvertem, és a masszához adtam. Ebben a pillanatban máshol járt az eszem, így fogtam és alaposan elkevertem az egészet. Ekkor nyilallt belém, hogy csak óvatosan össze kellett volna forgatnom, hogy a hab könnyedsége felfújja a töltelékemet. Ez esetben jobban jártam volna, ha nem verem fel a fehérjét habbá. Az ilyen helyzetekben a legfontosabb, hogy ne essünk kétségbe. Egészen biztos voltam abban, hogy a töltelékem így is kiváló lesz, csak tömörebb, mint terveztem.
Az előkészített csirkecombok bőre alá óvatosan benyúltam, és akkora helyet készítettem amekkorát a bőr engedett. Elég jól el tudom találni már a mennyiségeket, a töltelék három nagy csirkecombhoz éppen elég lett.
Fűszervajat készítettem. Puha vaj, friss kakukkfű, és áttört fokhagyma felhasználásával. Nem sóztam. Ezzel balzsamoztam be alaposan a combokat, majd durva szemű tengeri sóval megszórtam.

A durva szemű tengeri sót ilyenkor szeretem használni, amikor tepsiben sütök. Mivel előre nem sózok a durva szemű só, mintha az ízekkel és zsiradékokkal együtt hatolna a húsok mélyére, centiméterről centiméterre. Mire elkészül az étel, addig tökéletesen átjárja minden íz, anélkül, hogy előre sóval megizzasztottam volna ételem főszereplőjét.
Volt két szelet csirkemellem a csibeburgerből kimaradva, és a mediterrán vacsorából egy kis darab bivaly mozzarella. A bivaly mozzarellát egészen apró kockára vágott piros húsú paprikával és frissen őrölt borssal kevertem össze. Sózni nem szükséges. Ezzel a töltelékkel, felgöngyöltem a szép vékonyra kivert, sóval, borssal fűszerezett csirkemelleket. Ezt követően vékony bacon csíkokba tekertem.
Szeretem a lágy, fehér sajtféléket mint a mozzarela vagy a feta apróra vágott, piros húsú paprikával megbolondítani. Nem veszi el a sajt karakterét, mindössze egy kis ropogós, édes frissességet visz az ízébe, hogy a szín harmóniáról ne is beszéljek.

Volt még itthon apró rózsaburgonyám, valamint a napokban kaptam kedves barátaimtól egy nagy szatyor első osztályú vöröshagymát és almát. Egyértelmű volt, hogy tepsis krumpli lesz a csirke ebédhez almával, és hagymával.
A megtisztított apró krumplikat friss kakukkfű ágakkal, vaj-olaj keverékében előpirítottam, majd két magházától megfosztott, négy cikkre vágott almával, és két nagy fej ugyancsak cikkekre vágott hagymával összeforgattam. Két cikk friss citromot, és néhány héjas fokhagyma gerezdet adtam még hozzá. Csak frissen őrölt borssal fűszereztem, nem akartam, hogy a só az alapanyagok állagát „megegye”, az együtt sütött húsféléktől így is megfelelően ízletes alapra számítottam végeredményként.
A húsokat vajjal kikent, kevés olajjal megcsorgatott tepsibe tettem és 15 percig 220 fokon előpirítottam. Kivettem a húsokat a tepsiből, a visszamaradt szaftban megforgattam az előpirított zöldség alapot, majd a tetejére visszarendeztem a húsokat.

A tepsi tetejével lefedve 180 fokon 20 percig sütöttem lefedve az ételt, semmiképpen nem szerettem volna, ha a nagy combok nem lesznek elég porhanyósak, vagy a krumpli belseje roppanós marad. Minden megfelelően elő volt pirítva, így nem kellett attól félnem, hogy az étel főni fog. Csakis puhult.
Végül fedő nélkül 220 fokon 15 perc alatt sütöttem a tepsis finomságot készre, ropogósra.

A tepsiben tálaltam fel az ételemet forrón, sistergően. Mindenki kapott a sült héjas almából, a sült hagymából és a héjas fokhagymából. A héjas fokhagyma velő, melyet átjárt a fűszeres, gyümölcsös, citromos szaft összehasonlíthatatlan, különösen a héjából kikaparható szaftos almapürével és édes sült hagymával együtt megízlelve. A sajátos formációba összeálló ízek mellett a krumpli még véletlenül sem kívánt sót, sőt, az apró rózsaburgonya íze így még inkább természetes maradt.
A tepsi alján összegyűlt, immár szinte krémes állagú szaft csak úgy kínálta magát, hogy a köretet bőven locsoljuk meg vele. Semmiféle további sűrítést nem igényelt.

A combokban a töltelék egy csöppet volt csak tömör, de egyáltalán nem kemény. A szalonnás, hagymás, kiflimorzsás töltelék semmi további hókuszpókuszt nem igényelt volna. Mivel a töltelék megfelelően tömör volt, így szépen lehetett a combokat szeletelni. Ha képernyőn főznék, vagy mutatnék be ételt, csak így készíteném a csirkecombot, hogy a végeredmény ne csak ízletes, hanem mintaszerűen bemutatható legyen, „csalás” nélkül is.
A göngyölt mellek szépek, ízükben harmonikusak voltak. Aki ilyet kért, elégedett volt vele.

Pontosan annyi ételt készítettem, hogy öten ebédre ki is végezzük. Így is történt. Végül az üres tányérokat, az összegyűrt szalvétákat és az üres tepsit szedtem le az asztalról jól lakva, boldogan, elégedetten.

Hagyományos magyar ételek falusi alapanyagból, mai felfogásban. Vasárnapi tyúk lakoma.

Nagymamám igazi húslevest főzött. Frissen vágott, és kopasztott tyúkból, olyat, amilyet illik. Még kisgyermek voltam, amikor még mellette állhattam volna ellesni, hogyan készíti, de valószínűleg én még aludtam, lustálkodtam, amikor a tyúk már gyöngyözve rotyogott vasárnap a fazékban. Amikor a nagymamám főztjét említem, akkor mindig az emlékekből, íz élményekből, és a hátra maradt jegyzetekből merítek. Főzés közben ritkábban álltam mellette. Anyukám egészen más konyhát vezet(ett), neki azt köszönhetem, hogy a kapribogyót, a curry fűszerkeveréket, a tárbifszteket, és más, 30 évvel ezelőtt nem szokványos fűszereket, ételeket, alapanyagokat megismerhettem, és mondhatom azt is, hogy ezen nőttem fel. Talán azért is keveredtem korán a konyhába, mert anyukám, gyors, modern konyhaművészete ugyanakkor nem elégítette maradéktalanul ki a gasztronómiától elvárt élményeket, és kíváncsiságomat. A kukta túlzott jelenléte, a mindig szaftos, és sohasem ropogós sültek, no, és a zavaros, bolti tyúkból főtt levesek, bár akkor szívesen megettem, én ezen túl akartam lépni. És akkor jött az anyósom húslevese, és azonnal ráébredtem, hogy ez az, amit olyan régen kerestem, ami a nagymamám húslevesét idézi, annak pontos mása. Anyósom hagyományos konyhát vezet és 30 évig dolgozott a helyi vendéglátásban. Neki köszönhetjük, hogy világra szóló lagziban volt részünk, amikor összeházasodtunk. Hetekig gyűltek a környék legjobban tartott tyúkjai, és a teljesen hagyományos ételekre épülő esküvői menüt Boros László mesterszakács vezetésével készítette a konyha, hiszen évtizedekig voltak kollégák. A város legnagyszerűbb pincérei szolgáltak föl, ez az ő nászajándékuk volt. Az esküvői vacsora minden ízére, minden pillanatára kristálytisztán emlékszem, a héthatárra szóló lakodalom felejthetetlenségét a vacsora alapozta meg.

Így kerültem fiatalasszonyként újra kapcsolatba az igazi tyúkhúslevessel. Szerzett nekem megfelelő alapanyagot, és kitanított minden csínjára. Levest sokféle húsból lehet készíteni, és sokféleképpen. Igazi húslevest, azt csak megfelelő alapanyagból. Akár marha, akár orja, akár tyúkhúslevest főzünk. Egyértelmű, hiszen ez esetben a lé lesz a kincs, melyben a technológia, az arányok, és az alapanyagok adják bele szívüket, lelküket, már ha olyat teszünk bele, amelynek van. A kakaspörköltnél már említettem, hogy megbízhatónak vélt forrásból, Julikától rendeltem meg a baromfit ehhez a sorozathoz. Több ételt is főzök ebben a tárgykörben, célszerű volt egyszerre nekifognom az alapanyagok előkészítésének, hiszen az aprólékot is tudom szortírozni, a hájakat egyszerre sütöm ki, azokat a húsokat melyeket nem használok fel azonnal, azok pedig mennek konyhakész állapotban a fagyasztóba egy rövid időre. Főztem már tyúkhúslevest az oldalon, és fogok is még. Mindig nagy bennem a várakozás, amikor tyúkhúslevest főzök, hiszen hiába kapok útmutatást a tyúkkal kapcsolatban, az valójában a kezeim alatt fog kiderülni, hogy helyeset kaptam-e.

Csoda egy kis tyúkot kaptam most a kezeim közé. Talán ez a tyúk tetszett eddig legjobban, életemben. Szemrevaló, kifejezetten csinos, inkább kisebb, mint közepes, de mindene gömbölyű, és feszes.

A kedvenc fazekamba is teljesen passzolt, korán reggel, hideg vízben, ebben tettem fel. Amikor felforrt leszedtem a habját, sóztam, és hagytam gyöngyözve főni kitámasztott fedő alatt több mint két óra hosszáig. Mindig félidőben dől el, hogy milyen alapanyagból dolgozunk. Az én tyúkom középkorú, és aktív életet élt, minden élettapasztalata, tartásának mozzanata belekerült a levesbe. Rendesen tojt, de nem volt kizsigerelve. Jól tartották, szerették, megbecsülték, hogy most mindez ízekben, az én levesemben keljen életre. Bezöldségeltem a levest, most sokféle, de arányaiban nem sok zöldséget tettem bele. Szeretem, ha a tyúkhúsleves alapvető ízét maga a fő alapanyag tulajdonságai árasztják el, a zöldség csak segítség, adalék legyen az ízek tökéletesítéséhez. A fűszerekkel is így bánok, a bors, a fokhagyma hozzátegyen, de ne hivalkodjon benne. Ha jó alapanyagból dolgozunk, akkor fölösleges, hogy a különböző fűszerek átvegyék a vezető szerepet, és ami a legrosszabb, elnyomják a lényeget. Majdnem négy órahosszat főtt a levesem, hagytam kicsit pihenni, majd leszűrtem. Házi, kézi csigatésztát főztem hozzá, és további betétnek fürjtojást.

A főtt tyúk húsa is kiváló volt. Feszes hús, feszes bőr, mégis porhanyós állag. Nem főtt szét, ugyanakkor kellőképpen megpuhult. A tyúkot szétbontottam, a sütésre szánt részeket alaposan sóztam, borsoztam és félretettem érlelődni.

Egy mustáros, többféle hagymával, kakukkfűvel fűszerezett tepsis krumplit szántam most a ropogós sülthöz. A másfél kilónyi, cikkekre vágott krumplit két evőkanál dijoni mustárral elkevertem, olívaolajjal kikent tepsibe tettem, borsoztam, frissen vágott kakukkfűvel és rozmaringgal szórtam meg. 2 fej lila, és 2 fej fehérhagymát karikáztam nem túl vékonyra, és a krumplihoz adtam. 200 fokos sütőben pirulásig sütöttem, csak egészen a végén sóztam jó ízesre.

A tyúkot saját zsírjában sütöttem ki pirosra, ropogósra.

Nincs ételsor, amit jobban kedvelnék ennél. Természetesen vasárnap készítettem, a vasárnap, a tyúkhúsleves színrelépésének nagy napja. Már korán reggeltől jelen van az illat, az életérzés, ami körüllengi. Lehet, hogy túlmisztifikálom? Ha így is van, pusztán az őszinte élményeimet és tapasztalataimat vetítem ki általa.

Hagymás rostélyos: hortobágyi szürkemarhából, ropogós makói hagymával, és kakukkfüves tepsis burgonyával

5 napja csücsül a rostélyos a mustáros, olajos pácban. "Trendi" kis darab hús volt, amikor megvettem, sovány, csinos, szemrevaló. Ugyanakkor a rostélyos, nem vizuális, hanem étkezési szempontból lényegesen jobb, ha hizlalt, érett, zsírerezett. Én így is bizakodó voltam.

Közepesen vastag szeleteket vágtam belőle, megkentem dijoni mustárral és olajjal, utána ment pihenni a hűtőbe.

A napokban szép burgonyát kaptam a zöldségesnél, úgy találtam, hogy már nem annyira „új”, így alkalmas tepsis burgonyának. Az egyik élelmiszerüzletben Makói terméksarkot állítottak fel, ott többféle hagymát is vettem.
Először a burgonyát készítettem elő, vékony hasábokra vágtam, frissen őrölt sóval, borssal, és kakukkfű ágakkal fűszereztem. Mogyoróolajjal meglocsoltam és ment a 220 fokos sütőbe 40 percre. Időnként átforgattam, hogy egyenletesen süljön.

A hagymát nem túl vékony karikákra szeleteltem - amikor a burgonya már majdnem megsült – néhány kanál liszttel megszórtam, lezártam az előkészítő edényt a tetejével, és alaposan összeráztam. A beépített olajsütőmet bekapcsoltam, az olajat felforrósítottam.

Közben mogyoró olajat és vajat tettem a nagy, vastagaljú serpenyőmbe.
A húst már hamarabb kivettem a hűtőből, hiszen szobahőmérsékleten akartam kisütni.
A hús szeleteket oldalanként kb. 2 percig sütöttem, csak akkor sóztam, amikor megfordítottam, és ment a 250 fokra előmelegített sütőbe, hogy melegen tartsam, amíg a többi hozzávaló is elkészül. Természetesen üzemen kívüli állapotban.

Közben a hagymakarikák is ropogósra sültek (papírtörlőn adagonként leitattam róla a zsiradékot), a tepsis burgonya is elkészült, a húst két adagban sütöttem ki. A visszamaradt pecsenyezsírt felöntöttem kb. 2 dl borjú alaplé és fehérbor keverékkel, és besűrítettem.

Már csak tálalnom kellett. A tálra halmoztam a burgonyát, rá helyeztem a hús szeleteket, arra a nagy kupac, ropogós hagymát púpoztam, a pecsenyelé a kínálóban pedig a tál szélére került.
Előre megterítettem, hogy még frissen, forrón neki tudjunk ugrani a finom friss ételnek.

A "trendi", sovány rostélyos jól szerepelt, szépen átpuhult, aki evett már rostélyost az tudja, hogy a különleges íz élmény nem tejben áztatott kenyér állaggal párosul. Nem volt rágós, kellemes állkapocsmozgatásra sarkallt csupán, a hús íze és zamata is kitűnőre vizsgázott.

A makói hagyma ízletes volt és ropogós, a tepsis burgonya is teljes összhangban volt a hússal és a ropogós hagymával. A sárgás húsú burgonya szépen megpuhult, a kérge majdnem ropogósra sült, a kissé már száraz kakukkfű ágak a borssal és a sóval pedig egyszerűen nagyszerű ízkombinációval itatták át.
Mind egy szálig elpusztítottuk négyen a majdnem egy kilógramm rostélyost, a másfél kilogramm burgonyát, és a nyolc nagy fej makói hagymát:-)

Nem szakadok el a helyi alapanyagoktól, holnap ugyancsak a Hortobágyról származó, de halat készítek, szép, sovány, frissen bontott pontyot. Úgyhogy várok vissza az élménybeszámolóra minden kedves olvasót!