Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2014. március 8., szombat

Rozsos félbarna kenyér háromféle kovásszal, cserépben – a kovász gyümölcse








Már évek óta foglalkozom természetes kovásszal, de kevert kovásszal még nem sütöttem kenyeret.

Ma úgy döntöttem, hogy elteszem aludni a kovászaimat, ahogyan az utóbbi, Kovász élete bejegyzésemben is szóltam róla.

Kovászaim: kenyérliszt kovász, teljes kiőrlésű búzakovász, teljes kiőrlésű rozskovász.



Két okból is. Egyrészt mert nagyon aktívnak láttam őket és kíváncsi vagyok rá, hogy elég érettek voltak-e az altatáshoz. Ez is teszt, hogy okosodjam. Másik ok az, hogy amikor kéznél van kovász, akkor sütnöm kell, és már ott tartottam napok óta, hogy minden nap friss kenyér, ami persze olyan csábító, hogy nem lehet neki ellenállni. Most egy pár napig kizárom a lehetőségét is, hogy előkapjak egy adag kovászt és süssek. Addig emésztjük az előző napi kenyereket.Van talonban annyi kenyeres bejegyzésem, hogy észre sem veszitek … J

Szóval, amikor elaltattam őket, a visszamaradt kovászból még egy „nagy durranásra” készültem, ami ez a kenyér, életem legfinomabb kenyere. Mindig mondom, hogy nekem mindent véletlenszerűen kell csinálnom, mert abból mindig nagy dolgok sülnek ki, mint ez a kenyérke. J

Semmit nem számítottam ki előre, egyszerűen érzésből cselekedtem.

Hozzávalók 1 kg-os veknihez:

30 dkg kenyérliszt
10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
3,1 dl 20 C fokos víz
1,4 dkg só

2 evőkanál olaj a dagasztáshoz
kenyérliszt és teljes kiőrlésű liszt a formázáshoz                

A lisztet elkevertem a sóval, a kovászokat a vízzel és összeállítottam a tésztát. Kevés olajjal meglocsoltam és 10 perc múlva könnyedén megdagasztottam, majd lefedve hagytam 30 percig pihenni. 30 perc múlva ismét könnyedén megdagasztottam, majd 30 perc múlva ismét. Tehát összesen háromszor dagasztottam meg.

30 perc múlva lisztes felületen kilapogattam, kinyújtottam négyzet alakúra és meghajtogattam. 1 óra múlva ismét, majd még kétszer, óránként. Összesen négyszer hajtogattam meg. Közben lefedve tároltam.

1 óra múlva megformáztam: először gömböt formáztam, majd lefedtem 10 percre és utána veknit formáztam belőle. Teljes kiőrlésű liszttel megszórt ruhába csomagoltam és jénaiba tettem az utolsó kelesztésre.
1 óra múlva előmelegítettem a sütőt 260 C fokra úgy, hogy pástétom formában vizet tettem az aljába és a mázas cserépedényt is a sütőbe tettem.


Fél óra múlva (ekkor összesen 1,5 órája kelt a formázás után a kenyér) a cserépedénybe tettem a kenyeret egyezően azzal, ahogyan a jénaiban kelt. Megvágtam, megspricceltem hideg vízzel és betettem a gőzös sütőbe lefedve. 45 percig 260 C fokon, 10 percig 190 C fokon sütöttem. 





1 órán át hűlt rácson.


Ropogós héj, könnyű levegős belső, mennyei íz! Annyira jó az íz összhangja ennek a kenyérnek, hogy biztosan nem most sütöttem utoljára. Csak természetes kovásszal készült … J




8 megjegyzés:

  1. Szia Alexa!
    Végre szépen buborékosodik a kovászom! Egyszerre kettőt is nevelgetek 1-2 nap eltéréssel. :)
    Az lenne a kérdésem, ha dagasztógéppel keverem össze a kenyérnek való tésztát, akkor is ilyen sok víz kell hozzá? Hajtogatni is ennyiszer kell? Végül mėg egy kérdés. Már én is süthetnék a kovászommal? Köszi ;)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem a víz mennyisége nem attól függ, hogy kézzel, vagy géppel dagasztasz. Ettől több vízzel is szoktam kovászos kenyeret sütni. Sajnos én nem látom a kovászodat, nem elég, ha buborékos, sűrűnek és intenzívnek kell lennie. Ha így látod, akkor megpróbálhatsz vele sütni. Ennyiszer kell hajtogatni, különben sűrű és lapos lesz.
    Remélem tudtam segíteni! Sok sikert

    Üdv,
    Alexa

    VálaszTörlés
  3. Ma mire ránéztem a kettes számú kovászomra, csak úgy bugyborékolt! Amit másodjára készítettem be a mai etetés után annyira intenzív, hogy nemsokára levágja az üveg a tetőt :D Az egyes számút meg kiöntöttem. Este kiderül, hogy mi lesz belőle. Küldök róla képet ;) Remélem sikerülni fog. Köszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Judit!
      Megkaptam a képet a kenyereidről, csak ámulok! Csodásak! Ugye, hogy megérte "vesződni" vele ... :) Nagyon elégedett lehetsz a kovászoddal és kenyerekkel is!

      Üdv,
      Alexa

      Törlés
  4. Kedves Alexa Christi!
    Izgatja a fantáziámat ez a kenyér. Nekem 2 féle kovászom van, az egyik a kenyérlisztes, a másik teljes kiőrlésű rozs. Ha ezekből szeretnék a te kenyeredhez hasonlót, akkor milyen arányokkal dolgozzak?
    Köszönöm: Adrien

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor így készítsd: 10 dkg kenyérliszt kovász, 10 dkg rozskovász, 30-35 dkg kenyérliszt, 15-20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt. Talán elsőre inkább 35-15-el próbálkozz. A többi a fentiek szerint!
      Üdv,
      Alexa

      Törlés
  5. Köszönöm a szép kenyerekről készitett képeket és a sok hasznos tanàcsot!!!❤️

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails