Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2014. március 6., csütörtök

A kovász élete – 5. nap. Teljes kiőrlésű rozs és búza kovász 2. nap




Mára már túl vagyunk a nevelési fázis egyharmadán.

Az 5. naptól mindig ugyanúgy kell kezelnünk a kovászt, amíg elég érett nem lesz ahhoz, hogy befejezzük az etetését két sütés között, azaz altassuk hűtőben, a köztes napokban. Már, ha nem sütünk minden nap vele. Mert akkor minden nap ugyanígy, meg kell etetnünk.

Az ötödik napi teendőnk, ami ugyanaz a 10. vagy 14. napig, attól függően, hogy mikor éri el ereje teljét a kovászunk:

5-10 nap. Minden nap elvégezzük a negyedik napon elvégzett teendőket: villával alaposan összekeverjük a kovászt, egy tiszta üvegbe átmérünk 70 g kovászt, amit először 100 g vízzel, majd 100 g liszttel keverjünk el, visszazárjuk az üveget, és ugyanazokon a körülményeken tartjuk az elkövetkező napon is.


Etetés előtt az én 5. napos kenyérliszt kovászom így néz ki:



Tegnap elkezdtünk nevelni teljes kiőrlésű búza és rozskovászt is. Legalábbis én igen. Köszönik szépen, nagyon jól vannak! J Ők most értelemszerűen a 2. napon járnak.


A teljes kiőrlésű búzakovász:


A teljes kiőrlésű rozskovász:


Korábbi bejegyzéseimben többször is említettem, hogy ugyanúgy kell nevelnünk őket, ahogyan a kenyérliszt kovászt. Az első napról az utolsóig. Így bármikor kapcsolódik be valaki, csak a napi teendőket kell követnie, bármilyen lisztből is nevel kovászt.

Ma is sütöttem a „fáradt kenyérliszt kovászból”, azaz nem öntöttem ki a fölösleget, hanem zsemléket sütöttem belőle. Igazán jól viselkedett a kovász. Hamarosan bemutatom ezeket a sütéseket is. Igaz, én 2-4 nappal előttetek járok a kovásznevelésben.


Ma lefotóztam a kovászokat együtt is, hogy lelkesítselek Benneteket! J Olyan 7 órával etetés után így viselkedtek:



4 megjegyzés:

  1. Szia! Lehet, hogy én vagyok az érthetetlen, de most minden nap elő kell vennem egy új befőttes üveget, amibe átmérem a 70 g kovászt. A végén már lesz vagy 15-16 üvegem. Ennyi nincs is itthon, meg el sem fér a mini konyhámban. Kérlek, hogy számomra érthetően írjad le, hogyan csináljam. Válaszodat előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Válaszolok én, ha nem baj.
      Kiméred a 70 g kovászt, a többit kidobod. Nem tárolod. Vagy sütsz vele...

      Törlés
    2. Köszönöm Adrien!

      Igen. Átmérsz egy másik üvegbe 70 g kovászt, az eredeti üvegben maradt kovászt kidobod, vagy sütsz vele. Az eredeti üvegből (amiből átmérted a 70 g kovászt) eltávolítod a kovászt az előbbiek szerit, kimosod és másnap újra tudod használni az etetéshez. Én most 3 féle kovászt nevelek és 6 üveggel meg tudom oldani.

      Törlés
  2. miért nem lehet etetni uabban az üvegben?

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails