Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2014. március 5., szerda

A kovász élete – 4. nap és teljes kiőrlésű búza és rozskovász bekészítése





Mától másféleképpen kell etetnünk a kovászt, amíg el nem éri ereje teljét. 10 nap múlva már hűtőbe tehetjük és altathatjuk a következő sütésig.


Bízom abban, hogy mindenkinek elindult a kovásza az aktivizálódás útján. Én nem panaszkodom, így fest etetés előtt a 4. napon a kovászom:


Negyedik napi teendő:

4. nap. A negyedik napra láthatóan élénkül a kovász, jól mutatkoznak rajta az erjedés jelei. Habosodik, bugyborékol. Ezen a napon a villával alaposan összekeverjük a kovászt és egy másik, tiszta, zárható üvegbe átmérünk 70 g kovászt belőle. Az átmért, 70 g kovászt először 100 g vízzel, majd 100 g liszttel keverjük el, visszazárjuk az üveget, és ugyanazokon a körülményeken tartjuk az elkövetkező napokban is.

A fölös kovász, ami az eredeti üvegben maradt még erőtlen – bár én már az 5. napon sütöttem belőle, de adtam hozzá egy csipet élesztőt is – kifogástalan kelesztésre még alkalmatlan. Így nincs más lehetőségünk, minthogy el kell engednünk, tehát ki kell dobnunk.
A kovász fölös részét csak akkor tudjuk kifogástalanul hasznosítani, ha már elég érett lesz.


Ahogyan ígértem, bekészítettem egy adag teljes kiőrlésű búzakovászt és teljes kiőrlésű rozskovászt, ők az első napon így néznek ki:



A teljes kiőrlésű búzakovászom már 3 napos és csodásan elindult, úgyhogy hajrá!

Kíváncsi vagyok, hogy hányan kezdtetek el nevelni kovászt, illetve arra, hogy melyik típusú lisztet választottátok? Ha megírjátok ide a bejegyzéshez, megköszönöm. J

Arra is kíváncsi volnék, hogy hányan készítetek be teljes kiőrlésű kovászt pluszban, erre is várom a visszajelzéseteket!

Egy biztos, a kovász nevelés sikere rajtam nem fog múlni! J

Holnap folytatjuk … 


15 megjegyzés:

  1. hajjajj... kell egy mérleg. van rá 3 napom.. :)

    VálaszTörlés
  2. Jelentem én elkezdtem a kovásznevelést, ma 3 napos :) (Szabó malmos BL 80-as fehér búzakenyérliszttel). Miért kell kidobni a fölös kovászt? Nem lehet egy külön üvegben tovább nevelni és majd azt is elhasználni vagy odaadni valakinek? (mondjuk annak, akitől tanultam a kenyérsütést, mert ő még mindig élesztővel süti) A másik kettőt is bekészítem ma este.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Továbbnevelheted. Minden nap 4 kovásszal kell többet megetetned, vagyis második nap 16-ot, és így tovább, hogy ne kelljen kidobnod a keletkező fölös kovászt! :)

      Törlés
  3. Jelentem én elkezdtem a kovásznevelést :D (Szabó malmos BL 80-as fehér búzakenyérliszttel) Miért kell kidobni a fölös kovászt? Nem lehet külön üvegben tovább etetni és azt is majd elhasználni vagy odaadni valakinek? (mondjuk akitől a kenyérsütést tanultam, mert ő még mindig élesztővel süti) A másik kettőt is bekészítem ma este.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem minden ok a kovászokkal! Az enyémek szépen elindultak! :)

      Törlés
  4. A teljes kiőrlésű búzakovászt és a tk. rozskovászt ugyanannyi liszttel és vízzel kell bekeverni mint a fehér lisztes kovászt?

    VálaszTörlés
  5. Kedves Alexa Christi!
    A 3. nap után kérdeztem, de ide is beírom.
    Én fél nap késésben vagyok, este vettem meg a joghurtot. Pár perce jött el az etetés ideje. Sajnos meg sem mozdul a kovászom. Teljesen sima, buborék nélküli. Nagyon kellemes joghurt illata van, az íze sem rossz.
    Megetettem. Szerinted mit tegyek?
    Nos ez volt az este. Még mindig ugyanolyan állapotok uralkodnak az üvegemben.
    Mit tegyek? Próbáljak újat? Ja, görög joghurtból, és BL80-as lisztből csináltam

    Köszönöm: Adrien

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Az én kovászommal is minden rendben, nagyon szépen beindult.Habosodik, bugyborékol,jó az állaga.

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  9. én csinálom veled a "normál" kovászt, teljeskiőrlésű rozslisztből már csináltam, 2 hetes, és próbáltam már... nem vagyok maradéktalanul elégedett vele. El fogom kezdeni a tk-t is, de most az elsőre fókuszálok, azt szeretgetem :) Ez még nem igazán habosodik... :( de nem adom fel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szabad feladni! Ha nem működik az egyik bekészített kovász, akkor nevelni kell másikat. Egy jó kovászt - időszakos frissítéssel - évekig át tudod örökíteni ... :)
      Végül mi lett a kovász sorsa? Életre kelt?

      Törlés

Related Posts with Thumbnails