Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2014. március 4., kedd

A kovász élete – 3. nap, és egy kis meglepetés




Ma csak egy rövid instrukcióval jelentkezem. Ma ugyanazt az eljárást követjük, amit tegnap:

Harmadik napi teendőnk:

3. nap. A harmadik napon jó esetben már látjuk az erjedést buborékok formájában. Ha rossz irányba fejlődik a kovászunk, akkor már ilyenkor észrevehető. Az erjedésnek nincs rossz illata, egyszerűen kovász illata van. Tehát, a harmadik napon újra elvégezzük azt a műveletet, amit a második napon is megtettünk: a kezdeti keveréket 3 ½ evőkanál vízzel, villával elkeverjük, majd hozzáadunk 4 evőkanál lisztet és ezzel is alaposan elkeverjük. Az üveget visszazárjuk, és ugyanazokon a körülményeken tartjuk ismét másnapig.


Etetés előtt így fest, az én virgonc kovászom:


Következzék a meglepetés!

Azon követőimnek, akik a legelkötelezettebbek pedig felhívom a figyelmét, hogy szerezzenek be teljes kiőrlésű búzalisztet és/vagy teljes kiőrlésű rozslisztet, mert bekészítettem egy-egy adagot belőlük, és holnaptól őket is nevelgetni fogjuk. Holnap elindítom a teljes kiőrlésű búzakovászt, rá egy napra pedig a teljes kiőrlésű rozskovászt.

A kezdeti eszköz és alapanyagigény ugyanaz, mint kezdetben, kizárólag a liszt mivoltában lesz különbség.
Természetesen nem „kötelező”, csak azok számára szeretném elérhetővé tenni, akik a jövőben szívesebben sütnek félbarna, vagy teljes kiőrlésű vagy rozskenyeret és speciálisan ehhez szeretnének kovászt nevelni.


Holnap folytatás következik! J

11 megjegyzés:

  1. Na az Én kovászom nem ilyen virgonc :/ Alig van benne egy-két buborék. Folytassam az etetést vagy kezdjek inkább egy újabb adagot?

    VálaszTörlés
  2. Milyen lisztet, milyen joghurtot használtál?

    VálaszTörlés
  3. A sparból vettem kimérős natúr görög joghurtot és egri lisztet bl-80-as.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még várj egy napig. Ha nem aktivizálódik egy kicsit jobban, akkor készíts be egy újat. Ha találsz a Sparban Bakoma Greek joghurtot, akkor vegyél egy dobozzal, mert nekem az összes kovászt úgy elindította, hogy csak na ...
      A maradékból csinálhatsz fokhagymás joghurt öntetet, nálunk minden nap terítékre kerül! :)
      Holnap meglátjuk! Jelentkezz, jó?

      Törlés
  4. Olyat akartam venni, csak pont nem volt, ezért vettem a kimérőset, de az nagyon sűrű. Talán azért nem akar ejedésnek indulni? Mindenképpen jelentkezek! Köszi.

    VálaszTörlés
  5. Tök jó, már alig váron a teljes kiőrlésű kovászt! :)

    VálaszTörlés
  6. Hagyományos sütőben próbálkozzak a kenyérsütéssel? Abban is megsül ilyen szépen?

    VálaszTörlés
  7. Alexa, akkor ma ne is etessem meg a kovászt?

    VálaszTörlés
  8. Kedves Alexa Christi!
    Én fél nap késésben vagyok, este vettem meg a joghurtot. Pár perce jött el az etetés ideje. Sajnos meg sem mozdul a kovászom. Teljesen sima, buborék nélküli. Nagyon kellemes joghurt illata van, az íze sem rossz.
    Megetettem. Szerinted mit tegyek?

    VálaszTörlés
  9. Kedves Alexa!
    Nagyra értékelem a tudásod és annak közzé tételét!
    Az én kovászom B 55 nagyiból ma 3. estés, -nem sokára etetem- egy alkalommal a családom figyelmetlensége miatt felment 30 fokra a környezeti hőmérséklete, de úgy látszik kibírta. Kicsit sötétebb a színe, az az isteni illatot nem érzem, de a rosszat sem! megpróbálom végig csinálni, míg csak nem lesz egyértelmű h. újjal kell indítani. Holnap tescó, és veszem a liszteket. Cserpes joghurtot használok, nagyon jónak tartom. A jércés-sajtos nevű finomságot több féle hússal cserépben egy hét alatt 2x csináltam, isteni, köszi! üdv. és köszönet Kati

    VálaszTörlés
  10. Elfelejtettem a 3. napon etetni, így a 4.-en pótoltam, látszólag pöffészkedik, nem viselte meg a böjt, sőt..:) jót tett neki. Előre parázok, hogy miért kell eldobnom a 70g -on felüli részt, mi az ésszerű magyarázat arra, hogy nem etethetem így tovább? előre is köszönöm a válaszodat:)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails